DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak két dologra szeretnék reagálni. Az egyik: továbbra sem értem azt itt az összeférhetetlenség dolgában - természetesen a polgármesterek esetén is felvethető -, hogy ez a szabály miért nem most lép életbe, hiszen annyi minden most fog hatályba lépni, végképp nem érthető az, hogy miért nem most lép hatályba az a kizáró szabály, hogy fővárosi, megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott nem lehet parlamenti képviselő.
Szeretném jelezni azt, hogy a rendszerváltás első éveiben Antall József miniszterelnöksége alatt elképzelhetetlen lett volna, hogy miniszteri biztosi vagy kormánymegbízotti, kormánybiztosi, tehát különböző kormányzati pozíciót parlamenti képviselők birtokoljanak. Ez botrány! Ha ezt már önök is látják, egész egyszerűen semmiféle jogpolitikai indoka nincs annak, hogy ez a szabály majd valamikor 2014-ben lépjen hatályba.
Ami a mentelmi jog intézményét illeti, a mentelmi jogot annak idején Angliában arra találták ki, hogy a parlamenti képviselőt megóvja például az uralkodói vagy később a különböző rendészeti beavatkozásoktól, mondjuk, Franciaországban.
Tehát az helyes, hogy a politikai véleménynyilvánítás, a különböző politikai cselekedek tekintetében van egy fajta immunitása a parlamenti képviselőnek. A helytelen az a gyakorlat, amit itt folytatnak önök, hogy a mentelmi jogot felhasználják arra, hogy a különböző, a magánügyekben, magánéletben, sőt polgármesteri minőségben keletkezett perpatvarok esetén is a mentelmi jog mögé bújnak.
Az LMP-nek például van egy következetes mentelmi politikája. Mi minden olyan esetben, hogyha valaki polgármesteri minőségében akaszkodik össze valakivel, vagy keveredik valamilyen ügybe, akkor természetesen a mentelmi jog felfüggesztése mellett szavazunk, éppúgy akkor is, amikor valaki miniszterelnökként keveredik bele valami kétes ügybe, és emiatt indul ellene büntetőeljárás. Természetesen a mentelmi jog, ahogyan a polgármestert, úgy a miniszterelnököt sem illeti meg. De például hogyha valakit parlamenti képviselőként tett kijelentése miatt próbálnak vádlottak padjára vonszolni, akkor nagyon helyesen ott van a mentelmi jog intézménye, amely a politikai zaklatástól megóvja a parlament képviselőit.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés