DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Én jobban örülnék annak, hogyha itt a vitában érdemben reagálnánk egymásra, és nem random módon, éppen egyik-másik képviselő érdekeit szolgálja-e, avagy sem, nyúl, mondjuk, a Velencei Bizottság véleményéhez. Államtitkár úr, arra válaszoljon, milyen nyomós indoka van annak, hogy az OBH elnökének határozatai nem automatikusan megismerhetőek. Mi az akadálya annak, hogy a bírói pályázatok nyilvánosságát nem garantálja a szervezeti törvény? Szerintem erre válaszoljon.
A másik, hogyha már szóba hozta az Országos Bírói Tanácsot, egy fontos dolgot elfelejtettem megemlíteni. Nagyon derék dolog az, hogy önök itt végre adnak egyáltalán jogosítványokat az Országos Bírói Tanácsnak, hiszen eddig nem voltak jogosítványai a tavalyi törvény alapján. Viszont a csel a történetben az, ami egy komoly legitimációs problémát is jelent az OBT esetében, hogy az Országos Bírói Tanács tagjainak megválasztása megtörtént. Tehát a bírói kar úgy választotta az Országos Bírói Tanács tagjait, hogy nem volt tisztában azzal, hogy ez az Országos Bírói Tanács, ez az önkormányzati fórum valójában milyen jogosítványokat fog birtokolni. Azok után bővítik az Országos Bírói Tanács jogköreit, hogy a tagjai már kiválasztásra kerültek. Ez, azt gondolom, hogy egy nagyon komoly legitimációs probléma, finoman szólva, nem egy sportszerű eljárás.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés