HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Önök nem tudom, mit tennének ebben a helyzetben, az biztos, hogy mi tisztességes, korrekt megállapodást kívánunk kötni az egyházakkal. Várhatóan a jövő évtől az egyházi intézmények fenntartásához ugyanolyan mértékben járul hozzá az állam, mint amilyen arányban az állami fenntartású intézményfenntartáshoz.
Az egyházi intézmények finanszírozását érintő változásokról történő szakértői szintű egyeztetés a történelmi egyházak bevonásával megkezdődött, folyik. A nemzeti együttműködés kormánya már eddig is jelentős lépéseket tett a finanszírozás előző kormányzati időszakból örökölt problémáinak rendbetételére. Tájékoztatom képviselő asszonyt, hogy az előző szocialista kormányok idején visszatartott 4 milliárd forintnyi egyházi kiegészítő támogatás összegének folyósítása a nemzeti együttműködés kormányának köszönhetően megkezdődött.
A rendeleti kormányzás visszásságaira történő utalását pedig visszautasítom. Tájékozatlanságra utal ennek puszta említése, felvetése is, hiszen az egyházi intézményfenntartókat megillető állami támogatások folyósítását eddig is - képviselő asszony, eddig is - kormányrendelet szabályozta. Kérem, fogalmazza meg kérdéseit pontosan.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés