DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azt gondolom, ha csak ezt a ma esti vitát végighallgattuk, akkor már megérte a határozat, hiszen olyan jelentős kérdésről beszélünk, ami egyébként a világörökség részeinek a megóvása Magyarországon.

(20.00)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem is lehetne stílusosabb időpont ennek a vitának a lefolytatására, mint ma, amikor éppen a hungarikumokról szóló törvény módosító javaslatairól szavaztunk, hiszen ez mind-mind jelzi azt az értéket, amivel Magyarország rendelkezik, és ami ennek a nemzetnek a javát szolgálja.

Képviselőtársaim, március vége van, és mi 2012-ben gondoljuk a világörökség évének a megünneplését, és erre hívjuk fel a figyelmünket. Azt gondolom, nem lehetne jobb entrée, jobb belépő ez, mint az a törvény, amely éppen ez év, 2012. január 1-jén lépett hatályba, és amelyik a világörökségekről szól. Természetesen a műemléki törvény a természetvédelmi törvény mellett hivatott szolgálni azt, hogy nemcsak hatósági feladatokkal, hanem a megoldás valamennyi részletét tekintve ebben a kérdéskörben azt a szabályrendszert rendezve, amely méltó és hív arra, hogy ezt a örökséget továbbadjuk. Továbbadjuk majd az unokáinknak, dédunokáinknak, hiszen az örökség egyrészt pontosan azt hivatott szolgálni, hogy mi magunk is felmutassuk azt az értékvilágot, amit elődeink, őseink hagytak ránk, és amit mi magunk is felelősséggel kell óvjunk, hogy majdan továbbadjuk.

Képviselőtársaim, én nem kerestem ebben az országgyűlési határozati javaslatban azokat a kérdéseket, amelyekre itt képviselőtársaim utaltak, hiszen én önmagában ezt a határozati javaslatot úgy is, mint előterjesztő, úgy tekintettem, hogy ez egy felkiáltójel. Egy felkiáltójel, s nemcsak amiatt, hogy mi magunk felelősséggel tartozunk vagy felelősséget vállalunk a világörökség megóvásáért, megtartásáért a következő nemzedékeknek, hanem azért is, hogy a világban mi magunk ezt az örökséget felmutassuk, és fogalmazhatnék úgy is, hogy mintegy kirakatba tesszük mindazt, ami érték, a mi értékünk, azé a közösségé, azé a nemzeté, amit ezer éven át őriztünk, és amit reményeink szerint őrizni is fogunk. Ez nemcsak felkiáltójel, hanem annak a kinyilatkoztatása is, hogy mi magunk is felelősséget vállalunk a jövőért. Nemcsak felelősséggel tartozunk, hanem felelősséget is vállalunk érte.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a felkiáltójel azt is jelenti számomra - s reményeim szerint mindannyiunk számára -, hogy rendelkezünk egyfajta olyan örökséggel, amely örökségünk már a világörökség részévé vált, ugyanakkor vannak olyan örökségi részeink, amelyek lehet, hogy ma még csak számunkra fontosak, de törekvésként már ott van, hogy lehetőség szerint a jövőben ugyanazzal a címmel, ami a világörökség részeként történő megjelölést jelenti, majdan fel tudjuk mutatni, s nemcsak a világnak, hanem a jövőnek is.

Pécsiként, baranyai képviselőként nem kerülhetem meg, hogy ne szóljak arról, hogy Pécs egy jelentős része 2000-ben, az ezredfordulón vált a világörökség részévé. Visszaemlékszem arra, amikor ezt a címet megkapta Pécsett a bazilika és környéke, akkor az első kérdés az volt, hogy ez mivel jár. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, rém egyszerű erre a válasz: mindenkor felelősséggel jár. Mindenkor felelősséggel jár azért, hogy ezeket megőrizzük, és ahogy mi megkaptuk, annak idején majd a mi generációnk is átadja a következő generációnak, majd ők a következőnek, hogy több száz év múlva is ugyanígy csodálhassák azt a kulturális és természeti örökséget, ami csak és kizárólag - nagyon helyesen fogalmazza meg az indoklás is - a fenntarthatóság mellett tesz hitet, és teszi azt, hogy mi magunk elkötelezettek vagyunk, s nem csak 2012-ben. Ma ezt a felkiáltójelet megtettük, s biztos vagyok benne, hogy a következő években, évtizedekben is, hiszen ez a miénk. A miénk, amit a világörökség részének tekintünk, de mégis az a fajta hozzáadott érték, amivel a magyar nemzet járulhat hozzá a globális világ örökségéhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Kifejezetten örültem annak, hogy aláírhattam ezt az országgyűlési határozati javaslatot, és bízom benne, hogy ez a felelősségvállalás, ez a felkiáltójel mindannyiunk számára, a parlament előtt is és a nyilvánosság előtt is egyfajta kinyilatkoztatás ennek az örökségnek a megóvására, s talán egy picit tovább is mennék, lehet, hogy az összes többinek a megóvására is, ami valóban csak a miénk.

Köszönöm a figyelmüket, elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps.)

Forrás: parlament.hu