SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol Szilágyi képviselő úr abbahagyta, hogy több szerénységet, hiszen most éppen azok próbálnak bennünket kioktatni arról, hogy hogyan kell képviselőként vagy éppen önkormányzati vezetőként viselkedni, akiket még személyükben soha senki nem választott meg ilyen jellegű pozícióra. Azt gondolom, hogy ehhez mindenképpen legalább annyit lehet mondani, hogy több szerénységet, és olyan - magamat is hozzá sorolom egyébként - fiatal képviselők osztják itt az észt olyan embereknek, akik több ciklusban itt ültek ezekben a padokban, amire megint ugyanazt tudom mondani körülbelül, hogy több szerénységet! (Mirkóczki Ádám: A listásokat kik választották meg?)
Önök folyamatosan azt hangoztatják... (Az elnök csenget.) Elnök úr, legyen szíves! Köszönöm szépen.
Önök folyamatosan azt hozzák szóba, hogy hol vannak a képviselők. Én itt ültem egész nap, az a szerencsés napom volt, hogy önöket hallgathattam, és láttam, hogy 8-9 órakor kisimult arccal érkeznek. Nyilván ez is egy jó trükk, és ez is belefér az ellenzéki szerepkörbe, és azt is elhiszem egyébként, hogy az önök mondandójához az is hozzátartozik, hogy olyan nagyokat kell mondani, hogy másnap lehetőség szerint a sajtóba be lehessen kerülni. Ne adj' isten, ezt majd egy baráti média átveszi, és majd lehet hivatkozni az Európai Unióban, hogy milyen megfogalmazások és milyen minősítések zajlanak Magyarországon. Azt gondolom, hogy ezen el kell gondolkodni.
Mondanék önöknek egy gondolatot, amely arról szól, hogy a kimondott szónak ereje van, és én azt gondolom, nagyon meg kellene fontolni, hogy mikor, ki, mit mond. Én hónapok óta hordozom magamban azt a gondolatot, amely arról szól, egy idős tanítónőtől hallottam...(Szilágyi György közbeszól.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés