DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is lássunk tisztán. Ez a lex DK-passzus valójában nem a Demokratikus Koalícióról szól, hanem a Fidesz, illetve a törvényt író fideszes képviselők már előre készülnek a 2014-es vereségre, és meg kívánják akadályozni azt, hogy a 2014-es vereség után esetleg a Fidesz-frakció bomoljon több részre. (Dr. Lamperth Mónika: Úgy van!)
Az már csak a kicsinyességüket bizonyítja, hogy egy ilyen szabályt nem a 2014. évvel léptetnek hatályba, mert meglehetősen kisstílű módon így kívánják egy politikai ellenfél frakcióalakítási jogát megakadályozni. Nem sportszerű legalábbis, még akkor is, hogyha az idézett 27/98-as alkotmánybírósági határozat alapján természetesen lehet érvelni amellett, hogy egy olyan csoportosulás, amely nem kapott pártként mandátumot, ne alakíthasson frakciót, de menet közben hatályba léptetni egy ilyen szabályt, illetve menet közben például megemelni tízről tizenkettőre - miért pont tizenkettőre - a frakcióalakítás jogát, ez meglehetősen kisstílű, kicsinyes próbálkozás.
Gulyás képviselőtársamnak pedig csak annyit mondanék, nem belemenve az őszi jogászkodásba, hogy a helyzet úgy áll, hogy rendkívül frappánsan Molnár Csaba és társai annak idején jogilag nem léptek ki a Magyar Szocialista Párt frakciójából; a pártból igen, de az a mi szempontunkból lényegtelen. Ők nem léptek ki a frakcióból. Van egy teljesen torz és tarthatatlan gyakorlat a Házban, hogy akkor, amikor a képviselő státusa alapvetően megváltozik, arról egy frakció vezetője adott esetben ellenérdekelt frakcióvezetői nyilatkozatot elfogad úgy, ahogy Varga képviselő úr a H. K. aláírású nyilatkozatot annak idejénről idézte.
Ez egy tarthatatlan gyakorlat, ezt meg kellene változtatni. Valójában a Demokratikus Koalíciónak már tavaly ősszel lett volna joga frakciót alakítani, hiszen nem léptek ki, nem zárták ki őket, most pedig ilyen cselekkel megakadályozni rendkívül méltatlan, azt gondolom. (Dr. Kolber István tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés