DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is az államtitkár úrhoz szeretnék még egyszer, nagyon röviden szólni. Próbálnám összefoglalni és talán egyszerűbben elmondani, hogy mi a legnagyobb probléma.

Először is nagyon üdvözlöm, hogy a rendészeti bizottságban Kocsis Máté elnök úr és utána a vezényletével a fideszes többség sem volt hajlandó leszavazni ezt a módosító javaslatot, mint ahogy a kormány erről nyilatkozott, és ahogy a kormány ezt kérte. Ezen látszik, hogy az ott ülő jogász és rendvédelmi dolgokhoz értő képviselőtársaink is érezték, hogy itt valami azért alapvetően nem stimmel. Reméljük, hogy ennek az lesz a vége, hogy a Fidesz frakcióülésén vagy akár a Belügyminisztériumban át tudják gondolni ezt a szabályozást, és elfogadják a módosításnak legalább valamelyik szintjét.

Még egyszer mondom, a legnagyobb probléma az, hogy általános közigazgatási hatósági eljárási felhatalmazásként teszik be, általános szabályként, ráadásul nem is lehetőségként, hanem kötelességként, kötelezettségként, ahogy azt képviselőtársam is mondja, ami elképesztő dolgokat fog egyébként az eljáró hatóságoknak is, de főleg az állampolgároknak, a magyar embereknek okozni.

Az ágazati jogszabályokban most is benne van, vagy ha nincs benne valahol, akkor, államtitkár úr, azt kell módosítani, hogy egyébként bizonyos speciális hatósági ellenőrzéseket, eljárásokat hogyan kell lefolytatni, és ott most is van lefoglalásra lehetőség, akár elkobzásra is van lehetőség. Nyilván van az egészségügyi ellenőrzés, vagy akár más hatósági ellenőrzés területén például olyan, társadalomra veszélyességi fokok, ahol most is lehetővé teszi, már nem szabálysértési vagy büntetőeljárási, hanem közigazgatási eljárás keretében lefoglalni az árut, vagy akár elkobozni is. Ezen az úton kell pontosan, körültekintően továbbmenni, és nem szabad a Ket.-be általános felhatalmazásként beletenni, mert bele fog rokkanni a jogalkalmazó, és no pláne a magyar lakosság.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu