DR. STÁGEL BENCE, a nemzeti összetartozás bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága 2012. március 13-án kijelölt bizottságként megtárgyalta a H/6265. számú, a nemzetiségek napjáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
1995-ben még a magyar kormány a kisebbségbarát társadalmi légkör kialakítása és fenntartása érdekében az ENSZ nemzeti vagy etnikai vallási és nyelvi kisebbséghez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozata elfogadásának napját, december 18-át a kisebbségek napjává nyilvánította. Az eseményhez kötődően az ország számos helyén szerveznek a mai napig is ünnepségeket. A kisebbségek napján kerül átadásra a Kisebbségekért-díj, így az Országgyűlés épületében is, amelyet a kisebbségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és határon túli személyek és szervezetek kaphatnak meg.
Mindezeken túl még fontos azzal is tisztában lenni, hogy az új alaptörvény a korábban alkalmazott nemzeti és etnikai kisebbség kifejezés helyett a nemzetiség fogalmát vezette be, amelyet a szintén 2012. január 1-jén hatályba lépett új nemzetiségi törvény is alkalmaz.
A bizottság megismerve a nemzetiségek napjáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, azt egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta, így általános vitára ajánlja. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés