BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 140-estől a százötven-ikszig tartó ajánlási pontokhoz, tehát az utazási költségtérítések kérdésköréhez szeretnék hozzászólni; különös figyelemmel a 140. ajánlási pontra, ahol a módosító indítványt Fónagy János államtitkár úr és Völner Pál államtitkár urak nyújtották be, és gyakorlatilag a törvénytervezetben szabályozott megoldást - ami itt vita tárgya volt mind a helyközi vagy a helyi közlekedés munkáltatói költségtérítése tekintetében - gyakorlatilag egy huszárvágással kiveszik, és ennek mértékét és igénybevételi jogosultsági feltételeit kormányrendeleti szinten kívánják szabályozni.

Amennyiben a Ház ezt az indítványt elfogadja, akkor ez lehetőséget teremt arra, hogy ezt a kérdést a kormányzat átgondolja, figyelembe véve tényleg minden érdekelt fél álláspontját és javaslatait, beleértve a munkáltatókat és beleértve a munkavállalókat egyaránt.

Arra szeretném ennek kapcsán felhívni a figyelmet, hogy ha egy ilyen rendelet előkészítése történik, akkor megint egy egységes rendszerben kellene gondolkodni, ami azt jelenti, hogy van egy munkavállaló, akinek van egy lakóhelye és van egy munkahelye. Ez A pontból a B pontba szeretne eljutni, és ehhez kíván a kormányzat egy olyan támogatást nyújtani, ami egyrészt a munkáltató számára anyagi többletterhet jelent, viszont másrészt az államnak is részt kell vennie ebben, például adó- és járulékmentesség formájában.

Tehát arra mindenképpen szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét, hogy amikor ezt a rendeletet előkészítik, akkor mindenképpen beszéljenek a Nemzetgazdasági Minisztériummal a jövő évi adószabályozások tekintetében, hiszen ha egy egységes rendszert hozunk létre a munkáltatói utazási költségtérítésnél a közösségi közlekedést használók esetében, akkor ehhez egy egységes adó- és járulékmentességi szabályozást is kellene teremteni. Hiszen ne sújtsuk már a munkáltatót egy az állam által szabályozott és kötelezően rárótt tehernek még adóztatásával is. Az úgy méltányos, hogy amennyiben a társadalmi mobilitást, a munkahelyteremtést a kormányzat egy ilyen intézkedéssel elő kívánja segíteni, ráadásul az egyéni közlekedés mértékét mérsékelni kívánja, és a közösségi közlekedésre, főként az állam által működtetett közösségi közlekedésre kívánja terelni a munkába járást, akkor ehhez bizony egységes keretben biztosítsa az adó- és járulékmentességet, tehát ennyit az állam tegyen hozzá.

Az egységes rendszerben pedig egyértelműen az az ajánlásunk fogalmazódik meg, hogy igenis, ne tegyünk különbséget helyi vagy helyközi közlekedés között, azonos feltételek vonatkozzanak mindkét esetre. Ez külön értelmet nyer a törvény szellemében a jövőben kialakuló, egyébként különféle díjszabási formák esetében, mert ha mint halljuk, és kormánypárti képviselők is benyújtottak ilyen javaslatot, mégiscsak lehetnek majd közlekedési szövetségek Magyarországon. Ha lesz például övezeti díjszabás, akkor arról meg sem lehet már állapítani, hogy helyi-e vagy helyközi, hiszen övezeti díjszabásról van szó, tehát ilyen értelemben ez nagyon fontos.

Erre szerettem volna felhívni a figyelmet, és ezt a módosítót a Jobbik részéről feltétlenül támogatni fogjuk, hiszen maga a törvény nem tartalmazott olyan pozitív megoldást erre a kérdésre, amit jelen fázisban el lehetne fogadni, úgyhogy ezzel a kiegészítéssel szeretném zárni itt a felszólalásomat. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu