SÁRINGER-KENYERES TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az előttem szólók számos dolgot elmondtak magáról a törvénytervezetről és annak tartalmáról. Ezekre a dolgokra, amelyeket a bizottsági véleményt nyilvánítók, illetve a vezérszónokok elmondtak, én magam már részletesen nem térnék ki, de egy-két olyan dolgot szeretnék kiemelni, ami számomra, aki kapcsolatban áll a térképek használatával, fontos előnyöket jelent majd az eljövendő időszakban, hogyha ez a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvény érvénybe lép.
(13.50)
Mindenképpen tisztáznunk kell, hogy az informatikai fejlődés során ez természetes, hogy olyan mértékű és mennyiségű adatbázisok gyűltek össze a hazai felhasználók számára, amik elszórtak vagy nem célirányosan összegyűjtve szinte átláthatatlan adatrengeteget képeznek. Ezeknek a csoportosítása és adatbázisként történő kezelése mindenképpen előnyös és kívánatos a felhasználók és az előállítók vonatkozásában is.
Azt hiszem, hogy ez az adatbázisként történő kezelés a felhasználók szempontjából igen felhasználóbarát lesz, hiszen egy-egy adott területről számos adatot tudnak meg egyetlenegy információlekéréssel is, olyat, ami a mindennapjaikat, mindennapi munkájukat jelentős mértékben segítheti.
A szolgáltatási díjak kapcsán itt történt már utalás arra, hogy ennek az adatbázisnak az előállítása, folyamatos frissítése óriási költségeket vesz igénybe, és ha jól emlékszem, akkor jelenleg a költségvetésben ilyen típusú elkülönített összegek ebben az évben nincsenek. Ez azt sugallja számomra, hogy nyilvánvaló, hogy itt az egyes térképekért, egyes térképszelvényekért, illetve adatokért, amiket megvásárolunk, majd fizetni kell, tehát valóban egy vásárlás történik.
A törvénytervezetben utalás kerül erre, ahol is azt írják le, hogy az egyes állami szereplők között történő adatcsere ingyenes, ami azt jelenti sejtéseim szerint, hogy mondjuk, a honvédség átadja az adatait a FÖMI-nek, amelyek ingyenesen fogják ezeket az adatokat egymás között elcserélni, hiszen oktalanság lenne, hogyha ugyanannak a területnek a felmérését ketten tennék meg, és ezért még fizetni is kellene. Ezért azt mondom, hogy ez a része a törvénynek előremutató, és harmonizálja az adatok kezelését.
Az, hogy díjfizetési kötelezettség van, nem egy ördögtől való dolog, viszont az, amikor majd az állami szereplőknek is fizetni kell az egyes adatszolgáltatásokért, egy kicsit számomra azt jelenti, hogy egyik zsebből rakjuk a másikba át a pénzt, és teremtjük meg az alapját az adatbázishoz és az adatbázis frissítéséhez szükséges pénzügyi eszközökhöz. Ezt mindenképpen érdemes átgondolni, valamint az önkormányzatok részéről is van egy állandó ilyen kérés, hogy az ilyen típusú adatok kikéréséért nekik is fizetniük kell. Természetes, hogy ha költségvetési oldala nincs, akkor ez így rendben is van, viszont a távoli jövőben érdemes meggondolni, hogy ezt a típusú adatvásárlást kell-e folytatnunk, vagy esetleg lehet ezen segíteni, vagy olyan szintű beszabályozott árba kerülne egy-egy ilyen információ vásárlása, ami elfogadható egy-egy önkormányzatnak a költségvetéséhez képest.
Nagyon fontos dolog még a törvénytervezetben, hogy előírja a kötelező használatát ezeknek az adatbázisoknak. Ez részben egységesíti az adatbázis-használást, másrészt pedig utalást tesz arra, hogy a hatósági eljárásban is ezen adatbázis lesz a meghatározó. Tehát egységes alapokon fog nyugodni a különböző eltérések megítélése, hiszen "perdöntő" lesz ennek az adatbázisnak a pontossága és az információtartalma. Tehát ilyen vonatkozásban is azt tudom mondani, hogy ez a törvény előremutató számunkra.
Még egy kérdéskört vetnék föl, ami számomra nem teljesen volt világos, és államtitkár urat kérem, hogy majd esetleg térjen ki később erre a kérdéskörre. Ha ma térképeket akarunk vásárolni Magyarországon, akár katonai, akár a FÖMI által forgalmazott térképeket, mondjuk 1:10 000 léptékben, abban az esetben olyan területeket is meg kell vásárolni, amit az ember nem akar. Ez a jövőben változik-e? Térképszelvényekben gondolkodunk. Tehát ha egy település egy ilyen térképet vásárol, és a sarkában helyezkedik el ennek a térképnek, meg kell vásárolni az egész térképszelvényt, vagy meg kell vásárolni négy térképszelvényt az átfedések miatt. Ezt nem láttam világosan, de hát biztos megoldható ez a probléma is valamilyen úton-módon.
Összességében a Kereszténydemokrata Néppárt nevében azt tudom mondani, hogy egyetértünk a törvénytervezettel, és azzal is egyetértünk, hogy erre már feltétlenül szükség volt, és jó, hogy bekerült most a törvényhozási rendbe, és minél hamarabb életbe fog lépni.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés