GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Érintve Pál Béla képviselőtársam mondandóját, a 2. ajánlási ponttal foglalkoznék.
Nyilván a bevezető gondolat arról szól, hogy van itt egy alkotmányos mulasztás, annak az állapotnak a felszámolásáról szól most ez a történet, mert a 2011. május 31-ei alkotmánybírósági állásfoglalás, határozat szerint ennek 2011. szeptember 30-ig be kellett volna következnie, de sajnálatosan nem történt meg, de a másik oldalról meg azt mondom, hogy szerencsére most bekövetkezik.
Gyakorlatilag a fogyatékossági támogatásra jogosultak körének a kiterjesztése történik meg. Itt az mindenképpen pozitívum, hogy a kromoszóma-rendellenességben szenvedőket érintően gyakorlatilag az önálló életvitelre kevésbé képes vagy állandó segítségre szoruló embereknek nyújt támogatást, segítő kezet a törvényjavaslat.
A lényege a 2. ajánlási pontnak a részünkről valójában azt érinti, hogy a fogyatékossági támogatás emelése következzék be. A nyugdíjminimum összege 28 500 forint, hogyha emlékképeim nem csalnak meg, és a támogatások összege pedig ennek vagy a 80, vagy a 65 százalékában volt eddig utolérhető. Erre mondta képviselőtársam, hogy egy 20 százalékos mértékű emelés időszerű lenne, hiszen több év óta a nyugdíjminimum tekintetében nem történt előremozdulás. Így lenne célszerű, ésszerű a javaslat szerint is a 65 százalékról 85-re, a 80 százalékról pedig a 100 százalékra történő emelés a nyugdíjminimum figyelembevétele mellett.
Ezt javasoljuk a kormánynak, és azt kérjük, hogy vegye számításba a 2. ajánlási pont alatt levő módosító javaslatot.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés