DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Jómagam itt, a vitaszakasz első részében először a 4., 5., 6., 7. pontokhoz szeretnék hozzászólni, a foglalkoztatási és szociális szövetkezetek tekintetében ezek a szocialista javaslatok a létszám kapcsán, a csökkentése kapcsán tesznek észrevételeket, mert, ahogyan elhangzott a vitában az előttem szólók által is, itt nem elsődlegesen piacképes szerveződésekről van szó, mindenképpen segíteni kell a létrejöttüket, egyrészt jogszabályi környezettel, másrészt egyéb támogatások keretében. Ezek a módosítók nyilván tulajdonképpen a jogszabályi környezet átalakításával szeretnének lehetőséget teremteni. Van többféle mértéke ennek, van, amelyik 100 természetes személyt ír elő, van, amelyik 50-et. Azt hiszem, ebből mindenképpen lehet csemegézni, vagy a kormány el tudná dönteni, melyiket támogassa. Szerintem is egy kicsit irreális az 500 fő.
Megmondom őszintén, azért is szólok hozzá, mert délelőtt volt a szociális bizottságnak egy ülése, és már ott szemet szúrt, hogy az összes ilyen típusú, a létszámra vonatkozó javaslatot tulajdonképpen csípőből elutasították. A bizottsági ülésen elhangzott egy kérdés, hogy alapvetően mi ennek az oka, miért nem lehet például már 50 főtől ilyen szövetkezeteket létrehozni, ami valóban, ahogyan Gúr Nándor képviselőtársam is elmondta, már a kisebb településeken is lehetőséget nyújtana. Azt hiszem, jól értettem, ahogyan megfogalmazta az előterjesztő képviselő, hogy nem cél, hogy nagyon sok ilyen szövetkezet jöjjön létre. Tehát ezt mondták ott, a szociális bizottság előtt, de ezt ebben a formában végképp nem értettem, merthogy nem igazán látom az indokát. Nyilván van egy alsó limit, ami mondjuk, az életszerűséghez szükséges, mert nem gondolja senki, hogy 5 fővel már lehessen ilyen szövetkezeteket létrehozni, de azért azt sem gondolom, hogy csak ilyen irreálisan magas létszámtól lehessen.
Itt pedig Göndör képviselőtársamra hivatkoznék, aki még abban is megkérdőjelezte az előterjesztést, hogy például egy Nagykanizsa méretű városban biztosan létre lehetne-e hozni egy ilyen szövetkezetet. Szóval, nem tudom, mi ennek az oka, meg ez a fél mondat sem tetszett, amit a szociális bizottságban nem értettem, maradjunk ennyiben, nehogy sok ilyen szövetkezet jöjjön létre. Remélem, a vita folyamán valahogyan erre kapunk majd választ, hogy miért az, hogy minél kevesebb ilyen szövetkezet jöjjön létre.
Nyilván a 12., 13., 14., 15. pontok, amelyek talán még ebben a szakaszban vannak, a szereplők körét igyekeznek kibővíteni, egyrészt települési önkormányzattal, másrészt a munkaügyi központtal. Én azt hiszem, ezek a módosítók, amelyeket szocialista képviselőtársaim adtak be, mind-mind tulajdonképpen idomulnak ahhoz, hogy eltérő helyi sajátosságok vannak, nagyobb kaput nyitnak a szereplők számára, és nyilván az alacsonyabb létszámmal pedig a szerveződés lehetőségeit nyitják ki a kisebb településeken is.
(22.20)
Azt hiszem, hogy ha közösen gondolkodunk erről, akkor nyilván ennek az a célja, hogy egyes hátrányos helyzetű térségekben akár tulajdonképpen az önfenntartáshoz vagy akár annál többhöz lehetőségekhez juttasson nagyon hátrányos helyzetben élő embereket tulajdonképpen dotált, kedvezményes, szociális módon működő formában.
Ha ebben egyetértünk és ebben közösek a szándékok, és miért ne lennének közösek a szándékok, hiszen a tapasztalataink, azt gondolom, nagyon sokunknak hasonló, akkor azt hiszem, lehet ezt jobban csinálni, lehet ezt az előterjesztést módosítani, lehet ezeket a javaslatokat elfogadni, és akkor talán sikeresebb lehet az ügy.
Még egyszer, különösen a létszám tekintetében kérdezném az államtitkár urat, hogy mi indokolja ezt az ügyet. Jó lenne ezt jobban átlátnunk. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés