DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a felkiáltójel, amit Szili Katalin képviselő asszony föltartott itt, a felelősség, igen, mindez áll, én mégis arra a vetületére térek vissza a témának, hogy itt a költségek nem olyan nagyok, mint ahogy az Országgyűlésben szokásos félni azoktól a felelősségektől. Még egyszer, amit már korábban mondtam: amikor a világörökség helyére eljön valaki messziről, akkor ő eljön, és exportálunk neki szolgáltatásokat anélkül, hogy elvinnénk oda. Ő jön el ide azért az élelmiszerért, gyümölcsért meg szállásért. És az a termék! Aztán az előbb már említettem a fiskális, az adóvetületét. Meg hát sorolhatnánk, a gyógyításra is eljött, mert eljött már megnézni, hogy milyen szép Pécs, és rájön, hogy ott milyen jó kórház is van. Vagy tovább!
Azután az emberek, akik felfigyelnek erre. A múlt héten beszélgettem majdnem egy fél délelőttöt azzal az egyetlen Nobel-díjas magyar tudóssal, aki van. Egy van, ugye, Oláh György Los Angelesben. Más témákról beszélgettünk, de hát rákerült a szó mindenre, és amikor megemlítettem neki, hogy Los Angelesben másnap lesz egy Budapest világörökségi megnyitó valami, amit ottan deklarálunk, akkor ez a Nobel-díjas kémikus, fizikus annyira fölfigyelt. Azt mondta, a doktorom azt mondtam hogy nem szabad elmennem sehova, de elmegyek. És hogy is fogjuk ezt csinálni? Mondtam, hogy te is része leszel? Mert nem azt mondta, hogy fogjátok csinálni nekünk, hanem hogy hogy is fogjuk ezt csinálni. Tehát azonosul vele. Olyan messze élő ember, aki más világban él.
Van ennek olyan tanulsága, amit érdemes megnéznünk, mint a görög művészetek két-három ezer esztendejét. Görögország nem arról nevezetes, hogy mennyiféle terméket exportál, hanem elmennek, elmegyünk oda és csodáljuk, amit ott csodálni lehet: az örökséget.
Azt tanácsolnám, hogy nézzünk bele és nézessünk bele azokkal, akiknek ez a mesterségük. Készüljön gazdasági hatástanulmány, hogy a művészet csodálása, élvezése mennyiben jelenti azt, hogy az emberek elmennek és így tovább oda, és amit az előbb emlegettem. Aztán ennek van politikai vetülete. Ez egy nagyon szép este, országgyűlési ülés, tisztelt képviselőtársaim közül többen rámutattak, hogy így is lehet, amikor öt plusz egy pártian együtt vagyunk - bocsánat a pluszért, képviselő asszony -, és téma összehoz bennünket.
(20.10)
Azok, akik ezt csináljuk, ezt a világörökségi problémát, ami előttünk van, más kérdésekről is, aktuális politikai kérdésekről, törvényhozási kérdésekről is másképpen leszünk képesek beszélni. A politikus számára éppen ez egy olyan téma, ahol nem úgy van verseny, hogy a másikat azért kisebbíteni kell, hogy énrám essen a szavazás, hanem lehet szépen, jól csinálni dolgokat, és ezért fog énrám jutni a szavazás a legközelebbi választásokon. Bocsánat a vulgarizálásért, de van ilyen vetülete is, mert a politikus ilyen kalkulusban is gondolkozik. Szóval, van valami olyan synergistic hatása ennek a világörökségi hagyatéknak, témának, ahol valakinek a boldogulása nem azért következhet el, mert a másik majd valamit elveszít, valahonnan el kell venni. Ez az a pozitív összegű játszma, vagy tudományosan mondhatnánk, az a synergistic dolog, amikor kettő meg kettő nem négy, kettő meg kettő öt vagy hat vagy még több, mert olyanféleképpen rakódnak össze a komponensek.
Én azt tanácsolom, hogy nézzük ezt a vetületét is, és az államtitkár úrnak persze szegezzük oda a témát, és kérjünk, kívánjunk tőle a kormány részéről elkötelezettségeket. Mégis, az államtitkár urat is majdnem megnyugtatom azzal, hogy a fő dolog, amit az Országgyűlés elvár tőle majd, vagy az alkalmazás során a társadalom, az inkább az odafigyelés lesz, és akkor ez a sok minden synergistic módon összeállhat.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés