DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen maga a törvényjavaslat iránya üdvözölhető. Tehát az, hogy bizonyos, úgynevezett kiemelt fontosságú, elsősorban gazdasági perekben ne lehessen csalárd módon pereket elhúzni, hiszen maga az esetkör, amit a törvényjavaslat tárgyal, arról szól, amikor a felperes, illetve az alperes már perbe bocsátkozott, tehát van tudomása arról, hogy egy per megindul, és feltehetően, tipikus esetben valamiféle sumákság miatt, próbálja a pert elhúzni. Tehát hogy a parlament ezzel kapcsolatban megpróbál valamiféle gátat szabni a perelhúzó magatartásnak, ez természetesen üdvözlendő.

Ugyanakkor én azért nem osztom Gaudi képviselőtársamnak ezt a lelkesedését, hogy nagyon jó lenne szerinte az, ha itt a parlamentben ügyvédkollégák a saját tapasztalataikból a polgári perrendtartáshoz, adott esetben nyilván a büntetőeljárási törvényhez a gyakorlatnak megfelelően szálanként húzogatnának be különböző módosító javaslatokat.

Az LMP-nek az a határozott álláspontja, és ezzel kapcsolatban fogunk javaslatot tenni a jogalkotási törvény módosítására, hogy az alapvető életviszonyokat tartalmazó törvények - tehát ez jelenti egyrészt a nagy kódexeket, mint a polgári, illetve a büntető törvénykönyv, de jelenti az alapvető eljárási szabályokat, mint a polgári perrendtartás, a büntetőeljárási, illetve a közigazgatási eljárási törvény - módosítására egy évben csak meghatározott számban legyen lehetőség.

A kiszámítható jogrendszernek, annak, hogy a jogkereső polgár pontosan tudja, hogy mire számíthat, hogy az őt segítő jogi képviselők pontosan tudatában legyenek akár a pertartam, akár az eljárástartam tekintetében, akár a várható kimenetel tekintetében annak, hogy mi lesz a sorsa egy-egy ügynek, annak elengedhetetlen biztosítéka az, hogy az alapvető törvények kiszámíthatóak legyenek. Szűnjön meg az a gyakorlat, hogy a legalapvetőbb életviszonyokat tartalmazó törvényeket a mindenkori Országgyűlés - nemcsak ebben a ciklusban, ez gyakorlatilag már a rendszerváltás óta egy folyamat - sok esetben havonta, kéthavonta rángatja. Ez alapvetően ássa alá a jogbiztonságot, alapvetően ássa alá egyébként a gazdasági élet biztonságát.

Legyünk viszont annak is tudatában, hogy bármennyire is üdvözlendő az a cél, ami itt ebben a törvényjavaslatban megfogalmazódik - valóban túl azon, hogy nem szerencsés, hogyha például a Pp. módosítása túl sok alkalommal történik meg -, széttagoltan kerül sor a polgári perrendtartás módosítására. Abban ellenzéki képviselőtársaimnak igaza van - illetve Steiner képviselő úrnak igaza van, hogy pontos legyek, nem akartam Gaudi-Nagy Tamást ezzel megsérteni -, hogy legalábbis nem szerencsés, hogyha rendszert csinálnak abból, hogy képviselői önálló indítványokban machinálják ezeket az alapvető fontosságú eljárási, illetve anyagi jogi törvényeket. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszólása.)

(18.20)

Akkor működik normálisan a parlamenti gépezet, hogyha például a polgári perjog vagy a büntető eljárásjog alapvető szabályain nem évente meghatározott alkalommal lehet csak módosítani, hanem ha ezeket a módosításokat - jól megfontoltan - a kormányzat terjeszti elő.

Félreértés ne essék, ez nemcsak valamiféle közjogi szőrszálhasogatás, hogy ezeket a módosító javaslatokat tömegével ne önálló képviselői indítványokban hozzák ide, hanem a közigazgatási és igazságügyi tárca tálalja fel a parlament elé, hanem egész egyszerűen a magyar jogrendszer minősége múlik azon, hogy végre felhagy-e a kormány azzal, hogy önálló képviselői indítványokkal kormányozza ezt az országot. Tudniillik, hogyha egy minisztériumban készül elő egy ilyen jogszabály, akkor van esély arra, hogy megfelelő szakmai előkészítés történik, az adófizetők pénzéből nem kis apparátusokat tartunk fenn a különböző minisztériumokban jogszabály-előkészítésre, és ráadásul a közigazgatási egyeztetések során van lehetőség arra, hogy ne legyenek folyamatos koherenciazavarok a kormányzat működésében.

Ezzel együtt, amikor - mondom még egyszer - helyeseljük természetesen a törvényjavaslatban megfogalmazott célt, tudatában kell lennünk annak is, hogy az úgynevezett fikciós kézbesítés, tehát a hirdetményi kézbesítés lehetőséget teremt természetesen visszaélésekre. Mondom ezt akkor is, amikor az itt tárgyalt esetben arról van szó, hogy az, akinek a számára hirdetményi kézbesítés történik, már perbe bocsátkozott, tehát tudatában van annak, hogy ellene vagy éppen általa per folyik. Viszont miután a hirdetményi kézbesítések, tehát a fikciós kézbesítés egyik tipikus esete az, amikor a fél külföldi, külföldön tartózkodik - például külföldi székhelyű cég -, elég gyakori az, hogy azért kerül sor hirdetményi kézbesítésre, mert egész egyszerűen különböző objektív anomáliák miatt a vétív nem kerül vissza a magyarországi bíróságra.

Éppen emiatt fontosnak tartanám, hogy garanciális szabályokat építsünk be a polgári perrendtartásba. Először is, akkor nem adhat módot a hirdetményi kézbesítés intézménye visszaélésekre, hogyha végre a XXI. századnak megfelelően biztosítjuk azt, hogy a hirdetményi kézbesítés ne csak a bíróságok épületeiben kerüljön kifüggesztésre. Pontosan tudjuk, hogy a polgármesteri hivatalokban, illetve bíróságokon kifüggesztett úgynevezett hirdetményi kézbesítések látogatottsága - hogy úgy mondjam - meglehetősen alacsony, tehát az ügyfelek évtizedek óta meglehetősen kis valószínűséggel döbbennek rá egy hivatal hirdetőfalánál arra, hogy itt őket érintő hirdetmény van kifüggesztve akár egy polgármesteri hivatal, akár egy bíróság, rendőrhatóság részéről. Éppen ezért javasoljuk azt - nem kizárólag a kiemelt ügyekre nézve, hanem általános jelleggel -, hogy 2013. január 1-jével Magyarországon a hirdetményi kézbesítés párhuzamosan történjen meg a bíróságok honlapján, tehát legyen egy online hirdetményi kézbesítés, ami legalábbis minimalizálja a fikciós kézbesítés intézményével történő visszaélés lehetőségét.

A másik szabály, amit javasolunk a kiemelt ügyek tekintetében beiktatni, az pedig tulajdonképpen nem más, mint egy létező bírói gyakorlat alkalmazása az úgynevezett kiemelt perekre. A polgári perjog egyik legfontosabb általános elve a rendelkezési jog. Nem véletlen az, hogy alapesetben a hirdetményi kézbesítésre csak a fél kezdeményezésére kerülhet sor. Értelemszerűen az ilyen gyorsított eljárások fogalmilag kizárják azt, hogy a fél kezdeményezésére kerüljön sor a hirdetményi kézbesítésre. Ezt adottnak vesszük. Ugyanakkor van egy elég régi joggyakorlat, egész pontosan egy '93-as eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság fölhívta az alsófokú bíróságok figyelmét arra - egészen pontosan a '93. évi 5. BH-ban 298. számon található eseti döntésben -, hogy amikor a fél kezdeményezi a hirdetményi kézbesítést, előzetesen a bíróság szólítsa föl, hogy tudakozódjon például a lakcímnyilvántartóban, hogy valóban stimmel-e a hirdetményi kézbesítéssel érintett másik fél bejelentett lakcíme. Ezt a Legfelsőbb Bíróság által szentesített, illetve előírt joggyakorlatot kellene alkalmazni a kiemelt ügyek esetén is. Magyarul: akkor, amikor a fő szabályt áttörve a bíróság hivatalból rendeli el a hirdetményi kézbesítés alkalmazását, a bíróság előzetesen tudakozódjon a cégnyilvántartásban, illetve a lakcímnyilvántartásban, hogy a székhely, illetve a lakhely megfelelő-e.

Ami a problémánk magával a törvényjavaslattal, az a hatályba léptetésre vonatkozik. A polgári perrendtartás 3. §-a előírja, hogy az eljárásjogi szabályok módosításánál rögtöni hatály van. Azt gondolom, ezt az elvet figyelembe kell venni akkor is, amikor egy eljárási cselekménybe nyúlunk bele. Ahhoz, hogy jogállami módon lehessen végrehajtani egy ilyen módosítást, szükséges, hogy ebben a törvényjavaslatban legyen az általános szabálytól némileg eltérő módosítás. Arról van szó, hogy ha a törvény hatálybalépésekor már megkezdődött egy eljárási cselekmény, amit a törvénymódosítás érint, akkor a megkezdett cselekményekre a törvénymódosítás már nem vonatkozhat. Magyarul: hogyha az idézést már kiküldték, de még nem ért célt, amikor ez a törvénymódosítás hatályba lép, az ilyen megkezdett cselekményekre nem vonatkozhat egy ilyen eljárási törvénymódosítás akkor sem, hogyha a fő szabály a rögtöni hatály.

Azt gondolom, egy ilyen eltérés indokolt szakmailag is, hiszen itt egy eljárási cselekményre vonatkozik a törvénymódosítás, és egy olyan eljárási cselekményre, amelyik vélhetően hosszabb fázisú, hiszen kézbesítésről van szó. Ezt mindenképpen értékelni kell akkor, amikor tekintettel vagyunk arra, hogy a 3. § egyébként rögtöni hatálybalépést ír elő.

A másik pusztán csak egy kérdés lenne. Nem világos az, hogy ha a rendszeres perelhúzó magatartásokra így kíván reagálni az Országgyűlés a kiemelt ügyek esetén, miért nem gondolkodik - azt gondolom, nem Papcsák képviselőtársam, a közigazgatási és igazságügyi tárca - azon, hogy az egyszeri jogkereső állampolgárok tekintetében is hasonló törvénymódosítással a rosszhiszemű, perelhúzó magatartásokat megelőzze.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu