DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nyilvánvaló, hogy a Jobbik ezt az alaptörvény-módosítást azzal a szándékkal terjesztette elő, hogy az Európai Unióból való kilépés melletti kampányt folytassa. Ezzel szemben az LMP továbbra is elkötelezett abban, hogy a jelenlegi krízist az Európai Unióban arra kell felhasználni, hogy tárgyaljuk újra az Európai Unió alapszerződését, és a tőke, a szabad kereskedelem Európája helyett egy ökoszociális Európát teremtsünk meg.

Ugyanakkor a tárgysorozatba-vételi kérelemmel, illetve annak az indokolásával is egyetértünk.

Először is szeretném jelezni azt, hogy egy alkotmányos rendelkezésnél, és főként annál, amely az egész hatalomnak a legitimációjáról szól, a népszuverenitást alapvetően érinti, nem lehet holmi jogszabály-értelmezésekre hivatkozni. Ebből a leírt szövegből éppúgy levezethető az, hogy sem a megkötésről, sem a megszüntetésről nem lehet népszavazást tartani, hiszen mind a kettő kötelezettségfakasztó, illetve kötelezettségmegszüntető aktus.

Ugyanakkor szeretném jelezni azt, hogy akkor, amikor egy ország szuverenitását alapvetően befolyásoló döntésről van szó, nem lehet kizárni a népfelség elvét. Elég nagy probléma, hogy ez az alaptörvény úgy született meg, hogy az állampolgári részvétel a közvetlen demokrácia intézményét egyértelműen az eddigi alkotmányhoz képest is a közvetett demokrácia mögé sorolta, degradálta. Mi ezzel mindenképpen szakítani szeretnénk, és szeretnénk megragadni minden lehetőséget arra, hogy a lényeges kérdésekről, és főként arról, amely az ország sorsát, szuverenitását hosszú távon meghatározza, ne lehessen megkerülni az állampolgárok véleményét. Főként ne lehessen megkerülni az állampolgárok véleményét akkor, amikor történetesen az uniós csatlakozásnál kikérte a parlament az állampolgárok véleményét.

Én azt gondolom, hogy azoknak a demokratikus erőknek, amik hitet tesznek az Európai Unió megújítása mellett, nem szabad bujkálni, nem szabad megijedni attól, hogyha az állampolgárok (Az elnök csenget.) véleményét ki kell kérni.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu