NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kivételesen nem jelölnék meg ajánlási pontot, tekintettel arra, hogy egyetlenegy módosító javaslat van, amelyet Pörzse Sándor képviselőtársammal benyújtottunk annak érdekében, hogy a digitális átállás elszabotálásának véget vessünk, hiszen ez nyilvánvalóan a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi előírásának megvalósulását is eredményezhetné, ha végre egyszer megtörténne ez a digitális átállás, aminek a határidejét lépten-nyomon sorra kitolják. Ez jelen állás szerint 2014. december 31-én lépne életbe, de mivel már két-három alkalommal - akár az utolsó pillanatban itt zárószavazás előtti módosító javaslattal - eltolták ennek a határidejét, nem csodálkoznánk azon, ha erre mégsem kerülne sor a későbbiekben sem. Annál is inkább, mert azt látjuk, hogy bizony az erre elkülönített pénzösszeget se - amelyet már a 2010-es költségvetés vitájában is, a zárszámadásban is kifogásként megfogalmaztam - költötte el a Médiatanács, 700 millió forintot, amit pedig el kellett volna, így nem csodálkozunk azon, ha majd a következő eltolásnál arra fognak hivatkozni, hogy a magyar társadalom nem kellően felkészült a digitális átállásra, így tehát nem csoda, ha sajnos lépten-nyomon ki kell ezt tolni.

Ezért javasoljuk azt, hogy bővítsük ki ennek az elfogadását egy szerény mondattal, és ennek elfogadása esetén a Jobbik is el tudná fogadni az egész beszámolót, hiszen szükséges kiegészíteni azért az elfogadást azzal a figyelemfelhívással, miszerint az Országgyűlés a plenáris ülésen elhangzott észrevételeket összegezve felkéri a kormányt és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, hogy dolgozzon ki hatékony módszereket és programot a digitális átállás folyamatának gyorsítása érdekében, egyaránt beleértve a vételi körzet növekedését és az állampolgárok vételi lehetőségének javítását. Tehát nem részletezzük most, hogy milyen kihívások előtt áll a magyar társadalom, akárcsak a rádiós átállás tekintetében, ami lehet, hogy még nagyobb falat lesz.

Az Országgyűlésnek van egy eseti bizottsága, amely a digitális átállással kapcsolatosan alakult. Ez, leszámítva a kezdő, úgymond alakuló ülést, egy félórás ülést, egyetlenegyszer sem ülésezett, tulajdonképpen ennek az eseti bizottságnak a honlapját sem lehet ma megtalálni közvetlenül az Országgyűlés eseti bizottságokat felsoroló listájában, olyannyira megszűnt tulajdonképpen létezni és működni. Cser-Palkovics András lenne ennek a vezetője, akit úgy, ahogy az általános vitában, most sem látunk itt természetesen, meglehetősen feltűnően kivonult a korábbi ciklusokhoz képest a médiapolitikai kérdések vitájából, holott korábban neki ebben vezető szerepe volt. Így fájó számunkra, hogy a digitális átállással sem foglalkozik az erre alakult eseti bizottság sem, és fájó, hogy maga a jelentés sem fordít kellő figyelmet arra, hogy bizony ez mennyire szükséges lenne.

Lehet persze, hogy a két nagy kereskedelmi televíziónak ez súlyos érdeksérelmet jelent, hiszen a jelenlegi monopolhelyzet számukra mindenképpen érdeknek is tekinthető. Viszont azért is szükséges a digitális átállás szorgalmazása, mert a demokratikus társadalom számára a véleménymonopóliumok nélküli decentralizált médiastruktúra lenne kívánatos, ezt segítené a digitális átállás is. Így talán a magunkfajták is reménykedhetnének abban, hogy valamiféle hazafias rádió vagy akár csak, mondjuk, magyar zenéket játszó - mint az egykori Pannon Rádió - is lehetőséget kaphatna, hogy olyan messzire ne is menjek, hogy esetleg még egy olyan televízió is, ami mellé esetleg le merjük ültetni a gyermekeinket.

Ma, amikor például a villamoson toltam a kisgyermekemet, az egyik utas oda is jött panaszkodni, hogy bizony addig örüljek, amíg babakocsiban van, mert a mai világban nem is lehet elzárni például a televíziók elől a későbbiekben az egész társadalomban a gyerekeket olyan szinten, hogy ne ömöljön rájuk az az elképesztő szenny, ami bizony ömlik.

Itt a Médiatanács 2010-es beszámolójában már részletesen kifogásoltam, hogy például a Való Világ ügyében, ha jól emlékszem, két hónapos vizsgálatot folytatott a Médiatanács, és több száz törvénysértést állapított meg ezzel az egyetlenegy műsorral kapcsolatban. Ennek ellenére nemhogy az egész televíziót, de még ezt a konkrét műsort sem szüntették be. Tehát én azt gondolom - túl azon, hogy a Médiatanács nem látja el természetesen a feladatát -, mindenképp indokolt lenne, hogy nagyobb verseny legyen, hiszen ma gyakorlatilag interneten valósul csak meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye, a médiaalkotmány 13. §-ában is előírt alapelv csak az interneten valósulhat meg.

Viszont az internettel rendelkező háztartások számának növekedése láthatóan lassul az előttünk fekvő beszámoló 5. oldalának első diagramja alapján is, ezt láthatjuk. Sajnálom, hogy a 2010-es jelentést csak most tárgyaljuk, bár tavaly május 31-én az utolsó pillanatban a törvényi előírásnak megfelelően végül is benyújtotta a médiahatóság. Így hadd idézzek egy frissebb KSH-adatot: 2011 végén a magyar háztartások 61 százaléka rendelkezett internet-hozzáféréssel, ami egyébként a korábbi évekhez, ugyanezen évtizedben vagy mondjuk, az előző évtizeden belüli évekhez képest bár jelentős előrelépés, de még mindig messze elmarad a kétharmad fölötti EU-átlagtól. Tehát azt gondolom, hogy indokolt lenne ezért is, mert azt látjuk, hogy az internettel bizony nem rendelkeznek a háztartások.

Most persze megoldást nyújthatnak hosszú távon az egyre nagyobb lefedettséget nyújtó mobilhálózatok, azonban nem látunk egyelőre még garanciát arra vonatkozóan, hogy akár csak az új állami, negyedik mobiltársaság, a Posta konzorciuma terjeszkedne akár pont azokon a kistelepüléseken, tanyavidékeken, ahol a vezetékes internetet különösen fontos lenne pótolni.

(20.40)

Hiszen ezeken a területeken nyilvánvalóan veszteséges terjeszkedni, de az állami konzorciumtól joggal várhatnánk el, hogy a profit mellett más szempontokat is, akár a profit kárára is fejlesszen ezekben a térségekben.

A digitális átállásnak tehát a legfontosabb indoka az, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi követelménye nem valósul meg. Ez egyébként az általunk sokat kifogásolt parlamentáris demokrácia egyik legnagyobb csődje, hogy az emberek például nem tudnak többek között pártokat sem választani, ha már ennyire beszűkült azért a demokrácia, hogy lényegében négyévente lehet csak véleményt formálni, nem tudnak tisztességesen tájékozódni, hiszen durván sérül ez a törvényi előírás.

A korábbi évek statisztikai adatait már többször idéztem, most egy frissebb adatot hadd hozzak önök elé, a Médiatanács 2012-es adatait, az első két év kumulált statisztikája áll jelenleg rendelkezésünkre. Ez alapján, ha a beszédidő megoszlását tekintjük, és 100 százaléknak tekintjük a politikusok megnyilvánulását, tehát nem a kulturális műsorokat és egyebeket, ha tehát 100 százaléknak tekintjük a politikusi megnyilvánulásokat, akkor a beszédidő megoszlása tekintetében azt látjuk, hogy a legjobban diszkriminált párt már megint csak a Jobbik Magyarországért Mozgalom, hiszen 6,2 százalék jut csak egy 20 százalék körüli pártra, míg a velünk hasonló támogatottságú MSZP-nek több mint háromszor annyi, tehát 19,4 százaléknyi élőszóbeli beszédidő jut, és ez bizony az MTV esti híradóját, a Duna TV híradóját, a Déli Krónikát, TV2-t, RTL Klubot, ATV-t, Hír TV-t, Echo TV-t, sok mindent összesít. Tehát, mivel kiragadott statisztikai adatról van szó, a teljes médiaspektrumról, gyakorlatilag a legfőbb hírműsorokról van szó, itt azt látjuk, hogy a Jobbikhoz képest tehát több mint háromszor akkora beszédidővel rendelkezik az MSZP, de még a Jobbiknál is nagyobb beszédidővel rendelkezik az LMP, amely jelenleg sem mutat egyetlenegy képviselőt sem itt az Országgyűlésben, persze ennek ellenére, ha médiaszereplésekről van szó, akkor bizony rendre láthatjuk őket a televíziókban. Még bizony az úgynevezett jobboldali Hír Televízióban is jóval magasabb, majdnem egy nagyságrenddel magasabb őfelsége ellenzéke, az MSZP megjelenési mutatója, mint például a Jobbiké; sőt már tulajdonképpen a Demokratikus Koalícióval küzd a Jobbik, azt gondolom, szánalmas módon, 3,9 százalék jut a beszédidőben a Demokratikus Koalíciónak a teljes magyarországi médiumok főbb hírműsorait vizsgálva, míg a Jobbiknak tehát csak 6,2 százalék.

Egy elképesztően durva törvénysértéssel állunk tehát szemben, amellyel kapcsolatban a Médiatanácsnak bizony kötelezettsége lenne fellépni a médiatörvény 182. § c) pontja alapján, ugyanis a Médiatanács felügyeli a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményeinek betartását. Ha felügyeli, az körülbelül annyit jelent, hogy a valóságban sajnos nem tesz semmit ez ellen, sőt még a Médiatanács az éves beszámolójában sem tér ki erre, és tulajdonképpen, mint az átkos rendszerben, a sorok között kell olvasni, kiolvasni a statisztikai adatokból, nem pedig egy külön elemzést találhatunk ezzel kapcsolatban, hogy milyen durva törvénysértés történik. Ezt nem mondja ki maga a jelentés ilyen kemény, de még visszafogottabb szavakkal sem.

Azon pedig ezek után ne is lepődjünk meg, hogy miután ezt a törvénysértést így nem állapítja meg, nem is tesz ez ellen semmit a csak fideszes tagokból álló Médiatanács. Ugye, ez az egy jelszó volt, ami teljesült a választási ígéretükből; meglehetősen ködös választási programjuk volt, nem szerepeltek benne olyan konkrétumok, mint akár az egykulcsos adó; az szerepelt benne, hogy "csak a Fidesz", és bizony, a Médiatanácsban, a médiát ellenőrző legfontosabb testületben ez bejött, így nem is várunk tőlük mást ezzel kapcsolatban. Bizony, nemcsak a Médiatanácsra, hanem az egész hivatalra jellemző az, hogy a magunkfajta igazságos, törvényes gondolkodásmód és ezeknek a törvényi előírásoknak a betartása bizony nem jellemzi a Médiatanácsot és a hatóságot sem; azt sem látjuk, hogy a hatóság elnöke, Szalai Annamária ez ellen tenne bármit is.

Mi ezért tartjuk tehát szükségesnek ennek a módosító javaslatunknak az elfogadását, hogy az Országgyűlés kérje fel, hívja fel a figyelmet, hogy ha nem kongatjuk meg a vészharangot, akkor bizony a digitális átállás, majd, ahogyan haladunk az években, persze hivatkozva majd arra, hogy nem kellően felkészült a társadalom, mert a Médiatanács például az erre elkülönített, most már akár több milliárd forintot nem költi el, nem használja fel, nem hajtja végre tulajdonképpen a költségvetést, és erre hivatkozva megint csak el lehet tolni a digitális átállás határidejét, továbbra is monopolhelyzetet biztosítva a két nagy kereskedelmi televíziónak. Ezért tehát kongassuk meg a vészharangot, és ezért mondom azt, hogy támogatni kellene. Persze tisztában vagyok azzal, hogy mégsem fogják támogatni ezt a módosító javaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu