DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én most meghallgatva Lamperth Mónika szavait, azért vitába szállnék vele. Tehát igenis az Európai Unió világossá tette, hogy ha a Magyarországgal szemben kezdeményezett kötelezettségszegési eljárások, amelyek között az egyik tárgyát a bírósági szervezeti rendszerrel kapcsolatos jogalkotás képezte és képezi, tehát ha ebben Magyarország nem lép úgy, ahogy az EU diktálja, akkor gyakorlatilag ennek súlyosabb következményei lehetnek, többek között például akár a szavazati jog megvonása. Tehát Magyarországgal szemben egy olyan büntetőexpedíció zajlik, amely elvezetett oda, hogy a kohéziós alapoktól is jövő január 1-jétől elzárják Magyarországot, de ez most egy másik jogalapon folyik.
Mindenesetre nem tartjuk semmiképpen tisztességesnek, elfogadhatónak, és a magyar szuverenitást súlyosan sértőnek tartjuk, hogy ráadásul egy olyan kérdésben veszi magának a bátorságot az Európai Unió, hogy kioktasson minket, amely kérdésben, amikor körbenézünk a régi EU-tagállamokban, legalább ilyen szintű rendszerhibák mutatkoznak. Az Adatvédelmi Hatóság kapcsán államtitkár úr jelezte a múltkor, és teljesen igaza van, hogy az osztrákoknál nincs is adatvédelmi hatóság, és ehhez képest az osztrák nemzetiségű európai parlamenti frakcióvezető, Svoboda úr kioktatja Magyarországot arról, hogy hogyan kell, mondjuk, igazságszolgáltatást vagy adatvédelmi szervezeteket működtetni.
Tehát ez nagyon rossz út, egy nagyon nagy tévedés volt Magyarországot az Európai Unióba bevezetni, ráadásul ilyen feltételekkel. Mindenesetre én még egyszer azt tudom mondani, hogy a mi módosító javaslatainkkal együtt most azt nézzük meg, hogy mi a magyar emberek érdeke, mitől lesz jobb, adott esetben cizelláltabb a magyar igazságszolgáltatási rendszer, és ebben a szempontrendszerben az utolsó legyen az, hogy az Európai Unió mit mond ebben a körben.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés