DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bevallom őszintén, nekem nagyon tetszik Bárándy Gergely javaslata - most nincs itt ugyan, de ritkán szoktam dicsérni -, a pozitív tevékenységet valamilyen módon támogató rendszer az Országgyűlésben. Most éppen a felszólalásszámra is utalok egyben, valószínűleg véletlenül teszem, bár véletlenül én vagyok a legtöbbet felszólaló képviselő. Azt gondolom, hogy valamilyen módon a mérhető teljesítményekhez arányosítsuk ezt a kérdéskört.
Megint csak vissza szeretnék kanyarodni oda, hogy egy évi 120 ülést végrehajtó alkotmányügyi bizottsági tag, aki ráadásul még elég aktív is a plenáris üléseken, miért kell hogy azonos megítélés alá essen, mint az a képviselőtársunk, aki egyrészt lehet, hogy nem is bizottsági tag, vagy ha bizottsági tag is, sem ott, sem pedig a plenáris ülésen nem méltatja arra az őt megválasztó embereket, hogy az ő érdekükben, az ő szempontrendszereik szerint aktív munkát végezzen, felszólaljon, módosító javaslatot terjesszen elő s a többi. Ez csak egy hangos gondolatfelvetés, majd ezt lehet, hogy módosító javaslat formájában is előterjesztjük. Előterjesszük... - előterjesztjük. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nehéz szó.) Ezzel akarjuk egy sokkal cizelláltabb irányba elvinni a rendszert.
(22.40)
Amit viszont nagyon helyesen felvet Szilágyi György képviselőtársam, ezek életszerű esetek. Tehát az országgyűlési képviselői igazolvánnyal kapcsolatos eljárási jogaink olyannyira korlátozottak, hogy ma is ilyen történt például. Tehát amikor ma képviselőtársammal, Zagyva Gyulával egy sajtótájékoztatót tartottam az IMF-nek is otthont adó Bankcenter előtt, akkor arra lettünk figyelmesek, hogy a Bankcenter épületéből kamerával felvesz minket egy ismeretlen személy. Bementünk, kértük, miután már mi is abbahagytuk a sajtótájékoztatót, hagyja abba, nem volt hajlandó, rendőrt hívtunk, kiderült, hogy egy rendőrről van szó, ő maga is rendőr, csak nem igazolta nekünk magát. Tehát nem volt hajlandó, képviselői minőségünk ellenére nem volt hajlandó felfedni kilétét, és rengeteg eset volt; bv-intézmények folyamatosan próbálnak keresztbefeküdni az ilyen megkeresések ellen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgyhogy igenis, ennek van helye, hogy szankciója legyen annak, ha valaki a képviselőt megakadályozza valamely állami intézménybe való bejutásban.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés