HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Az elmúlt nyolc év.) Tisztelt Képviselő Úr! A szocialista kormány által létrehozott támogatási rendszer igazságtalanságait 2011-ben a jelenlegi kormány által beterjesztett első éves költségvetés és a hozzá kapcsolódó intézkedések jelentősen csökkentették.
Az addigi támogatási rendszerben egy fő esetén akár évi egymillió forint különbség is lehetett. Ezt úgy alakítottuk át, hogy ez a különbség a költségkompenzációs támogatás és rehabilitációs költségtámogatás között több támogatott esetén megegyező mértékűvé vált, vagy a különbségek minimálisra csökkentek. A támogatások elbírálásánál kiemelt szempont volt a súlyosan fogyatékos munkavállalók létszáma.
Ezzel is a felkészülést szolgáltuk annak érdekében, hogy kialakítsuk az egységes támogatási rendszert, amely új akkreditációs eljáráshoz lesz kötve. (Lukács Zoltán: Jaj, de jó lesz végre!) A pazarló gazdálkodást folytató állami cégek vezetőit felmentettük, és az új vezetőket a racionális gazdálkodás és a rehabilitációs feladatok elvégzése érdekében neveztük ki.
A megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók támogatásának eddigi rendszere valóban igazságtalan volt. A kormány szándéka, hogy ezt az igazságtalan és inaktivitásra ösztönző rendszert teljeskörűen átalakítsa.
Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlés, így ön is elfogadta a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvényt 2011 decemberében. Ez a törvény adott felhatalmazást a szükséges végrehajtási rendeletek elkészítésére. Eddig kihirdetésre került a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról, a komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról és a foglalkozási rehabilitációs szakértőkről szóló rendelet. Ez is mutatja, hogy nem járunk egy helyben, hiszen a törvény felhatalmazásától számított két hónapon belül három végrehajtási rendelet már elkészült.
A kitűzött cél elérése érdekében kiemelten fontos lépés volt a komplex minősítésről szóló rendelet, amely mérföldkő a foglalkozási rehabilitációban. Ezt követi a többi lépés, így a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató munkaadók akkreditációjáról, ellenőrzéséről, valamint támogatásának szabályairól szóló kormányrendeletek elkészítése. Az új foglalkozási rehabilitációs rendszerben az akkreditált munkáltatóknál tranzit vagy tartós foglalkoztatást fogunk támogatni, amelyre a jogosultságot a komplex minősítés határozza meg.
Az évek óta működtetett, torz arányokat mutató támogatási rendszer megszüntetését és az új szabályozás bevezetését minél hamarabb szeretnénk elérni mi is. Ebben egyetértünk a képviselő úr kérdéséből kiérezhető szándékával. Teljes mértékben egyetértünk a támogatási rendszert kritizáló véleményekkel, az ezt megszüntető törvény vitája során részletesen bemutatva, elemezve megtettük magunk is.
Az egységes támogatási rendszer kialakításához azonban a teljes foglalkozási rehabilitációs rendszer átalakítását el kell végeznünk. Egy teljes körű, egymásra épülő strukturális átalakítás részeként a támogatási rendszer átalakítása is megtörténik.
(14.10)
Önmagában tehát a támogatási rendszer az összes részterület átalakítását megelőzve nem reformálható. Egy új rendszer szabályozásához kell illeszteni, amely - hangsúlyozom - a 2011. december 29-én elfogadott törvény alapján készül. A vonatkozó kormányrendeletek 2012 első félévében várhatóan kihirdetésre kerülnek.
Kérem, tisztelt képviselő úr, fogadja el válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés