DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Szeretném biztosítani arról a jelen lévő jogászkollégákat és nem jogász képviselőtársaimat, akiknek fontos ez a vita, hogy mi, akik részt veszünk ebben a vitában, felelősséggel mondhatom, hogy elolvassuk alaposan az előterjesztéseket, sőt megpróbáljuk megérteni annak értelmét és okát is. És ha ez időnként nem sikerül, akkor még az is előfordul, hogy nem bennünk van a hiba.
Nos, ennél a törvénynél ilyen problémánk nem volt, hiszen amikor még a módosítás előtt az eredeti törvényt beterjesztették, akkor nagyon világosan kiderült a Fidesz szándéka, hogy olyan igazságszolgáltatást akar, ahol egy túlhatalommal rendelkező hivatalvezető kap olyan jogosítványokat, ami bizony aggályossá teszi azt, hogy a törvényes bíróhoz való hozzájutás például - és még sok minden más - garantált lesz ebben a rendszerben. Csak hogy értsék azok is, akik nem jogászként nézik ezt a vitát: bizony ma e törvény okán bármelyik magyar állampolgár ki van szolgáltatva annak, hogy ha a Fidesz politikai befolyása alatt lévő szervezet, illetve annak elnöke úgy gondolja, hogy egy ügyet el kell tenni máshova, akkor ezt megteheti. És amikor azt mondja Mátrai képviselő asszony, hogy a Bírói Tanács ellenőriz, igen, most egy picit több ellenőrzési jogosítványt kap a Bírói Tanács. De amikor eredetileg ezt a szervezetet felállították, akkor a Bírói Tanácsot gyakorlatilag egy díszítősornak szánták, nem kapott érdemi hatásköröket. Most ebben a tervezetben bizonyos hatáskörök már megjelennek, de hozzáteszem, komoly garanciát még ez sem jelent. Mi szeretnénk ezen javítani, de hát máshogyan delegáltak volna, máshogyan hoztak volna a Bírói Tanácsra nézve személyi döntéseket, ha tudják, hogy ez egy komoly, fajsúlyos ellenőrző testület, mint így, hogy igazából csak egy díszítősornak szánták.
Letelt már a két percem, de ha ez egy fontos ügy, akkor még beszélhetünk erről. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés