FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel támogattam tavaly Devecser városának és a környező kistelepüléseknek az elszakadását az ajkai székhelyű kistérségtől, illetve ezeknek a településeknek a leghátrányosabb helyzetű kistérséggé nyilvánítását, mégpedig azért, hogy az egykor szebb napokat látott környék ismét fókuszba kerülhet, több lehetőséghez, több forráshoz juthat, és ismét méltó rangjára emelkedhet.

A kistérséget és a leendő járás megszervezését azonban továbbra is beárnyékolja a vörösiszap-katasztrófa, amely nemcsak a tájat, az épületeket, de az itt élők egész életét, sokaknak teljes egzisztenciáját tette tönkre. A tragédia a legnagyobb károkat azonban a lelkekben, az itt élők igazságérzetében okozta, amelyet mindmáig nem sikerült orvosolni.

Ennek ellenére önök nem egyeztettek a helyi civil szervezetekkel és érdemben a lakossággal sem, hogy mire fordítsák az adományokat, illetve az állami forrásokat, és közösségi célok alatt olyan beruházásokra fordították azokat, amelyek nem alapvetően Devecser városa és a környék jövőjét biztosítják. Új rendőrőrsöt építettek milliókért, de nem csökkent a bűnözés. (Moraj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Az egészségügyi területen is súlyos hiányosságok tapasztalhatóak, megszüntették a szűrőközpontot, és mindössze két háziorvos látja el a teljes lakosságot. A település egyetlen iskolájából pedig a környező településekre viszik el továbbra is a szülők gyermekeiket. Miközben Devecserben működik egy téglagyár, önök mégsem a helyi ipart támogatták a katasztrófa utáni újjáépítésnél sem; ahelyett, hogy a helyi munkaerő számára teremtettek volna munkahelyeket, az újjáépítésbe számos haveri céget vontak be, a 617 millióba kerülő ügyvédi munkaközösségbe pedig az ügyvéd barátokat.

Jelen pillanatban nem látható az a kormányzati szándék, hogy miként kívánják Devecser városát és a környező elöregedő, elnéptelenedő, elmaradott településeket fellendíteni, felvirágoztatni és biztos megélhetést biztosítani, jól látható jövőképet mutatni az itt élőknek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Kérdezem ezért, hogy milyen beruházásokat, fejlesztéseket terveznek Devecser városában abból a célból, hogy 2013-tól valóban betölthesse a gyakorlatban is a település a devecseri járás közigazgatási központjának a szerepét.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu