DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Schiffer képviselő úr, félek, hogy ha ebbe az irányba elmegyünk, akkor elmérgesedik a vita, én ezért megpróbálok nagyon higgadtan néhány tényt leszögezni, és igyekszem nem személyeskedni.

Azt állítom, egy: hogy a bírósági igazgatás, sőt mit több, a bírói hatalmi ág előző vezetője sem rendelkezett semmiféle bírósági igazgatási, vezetői tapasztalatokkal. Kettő: magyar bírósági tapasztalatokkal sem rendelkezett. A harmadik állításom pedig az, hogy szemben az ön által kifogásolt vagy kritizált bírósági vezetővel, a bírósági hatalmi ág előző vezetőjének bírói karrierje kizárólag politikai döntések következménye volt. Mielőtt bíró lett, azelőtt országgyűlési képviselő volt, kormánypárti országgyűlési képviselő, majd a kormány küldte ki Strasbourgba az emberi jogi bíróságba, a kormány delegálta oda, majd ezt követően egyszer csak a köztársasági elnök - aki egyébként véletlenül párttársa volt abban az időben még - javasolta őt a Legfelsőbb Bíróság élére. Tehát nagyon érdekes összefüggéseket vetett föl, Schiffer képviselő úr, de akkor mérjünk egyenlő mércével, és kérem, hasonlítsa csak nyugodtan össze a bíróság előző vezetőjét, akit most egyfajta ikonként próbálnak beállítani a bírák elé. Remélem, ez nem fog sikerülni, mivel - mondom - az életpályája szép példája annak, hogyan lehet politikusból eljutni a Legfelsőbb Bíróság élére.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Mátrai Márta tapsol.)

Forrás: parlament.hu