GULYÁS GERGELY (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés szervezetéről és működésének szabályairól előterjesztett törvényjavaslat megtárgyalása különösen nagy felelősséget ró a ma parlamenti képviselőkre egy olyan országban, ahol a parlamentarizmus évszázados hagyományokkal rendelkezik, ahol még a modernnek tekinthető Országgyűlés és parlamentáris kormányzati forma is több mint 150 éves múltra tekinthet vissza.
A királlyal a hatalmat közösen gyakorló Országgyűlés működése azonban még ennél is régebbi hagyományokon nyugszik. Már III. András király időszakában, a XIII. században volt Magyarországon törvényalkotó Országgyűlés, és ezt követően megszakításokkal, változó, de mindvégig létező jelentőséggel, az ez utáni századokban is. Szécsény, Ónod és Debrecen a Magyar Országgyűlésnek köszönhetően is foglal el kiemelt helyet történelmünkben.
Az előterjesztőket a törvény tartalmának meghatározásakor az alaptörvényben rögzített, Országgyűlésre vonatkozó törvényalkotási kötelezettség köti, ugyanakkor a szabályozás egészével szemben joggal támasztható - éppen az előzmények miatt - még ennél is magasabb követelmény: az, hogy a törvény ne csupán az alaptörvénynek, hanem a modern parlamentarizmus magyar és európai hagyományainak is megfeleljen; és akkor se szabad nekünk a beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatosan ennél alacsonyabb elvárást megfogalmaznunk, ha tudjuk, és e törvény benyújtása óta eltelt két hétben akár a törvényjavaslattal kapcsolatos politikai viták során is megtapasztalhattuk, hogy a magyar politikai kultúra állapota és különösen egyes képviselőknek a valósághoz való viszonya nélkülözi mindazt a minimális ismeretanyagot és méltányosságot, ami a tisztességes politikai viták elengedhetetlen feltétele.
Milyen követelményeket állít az alaptörvény az Országgyűlésre vonatkozóan? Az alaptörvény 2. cikk (2) bekezdése szerint: "A Magyarországon élő nemzetiségek részvételét az Országgyűlés munkájában sarkalatos törvény szabályozza." Az alaptörvény 4. cikk (2) bekezdése szerint: "Az országgyűlési képviselőt mentelmi jog és a függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg. Sarkalatos törvény meghatározza azokat a közhivatalokat, amelyeket országgyűlési képviselő nem tölthet be, valamint más összeférhetetlenségi eseteket is megállapíthat."
Az alaptörvény 4. cikk (5) bekezdése szerint: "Az országgyűlési képviselők jogállására és javadalmazására vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." Az alaptörvény 5. cikk (7) bekezdése szerint: "Az Országgyűlés a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott Házszabályban állapítja meg működésének szabályait és tárgyalási rendjét."
Az alaptörvény 5. cikk (8) bekezdése szerint: "Az Országgyűlés rendszeres ülésezését biztosító rendelkezést sarkalatos törvény határozza meg." Az alaptörvény 7. cikk (3) bekezdése szerint: "Az országgyűlési bizottságok vizsgálati tevékenységét, a bizottságok előtti megjelenés kötelezettségét sarkalatos törvény szabályozza."
Végül az alaptörvény 19. cikke szerint: "Az Országgyűlés tájékoztatást kérhet a kormánytól az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeinek döntéshozatali eljárásában képviselendő kormányálláspontról, és állást foglalhat az eljárásban napirenden szereplő tervezetről. A kormány az európai uniós döntéshozatal során az Országgyűlés állásfoglalásának alapulvételével jár el."
Az előterjesztett törvényjavaslat célja, hogy az elmúlt két évtized során bevált szabályokra alapozva, a megtapasztalt hiányosságokat pótolva, egységes törvény szabályozza az Országgyűlés működését. A kizárólag csak országgyűlési képviselőkre vonatkozó, alacsonyabb szintű szabályokat az országgyűlési határozatként elfogadandó Házszabály tartalmazza. A Házszabály azonban, éppen az országgyűlési határozat mivoltából adódóan, csak olyan szabályokat tartalmazhat, amelyek a képviselőkre nézve állapítanak meg kötelezettségeket, illetve biztosítanak részükre jogokat, mivel a Házszabály személyi hatálya az országgyűlési képviselőkre terjed ki.
Az új országgyűlési törvény és a hatályos Házszabály összhangjának megteremtése érdekében szükséges házszabály-módosításokat ezért egyidejűleg szintén előterjesztettük, hogy azokról az Országgyűlés szintén most folytathasson vitát.
Meglepve hallottuk az elmúlt napokban a baloldali ellenzék és különösen a szocialisták részéről, hogy nekik nehezükre esik a benyújtott törvényjavaslat tartalmáról vitatkozni, mivel azt nem előzte meg ötpárti egyeztetés. Az előterjesztők természetesen az alkotmányos eljárásrend szerint jártak el a törvényjavaslat benyújtásakor, így a kritika már önmagában is nehezen érthető, de ha azt is hozzátesszük, hogy az MSZP frakcióvezetője három héttel ezelőtt azzal az indokkal hárította el frakciójának részvételét, és jelentette be újbóli távolmaradását a választási eljárásról szóló törvényről, illetve a párt- és pártfinanszírozási törvényről szóló ötpárti egyeztetésről, hogy az MSZP ebben a műfajban csak akkor hajlandó részt venni, ha a kormánypártok hatályon kívül helyezik az alkotmány átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabályt, akkor nehéz a szocialisták álláspontját nem cinikusnak minősíteni. Különösen igaz ez úgy, hogy novemberben a szocialisták éppen attól az ötpárti egyeztetéstől maradtak távol, egyedüliként a parlamenti frakciók közül, amelyre az alkotmány átmeneti rendelkezésével kapcsolatosan került sor.
Hogy csökkentsük az országgyűlési törvénnyel szembeni várakozásokat, az előterjesztők nevében kénytelen vagyok rögzíteni, hogy ilyen mértékű politikai cinizmus esetén az Országgyűlés működéséről szóló legnagyszerűbb törvény és legjobb Házszabály sem fogja a politikai kultúrát meghonosítani Magyarországon. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!) Bár ezek az előzmények megnehezítik mindannyiunk dolgát, mégis az előterjesztők és a kormánypártok határozott szándéka, hogy itt az Országgyűlésben konstruktív vita folyjon, ami azt jelenti, hogy nyitottak vagyunk minden olyan módosító javaslatra, amelynek célja nem a politikai hisztériakeltés vagy a populista politikai haszonszerzés, hanem a törvényjavaslat jobbítása.
Nézzük tehát azokat a legfontosabb szabályozási tárgyakat, amelyeket az alaptörvény az Országgyűlés működésével kapcsolatosan előír! 2014-től a nemzetiségek is részt vehetnek az Országgyűlés munkájában. A nemzetiségek listájáról mandátumot szerző képviselőkből, valamint a nemzetiségi szószólókból a 2014-ben megválasztandó Országgyűlésben nemzetiségeket képviselő bizottság alakul. A nemzetiségi képviselő jogállása mindenben megegyezik az országgyűlési képviselő jogállásával.
A nemzetiségi szószóló szavazati joggal csak a nemzetiségeket képviselő bizottság munkájában rendelkezik, egyébként tanácskozási joggal a nemzetiségek érdekeit, illetve jogállásukat érintő napirendi pontok tárgyalása során a házbizottság döntése alapján felszólalhat. A kormány bármely tagjához a képviselőkkel azonos eljárási rend szerint kérdést intézhet. A szószólót mentelmi jog illeti meg. Nem lehet nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy tagja. Véleményünk szerint az Országgyűlés több évtizedes mulasztást pótol akkor, amikor lehetővé teszi azt, hogy a nemzetiségeknek is legyen lehetősége a magyarországi közéletben való legmagasabb szintű részvételre.
Azt reméljük, hogy a szabályozás beteljesíti azt a folyamatot, amely a nemzetiségek területi és országos autonóm önkormányzatiságáról szóló törvénnyel indult, és most az országos politikában való hatékony részvételük biztosításával válik teljessé.
(10.00)
Az így létrejött sokszintű nemzetiségi képviselet modellértékű lehet bármely európai ország számára, és erős legitimációt biztosít akkor, amikor a határainkon kívül élő magyar nemzetiségek érdekeiben lépünk föl.
A mentelmi jog törvényben szereplő szabályozása, két kisebb módosítástól eltekintve, megegyezik a jelenlegivel. A képviselő nem vonható felelősségre leadott szavazata, továbbá a képviselői megbízatásának gyakorlása során, a képviselő megbízatásával összefüggésben általa közölt tény vagy vélemény miatt. A mentesség alól kivétel a polgári jogi felelősség, illetve a titkos adatokkal való visszaélés, a korábbi államtitoksértés büntető tényállása. A becsületsértés és a rágalmazás esetén tehát a védettség az új szabályozás szerint fennáll; ezekben a döntően közszereplők között folyó vitákban véleményünk szerint nemkívánatos a politika kriminalizálása, mivel a polgári jogi felelősség kellő visszatartó erőt, illetve szankciót jelent. Ezenkívül a parlamenti fegyelmi jog megalkotása is indokolttá teszi ezt a változtatást.
A javaslat jelentős változást hoz a képviselői összeférhetetlenség új közjogi korlátainak meghatározásakor, helyreáll az 1990 és 1994 közötti szabályozás. Azok a jelenlegi összeférhetetlenségi szabályok, amelyek a polgármesteri és az önkormányzati tisztségek viselését és az országgyűlési képviselői munkát egyidejűleg teszik lehetővé, arra is emlékeztetnek bennünket, hogy az 1994-ben megválasztott, kétharmados többséggel rendelkező, korábban egyébként a választók előtt gondosan eltitkolt MSZP-SZDSZ-koalíció milyen gátlástalansággal tudott visszamenőleges hatályú jogalkotással visszaélni a választásokon megszerzett többségével, ha saját képviselőinek érdekeiről volt szó. Ne felejtsük el, hogy 1994-ben a szocialisták a képviselőnek megválasztott szocialista polgármesterek személyesen viselt tisztségeik miatt a fennálló összeférhetetlenségi szabályozást nem tartották fenn, hanem az összeférhetetlenség megszüntetése helyett 30 napon belül átírták az összeférhetetlenség addigi szabályait.
A jelenlegi kétharmados többség ehhez képest másodszor gyakorol komoly és húsbavágó önmérsékletet, amikor az Országgyűlés létszámának megfelezése után azt is egyértelművé teszi, hogy a 2014-ben megválasztandó Országgyűlés tagjai nem tölthetnek be fővárosi és megyei kormányhivatal-vezetői, kormánymegbízotti, polgármesteri, megyei közgyűlési elnöki tisztséget, továbbá nem lehetnek a megyei vagy fővárosi közgyűlés, illetve helyi képviselő-testület tagjai. A szabályozás a 2014-ben megbízatását elnyerő Országgyűlés alakuló ülésének napján lép hatályba.
A törvényjavaslatban egyértelművé válnak a frakcióalakítás szabályai. Képviselőcsoport alakítására a megelőző országgyűlési képviselő-választáson országos pártlistát állító és mandátumot szerző ugyanazon párthoz vagy annak jogutódjához tartozó képviselők jogosultak. Közös országos lista állítása esetén a frakcióalakítás lehetősége a közös országos listát állító pártok számára mind együtt, mind önállóan lehetséges, tekintettel arra, hogy ebben az esetben a közös listát állító pártnak nem 5, hanem 10 százalékos parlamenti küszöböt kell elérnie. A független vagy függetlenné vált képviselő hat hónapot követően bármely képviselőcsoporthoz csatlakozhat.
Az 5 százalékos küszöböt elérő párt képviselői - a bejutott képviselők számára tekintet nélkül - képviselőcsoportot alakíthatnak. Ugyan általánosságban hangoztatott vélemény, hogy e szabályozás teszi lehetetlenné az Országgyűlésben a Gyurcsány-frakció megalakulását, azonban a frakcióalakítás jogosultsága az említett képviselők esetében a hatályos Házszabályból sem vezethető le egyértelműen, mivel általános szabályként a hatályos Házszabály 15. § (1) bekezdése valóban azt rögzíti, hogy képviselőcsoportot legalább tíz országgyűlési képviselő alakíthat, azonban speciális szabályként ugyanezen törvényhely (5) bekezdése azt fogalmazza meg, hogy: "A kilépett vagy kizárt képviselőt függetlennek kell tekinteni. Az így függetlenné vált képviselő a kilépését vagy kizárását követő hat hónap elteltével bármely képviselőcsoporthoz csatlakozhat." Mivel a római jog óta a speciális szabályozás lerontja az általánost, így joggal állíthatjuk, hogy a Házszabály a kilépett vagy kizárt képviselőkre vonatkozóan jelenleg is csak a már létező képviselőcsoporthoz való csatlakozást, nem pedig új képviselőcsoport alakítását engedélyezi.
Az Európai Unió ügyeiben való részvétel tekintetében a javaslat a szubszidiaritás uniós elvének a nemzeti parlamentek által gyakorolható jogköre rögzítésével átveszi az Országgyűlés, a kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló 2004. évi LIII. törvény szabályozását.
Az Országgyűlés tisztségviselői kara az előterjesztés értelmében egy új tisztséggel, a háznagy tisztségével egészül ki. Az első népképviseleti parlament megalakulásától - szocialista képviselőtársaim figyelmébe ajánlom, hogy az első népképviseleti parlament megalakulásától - 1949-ig folyamatosan háznagyok segítették az Országgyűlés és a parlament elnökének munkáját. Az új szabályozás szerint a háznagy a házelnök üléstermen kívüli helyettese, a háznagyot az Országgyűlés a házelnök javaslatára választja meg.
Az eddigi szabályozás szerint - egyébként az európai gyakorlattal ellentétes módon - az Országgyűlés elnöke, illetve az ülést vezető elnök a szóbeli figyelmeztetésen és a szómegvonáson kívül eszköztelen az ülésteremben történő, akár egészen szélsőséges képviselői magatartással szemben. Az elmúlt időszakban megsokasodtak azok az események, amelyek indokolttá teszik egy koherens, az európai gyakorlathoz képest kifejezetten puhának tekinthető, de kellő ellenőrzés mellett mégis érdemi szankciókat tartalmazó fegyelmi jog kialakítását.
Az e joggal való visszaélés lehetőségét minimálisra csökkenti, hogy a házelnök, illetve az ülést vezető elnök a fegyelmi jogkört az Országgyűlés, illetve az Országgyűlés egyetlen paritásos, azonos számú ellenzéki és kormánypárti képviselőből álló állandó bizottságának kontrollja alatt gyakorolhatja.
A szabályozás léte önmagában is jelentősen csökkenti az esélyét annak, hogy az alkalmazásra okot adó, az Országgyűlés tekintélyéhez méltatlan magatartásra sor kerüljön.
Mivel az új fegyelmi joggal kapcsolatosan az elmúlt napokban számtalan valótlan állítás is elhangzott, ezért egyértelműen érdemes rögzíteni, hogy a kizárás a képviselők szavazati jogát nem érinti, a képviselői jogok felfüggesztésére pedig csak többszörös garanciákkal, az ellenzék legalább részbeni hozzájárulásával kerülhet sor, és kizárólag abban az esetben, ha valaki az Országgyűlésben erőszakos magatartásra hív fel vagy erőszakos magatartást tanúsít.
A túlzottan szűk perspektíva tágítása érdekében szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy erre az európai demokráciákban és demokratikus népképviseletekben szinte kivétel nélkül van lehetőség, a házelnöknek majdnem minden ország parlamentjében van érdemi fegyelmi joga. Ausztriában például a házméltóságnak ismételt megsértése vagy sértő kifejezés használata esetén az elnök minden további nélkül kizárhatja a képviselőt. Az Egyesült Királyságban rendbontás esetén első alkalommal öt, második alkalommal húsz ülésnapra, ezt követően pedig korlátlan időre függesztheti fel az elnök a képviselői jogok gyakorlását; erre az időtartamra képviselői tiszteletdíj nem jár. Dániában az ügyrendi bizottság ismételt nem helyénvaló szóhasználat esetén 14 ülésnapra kizárhatja a képviselőt. Horvátországban szintén kizárható a képviselő. Németországban a Bundestag elnöke súlyos rendzavarás esetén jogorvoslati lehetőség nélkül legfeljebb 30 ülésnapra felfüggesztheti a képviselői jogok gyakorlását.
Ugyanígy van lehetőség a képviselők különböző időre történő kizárására Lettországban, Litvániában, Norvégiában, Olaszországban, Írországban, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában vagy Európán kívül számtalan demokratikus országban, mint az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában vagy Dél-Koreában. Ehhez képest a javasolt magyar szabályozás mértéktartó és többszörös garanciát tartalmaz.
Az Országgyűlési őrség a törvényhozás zavartalan működését hivatott biztosítani, a belső vagy külső működés megzavarása esetén a rend helyreállításáért és fenntartásáért felel. Az Országgyűlési őrségnek a végrehajtó hatalomtól szervezetileg elkülönülő státusa gyakorlati nehézségek orvoslását szolgálja, mivel csak így érvényesülhet az Országgyűlés elnökének közvetlen utasítási joga. A törvényjavaslat a zárórendelkezések között rögzíti, hogy az Országgyűlési őrség állományának tagjai ugyanazok a személyek lesznek, akik jelenleg e feladatot, az Országgyűlés objektumvédelmét, illetve a házelnök személyi védelmét a Köztársasági Őrezred keretein belül ellátják.
(10.10)
Az országgyűlési képviselők tiszteletdíja szintén vitákra okot adó kérdés minden demokratikus országban. Jelenleg a képviselői tiszteletdíj a köztisztviselői illetményalap hatszorosát képező alapdíjból, valamint pótdíjakból és költségtérítésből áll. A módosítás a képviselői tiszteletdíjat a helyettes államtitkári intézményhez köti, megszünteti ugyanakkor a pótlékok átláthatatlan, minden politikai párt számára káros rendszerét, és összességében csökkenti a képviselői fizetést. Miután a képviselői fizetéseket, bár nem könnyű, de ma is bárki kiszámíthatja, ezért valamennyi képviselőtársamat óvnám attól, hogy e tekintetben olyan valótlan állításokat fogalmazzon meg, mint amit tegnap a szocialista képviselőcsoport egy tagja megtett, hiszen mégis csak kiszámolható, hogy a képviselők közül kinek fog csökkenni a fizetése az új szabályozással. Azt reméljük, hogy e szabályok nyertese mégis az Országgyűlés egésze lehet azáltal, hogy a képviselő javadalmazás átláthatatlan és visszaélésekre okot adó rendszerébe átláthatóságot hoz a törvényjavaslat elfogadása.
Egy Országgyűlés jó szervezeti és működési szabályozás mellett is működhet rosszul, ha a képviselők, a politikai elit tagjai munkájukkal általánosságban nem képesek társadalmi elismerést kivívni. Meggyőződésünk, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat úgy épít az elmúlt bő két évtized demokratikus gyakorlatára, hogy pótolja azokat a hiányosságokat, amelyek eddig a szabályozás hiányosságai folytán az Országgyűlés tekintélyének csorbulását eredményezték vagy eredményezhették volna. A politikai kultúrát azonban egy törvény sem teremtheti meg, és pótolni sem képes. Ez az Országgyűlés mindenkori képviselőinek feladata és felelőssége. E felelősség felismerését kívánom mindannyiunk számára a mai parlamenti vita során éppúgy, mint az elkövetkező években.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés