DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném azért a vitának ebben a szakaszában jelezni, hogy úgy gondolom, ennek a témának komoly szakértői sajnos nincsenek jelen képviselőként sorainkban, és így kicsit soványnak érzem ezt a vitát. Gyurcsány Ferenc és társai immár rendszeresen nem tisztelik meg a szakpolitikai vitákat; az antidemokratikus koalícióról és tagjairól van szó.

Én egyszerűen Gyurcsány Ferencet tartom Magyarország legkomolyabb jogi szakértőjének, hiszen ő képes arra a csodára, hogy mindenfajta tömeges jogsértés ellenére még egyetlenegy vád alá helyezés sem történt vele szemben, amivel nyilván, majd a legfőbb ügyész úr gondolom, el fog számolni egyszer velünk, hogy miért teszi ezt. Másrészt az ő időszakára volt jellemző az a törvényes bírótól való megvonási gyakorlat, amit elmondtam a bizottsági ülésen is, hogy rendőrségi jogsértésekkel kapcsolatos kártérítési ügyeket egy időben rendszeresen nem a Fővárosi Bíróság bírája kapta meg, hanem az Újpesti Bíróság egyik családjogi bírójára szignálták. Mi ott toporogtunk a károsult ügyfelemmel, 10 bontóper 11. pereként, és tudtuk előre, hogy el fogják meszelni ezt az ügyet másodfokon, drámai döntés fog születni, meg is született a drámaian rossz döntés, másodfokon általában kivéreztették, majd az egészet hároméves időveszteséggel jogerősen megnyertük végül.

(17.10)

Ma is született egyébként egy ilyen döntés, csak bejelentem: 2007. október 23-án tömeges rendőri jogsértések történtek Budapest utcáin, amikor is végül is több tucat embert előállítottak, eljárás alá vonták őket, és végül is hosszú évek után ma a Fővárosi Ítélőtábla ezeknek az embereknek kártérítést adott. A rendőrség tudják, hogy mit mondott? A rendőrség azzal védekezett, hogy ne hivatkozzunk már mi az emberi jogi bizottság részjelentésére, mert az szubjektív elemeket tartalmaz, és ilyen elemekre ne hivatkozzunk. Kérem szépen, álljon már meg a menet!

Egy biztos, hogy az a bírósági igazgatási rendszer, ami korábban működött, abszolút rossz volt, a megyei bírók gyakorlatilag saját magukat ellenőrizték idézőjelesen. Ezt meg kellett változtatni, ezt a Jobbik programjában mi is szorgalmaztuk. Természetesen az egyszemélyes hatalomnak ezt a fajta másik túlzott irányát sem lehet helyeselni, de személyében mind az Országos Bírósági Hivatal elnöke, mind a Kúria elnöke ígéretes (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), komoly, megbízható személyiség, akikkel, úgy gondolom, hogy a magyar igazságszolgáltatás nyert és nyerni fog.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu