DR. LAMPERTH MÓNIKA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt országgyűlési Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Salamon László bizottsági elnök úr már utalt a vita egyik komoly csomópontjára, és itt megpróbálta a Magyar Szocialista Párt álláspontját is bemutatni, bár csak utalt rá, de én szeretnék erről kicsit bővebben beszélni.

Most az expozéban, de a bizottsági ülésen is elhangzott az a vád a Magyar Szocialista Párt politikai magatartásáról, hogy mi, azt gondolom, nagyon okkal és alappal igényeltük az előzetes egyeztetést és a közös beterjesztést az országgyűlési törvénynél és a Házszabálynál, hiszen a Szocialista Párt kijelentette, hogy nem kíván egyeztetni, ezért meg sem kísérelték ebben az ügyben az előzetes párbeszédet, a konszenzusra törekvést. Ez súlyos félremagyarázása a Magyar Szocialista Párt politikai magatartásának. Ugyanis, amikor Lázár János invitálására Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető azt mondta, hogy a választási eljárási törvényről nem vagyunk hajlandók egyeztetni addig, amíg az alaptörvény átmeneti rendelkezésekre vonatkozó szabályát nem hajlandó visszavonni a kormányoldal, és persze a választási törvényt is, akkor ebben természetesen az volt, hogy teljesen értelmetlennek látjuk azt, hogy egyeztessünk arról, hogy milyen legyen az ajánlás rendszere, hány és milyen nyilvántartással kell kezelni a választásokat, miközben a fajsúlyos politikai kérdéseket pedig olyan módon intézi el a Fidesz, hogy esze ágában nincs erről egyeztetni.

(10.20)

Azt gondolom, hogy ez egy alapos és a Magyar Szocialista Párt által jól végiggondolt álláspont.

Az alkotmány, illetve az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinél elég, ha még egy érvet mondok. Nyilván elkerülte Gulyás képviselő úr figyelmét az, hogy Szabó Máté ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult az átmeneti rendelkezésekkel kapcsolatban, és gyakorlatilag kimondja, hogy nincs ilyen műfaj. Hát alkotmányosan ezer sebből vérzik az elmúlt két év! Nem igaz, hogy ezt önök nem értik! És egy teljesen különböző helyzet az, hogy a Házszabály, illetve az országgyűlési törvény - ebben a műfajban most ez a két jogi produktum van előttünk -, ha az alaptörvényen és az alkotmányon kívül valami igényli azt, hogy konszenzussal fogadják el, akkor az a Házszabály.

Szeretném emlékeztetni önöket, hogy a Magyar Szocialista Pártnak és koalíciós partnerének 1994-ben kétharmada volt, mégis fontosnak tartottuk, hogy az új Házszabályt konszenzussal fogadjuk el. Nagyon hosszú egyeztetés volt, nagyon kemény vitákkal. Akkor Áder János és mások a Fidesz részéről részt vettek ebben a vitában, és addig folyt az egyeztetés, amíg sikerült egy olyan Házszabályt összeállítani, idehozni az Országgyűlés elé, amiben konszenzus volt. Ez azért nagyon fontos, mert ha mindenki elfogadja a közös szabályrendszert, akkor sokkal könnyebben tud vele azonosulni. A betartása, a betartatása, az Országgyűlés méltósága, az Országgyűlés működése akkor lehet igazán demokratikus és magas színvonalú, ha képes ilyen szabályt alkotni. De önöknek eszükbe se jutott, hogy így akarjanak Házszabályt alkotni. Eszükbe se jutott, hogy meghallgassák az ellenzék érvelését, ezért azt gondolom, hogy az a kritika, amit mi ezzel kapcsolatban elmondunk, nem lehet elég éles, hogy igazán jól kifejezze a mostani helyzetet.

Tisztelt Országgyűlés! Nem fogom elmondani a tartalmi álláspontunk részleteit most bizottsági álláspontként, hiszen beszéltünk a bizottsági ülésen az indokolatlan elnöki túlhatalomról, a fegyelmi jogkörről, a rendészeti jogról, arról, hogy miért tartjuk feleslegesnek a háznagy intézményét, és sok minden másról, de hát a vita elején vagyunk még, ezért módunk lesz majd részben a vezérszónoklatban, részben pedig az esti vitában részletesen kifejteni az álláspontunkat. Arra kérjük a kormánypárti képviselőket, legalább néhány perc erejéig gondolják végig, hogy milyen lesz az a Házszabály, milyen lesz az az Országgyűlés működésére vonatkozó szabályrendszer, amelyet önök csak a saját szájuk íze szerint fogadnak el. Gondolják ezt végig!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu