LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország Országgyűlése újkori demokráciánk legfontosabb alkotmányos intézménye, illetve a népszuverenitás letéteményese. A rendszerváltás során, az első demokratikus változások után megalakult Országgyűlésünk elmúlt húszéves működése és munkája fordulóponthoz ért. Jelen helyzetben szükséges, hogy összefoglaljuk az Országgyűlés eredményeit, és felismerjük, illetve szembesüljünk az esetleges hiányosságaival. Az eddig megszervezett demokratikus és közjogi intézményeinket segítségül híva kötelezettségünk, hogy az elavult országgyűlési szabályozást felülvizsgáljuk és újragondoljuk.

Nagy jelentőséggel bír, hogy a felismert és felmerült problémákra olyan hathatós válaszokat adjunk az Országgyűlésről szóló törvényjavaslatban és a hatályos Házszabály módosításában, amely az Országgyűlés törvényhozó és végrehajtó hatalom feletti ellenőrző feladatait hatékonyabbá és átláthatóbbá teszi. Különösen fontos és kihagyhatatlan lehetőség, hogy most először orvosoljuk azokat a problémákat, amelyek az Országgyűlés húszéves működése során kerültek felszínre, és amelyeket az eddigi kormányok nem voltak képesek kijavítani, itt megemlítve a Ház szervezésével, működésével, ülésezésével, a képviselők jogállásával, javadalmazásával és összeférhetetlenségével kapcsolatos kérdéseket.

A törvényjavaslat olyan fontos, a társadalmat foglalkoztató kérdésekre is választ kíván adni, mint például a politikai álláshalmozás ténye. Alaptörvényünk a Ház működésével kapcsolatban pontosan meghatározza azokat a pontokat, területeket, amelyeket sarkalatos törvényben kell szabályozni. Ezek közé tartozik a nemzetiségi érdekképviselet, illetve a képviselők jogállásának, mentelmi jogának és díjazásának kérdése.

Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat a korábbinál egységesebb, átfogó szabályozást kíván létrehozni az Országgyűlést, illetve az országgyűlési képviselőket érintő több törvény, illetve bizonyos házszabályi rendelkezések egyberendezésével. Az új országgyűlési törvény és a hatályos Házszabály összehangolásának megteremtése érdekében szükséges házszabály-módosításokat az Országgyűlésről szóló törvénnyel együtt tárgyalja meg a parlament. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az elmúlt húsz évben bevált intézmények nem változnak, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy olyan intézményi rendszerben dolgozzunk, amely korrekcióra szorul, és amelyet a jelenlegi gazdasági helyzetben kötelességünk racionalizálni. Ki szeretném emelni az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségével és javadalmazásával kapcsolatos pontokat.

Tisztelt Országgyűlés! Alaptörvényünk 4. cikkének (2) bekezdése alapján sarkalatos törvényi szintre kerül a képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó szabályozás. Érdemi és jelentős az, hogy a 2014-ben esedékes választások után megválasztandó Országgyűlés tagjai nem tölthetnek be fővárosi, megyei kormányhivatal-vezetői, kormánymegbízotti, polgármesteri, megyei közgyűlési elnöki tisztséget, továbbá nem lehetnek a megyei vagy fővárosi közgyűlés, illetve helyi képviselő-testület tagjai. Ennek indoka a törvényhozói hatalomnak az önkormányzati hatalomkörtől személyi összetételében is megnyilvánuló határozott elválasztásának igénye. A magyar társadalom elvárja és meg is érdemli, hogy az általa választott helyi önkormányzati politikusok, illetve országgyűlési képviselők feladataikat teljes körültekintéssel és koncentrációval, a közösség, valamint a választópolgárok érdekeinek szolgálatában végezzék. Nem engedhetjük meg az elmúlt 8 évben tapasztalt álhatékonyság látszatát keltő országgyűlési továbbélést.

Kemecse város polgármestereként különösen érzem, hogy milyen nehéz egyszerre városom építésével és fejlesztésével foglalkozni az országgyűlési tisztségem betöltése mellett. Az összeférhetetlenséggel a parlament megszüntetné az előző 8 évben elburjánzó álláshalmozásokat, amely során egyes MSZP-s politikusok egyszerre több vezetői tisztséget betöltve keresték meg szabolcsi családok havi keresetének több tízszeresét.

A másik nagyon fontos pontja a törvényjavaslatnak a képviselők javadalmazásának kérdése. Az országgyűlési képviselők javadalmazásának rendszerét szabályozó jelenlegi törvénytervezet részletesen szabályozza azon pénzbeli és egyéb juttatásokat, amelyek az országgyűlési képviselőket sajátos államjogi jogviszonyuk alapján megilletik. Az 1990 májusában megalakuló első szabadon választott Országgyűlés célkitűzései között olyan javadalmazási rendszer kiépítése szerepelt, amely független, befolyásolhatatlan, kiszámítható életet és hivatásgyakorlást biztosít a képviselők számára. Az elmúlt évtizedekben azonban a rendszer több pontján jelentősen módosult, ezáltal számos eleme nem átlátható, bonyolult, és lehetőséget nyújt az esetleges jogosulatlan visszaélésekre, ahogy ezeket többször is tapasztaltuk az elmúlt években.

A Magyarország alaptörvényének megfelelő új, koherens köz- és államjogi berendezkedés kiépítése, valamint a polgárok számára átlátható, transzparens, közbizalmon nyugvó, a visszaélések lehetőségét kizáró, a jogállam ideáljának megfelelő képviselői javadalmazási rendszer kiépítése indokolt. Ez hosszú távon szabályozza az Országgyűlés tagjai részére megállapított tiszteletdíj, illetve munkájukhoz kapcsolódó, azt elősegítő és támogató juttatások rendszerét. Ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, az egyik legszegényebb magyarországi területről származó politikusként saját városomban nap mint nap megtapasztalom, hogy vidéken milyen nehéz anyagi körülmények között élnek az emberek. Éppen ezért tartom jónak, hogy az új javaslat értelmében nemcsak átlátható lesz a képviselői juttatások rendszere, de összességében csökkennek az erre kifizetett összegek.

Meggyőződésem, hogy most, amikor ilyen nehéz anyagi helyzetben van az ország, fontos, hogy a képviselői juttatások se rugaszkodjanak el a valóságtól. Fontos aláhúzni, hogy az MSZP demagógiájával ellentétben a juttatások nem növekednek, hanem, mint előbb említettem, csökkennek. A módosítások által tehát átláthatóbb, alacsonyabb mértékű lesz a képviselők javadalmazása, illetve megszűnne az átláthatatlan pótlékok rendszere.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az új szabályozás célja, hogy az elmúlt két évtized során bevált szabályokra alapozva, a megtapasztalt hiányosságokat pótolva egységes törvény szabályozza az Országgyűlés működését. Meggyőződésem, hogy az előttünk fekvő javaslat ennek szellemében született, és alkalmas is ennek megvalósítására. Kérem képviselőtársaimat, szavazataikkal támogassák a törvény elfogadását.

Göndör képviselőtársam kérdésére reagálva én azt mondhatom ilyen értékű hozzászólás tekintetében, hogy én pedig szocialista politikusokra emlékszem, akik a díjazásuk tekintetében eltévesztették a bevallást, és visszaéltek azzal a szabályozással, amelyet ön is említett, hogy a szabályozás tekintetében nem pontosak, hiányosak a szabályozások, és visszaélésre adnak lehetőséget, tehát ezt szeretné kiküszöbölni. Maga a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és Kereszténydemokrata Néppárt már másodszor is saját magán kezdi, először a 200 fős parlamenttel, most pedig a képviselői javadalmazás és összeférhetetlenség tekintetében is szigorítást alkalmaz saját magán, tehát először magunkon kezdjük ennek a kérdését.

(21.50)

A frakcióalakítás kérdésével kapcsolatosan az állampolgárok, legalábbis azok az állampolgárok, akik rám szavaztak és engem a Magyar Országgyűlésbe bejuttattak, nagyon egyértelmű választ tudnak adni. Azt mondták, hogy ők a Fidesz nevében adták le rám a voksukat, elvárják, hogy a Fidesz nevében képviseljem őket a parlamentben, és amennyiben úgy gondolnám, hogy nem a Fidesz-frakció keretein belül képzelem el a további munkámat, akkor azt mondták erre válaszként, hiszen megkérdeztem őket, hogy akkor mondjak is le a parlamenti mandátumomról. Tehát ez azt jelenti, hogy az emberek nagyon egyszerűen gondolkoznak, és támogatják azt az elképzelést, amely most az országgyűlési törvényjavaslatban szerepel.

Köszönöm szépen a lehetőséget.

Forrás: parlament.hu