MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát, én nem tudom a miniszter úr optimizmusát osztani. Az tény, hogy a Jobbik is érdekelt az állatjóléti kérdések megoldásában, de úgy gondolom, hogy ez az egész állatjóléti kérdés csupán a magyar piac letarolásáról szól, és arról - ahogy azt egyébként a liba esetében is láthattuk -, hogy az európai uniós rendeleteket, a szigort kizárólag az indokolja, hogy jól megdráguljon a hazai termelés, és így felesleges költségeken keresztül megérkezhet az olcsó külföldi importtojás. Nagy probléma az, hogy itt nem számít a beltartalom, elég, ha héja van a tojásnak, hiszen azt sem tudhatjuk, hogy pontosan ez mit takar; az sem baj, ha éppen a sárgája vagy a fehérje nem nagyon különböztethető meg.

Úgy gondolom, hogy a hazai termelők érdekében ez nagyon kevés, amit a miniszter úr elmondott, és ebben a gyilkos kiszorítós játékban, ami itt elkezdődött, remélem, pozitív partnerként fognak a termelők mellé állni. Kérem, most mutassák meg, hogy nem leszünk gyarmat! (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu