DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előterjesztett javaslattal kapcsolatban örülünk, hogy egyáltalán vitalehetőségre alkalom nyílik, tehát ez a mai napnak már mindenképpen egy fontos eseménye. Köszönjük szépen a lehetőséget.
Másrészt viszont itt most kivételesen szinte nincs is szükség részünkről a vitára, mert ezt a javaslatot mi támogathatónak tartjuk. Hosszan nem indokolnám. Igazából a lényege az, hogy amikor létrehozta tavaly az Országgyűlés a kiemelt ügyek rendszerét, mind a büntető-, mind a polgári jogi ügyekben, mi azt mondtuk, rendpárti párt frakciójaként, hogy ezt támogatjuk, nyilván a jogállami normák betartása mellett.
És emlékezzünk, hogy az Alkotmánybíróság azért egy-két pofont kiosztott a kormánytöbbségnek azon hevülete miatt, hogy túlterjeszkedett a jogállami kereteken, és például ötnapos őrizetet biztosított, mondjuk, ítélet nélküli őrizet lehetőségét. Ezt három napra visszavették. A polgári jogi vonatkozásban viszont, lássuk be, hogy rengeteg olyan hatalmas volumenű, perértékű ügy van, 400 milliót meghaladó ügy van, amiben óriási pénzlenyúlásokkal nemzeti vagyont csorbítottak meg az elmúlt időben. Tehát igenis keresni kell azt a lehetőséget, hogy hogyan lehet az ilyen perekben a perelhúzó magatartást vagy éppenséggel az eredményes perlést gátló magatartást erőteljesebben büntetni vagy kizárni.
Na most, ez elég tipikus jelenség. Én azért kicsit vitatkoznék Steiner Pál képviselőtársammal abban, hogy milyen rettenetes jelenség az, ha egyedi joggyakorlatban észlelt anomáliát a Ház elé hoz egy-egy képviselőtársunk, és ebből törvény születik. Szerintem ez egy jó gyakorlat, csak az a nem jó gyakorlat, ha egy hátrányos megkülönböztetés mutatható ki a nem kormánypárti képviselők számára. Hiszen Papcsák képviselőtársam azon szerencsés helyzetben lévő képviselő, hogy valóban van egy rálátása ügyvédként is a magyar joggyakorlatra, de kormánypártiként gyakorlatilag sikerrel tudta átlobbizni, hogy ez a javaslata például a Ház elé kerüljön, magyarul hogy a hirdetménykézbesítés lehetőségét bővítsük. Tehát szűkítsük a visszaélés lehetőségét a távolmaradó vagy ismeretlen lakcímen lévő, egyébként csalárd alperes terhére, és bizony bővítsük a vele szembeni bírói fellépés lehetőségét.
Azonban nagyon rossz jelenség az, hogy mondom, itt kettős mérce érvényesül, és éppen a Jobbik az, amelyik a legaktívabb parlamenti frakciónak mutatható ki például a büntetőjog alakításával kapcsolatban. Nagyon sok módosító javaslatot nyújtottunk be az utóbbi időben, de az elmúlt két évben is, amelyek mind-mind reaktív módon, egy-egy, a mindennapi életben megfigyelhető bűnözési forma ellen lépnének fel. Például Bertha Szilvia képviselőtársunk, akinek a biciklilopásokkal kapcsolatos Btk.-módosítását tudnám felemlíteni, de rengeteg példa van, amiben tényleg hasonlóan jó kezdeményezésről van szó, egy felismert társadalmi problémáról van szó. És igenis mi akadálya lenne annak, hogy egy viszonylag gyors, sommás, ehhez hasonló eljárásban egy ilyen korrekciót a Ház megtegyen? Akkor viszont rendszeresen azt a választ kapjuk, hogy majd a nagy felülvizsgálat során történik ez meg, ne csináljunk egyedi jogalkotást, valóban. Tehát Steiner Pálnak ilyen szempontból úgymond igaza van, hogy amikor felvetődik az ellenzék részéről ez a sok egyedi módosítási igény, amelyek egyébként megalapozottak, akkor "várjunk vele, majd felülvizsgálják, majd később", itt meg átmegy. Tehát mondom, az eljárási rend ilyen értelemben kicsit visszás, viszont a cél mégis helyes. Tehát mi támogatjuk.
Mi nem szeretnénk azt, hogy a nagy perértékű ügyekben a csalárd, perelhúzó taktikát követő alperesek nyertesei legyenek ezeknek az eljárásoknak. Azt várjuk a Kúria elnökétől és az Országos Bírósági Hivatal elnökétől is, hogy az egész bírói szervezetet abba az irányba lökje, hogy az eljárás gyorsítása egy nagyon fontos szempont legyen; az ésszerű időben való befejezés szempont legyen; és a rosszhiszemű alperesi vagy félmagatartást kőkemény szankciókkal tudjuk büntetni.
Tehát magyarul az a megoldás, amit itt most Papcsák Ferenc javasol, és amelyhez egyébként Horváth Zsolt egy támogatható módosító javaslatot nyújtott be, az szerintünk támogatható. Csak az a kérésem, hogy egyrészt ne legyen kettős mérce a jövőben az ilyen típusú egyedi, problémaelhárító jogalkotás tekintetében, másrészt pedig a magyar bíróságok valóban érdemben is éljenek azokkal a szankciókkal, azokkal a rosszhiszeműfél-regulázási lehetőségekkel, amelyeket itt a jogszabályok időről időre biztosítanak, és amelyekkel, úgy tűnik, hogy nem élnek kellően. Ezért van az, hogy Magyarországon hihetetlen mennyiségben növekszik még mindig az egy évnél hosszabban elhúzódó perek száma, hihetetlen leterheltség, alulfinanszírozottság jellemzi a bírói kart. Remélem, hogy ennek most már egyszer és mindenkorra vége lesz.
És ez fogja érdekelni majd az Európai Uniót is, mint a magyar emberek jogbiztonságát fenyegető magatartás vagy helyzet, és nem az, hogy milyen mondvacsinált, úgymond problémákkal jön most elő a Velencei Bizottság, és a magyar csahos kutyák pedig már vidáman ugatják, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás veszélybe került. Csak éppenséggel ezzel kerül igazán veszélybe, ha a perelhúzó magatartást nem gátolják meg a bíróságok; nem kap megfelelő pénzt a bírósági rendszer, hogy a munkáját végezze; és a magyar emberek így nem remélhetik azt, hogy a követeléseiket ésszerű időn belül bírálják el, vagy éppen büntetőjogi felelősségükről ésszerű időn belül döntenek.
Az utolsó, záró gondolat pedig: az ügyészségek is igenis felvehetnék a munkát, például Gyurcsány Ferenc és terroristatársainak büntetőügyében (Derültség a Jobbik padsoraiból.), és rengeteg olyan ügyet tudnék elmondani, amelyekben egyszerűen felháborító, hogy most már szinte évek óta semmilyen előrehaladás nincs. Tehát ebben igenis változás kell. A legfőbb ügyész úrhoz, remélem, eljutnak a szavaim. Igenis ők is vegyék fel a munkát, ne csak a bírákra mutogassunk, amikor eljáráselhúzódásról beszélnek.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés