DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Amikor a Magyar Szocialista Párt képviselői megfogalmazták a módosító indítványokat, akkor elsődleges szempontként azt vettük figyelembe, hogy ehhez a törvénytervezethez hogyan lehet olyan módosító indítványokat benyújtani, amelyek több garanciát jelentenek a magyar állampolgárok számára.
Természetesen ennek a munkának a során átolvastuk alaposan a Velencei Bizottság ajánlásait is, és arra a következtetésre jutottunk, hogy azok a szempontok, amelyeket a Velencei Bizottság bemutatott, bizony egybeesnek ezekkel az érdekekkel. Tehát nem fordított a logika. Szó nincs arról, hogy itt bármilyen külföldi diktátumot nézett volna bárki is. Egyszerűen arról van szó, hogy azok a garanciák, amelyek az igazságszolgáltatás független működéséhez, a független és pártatlan bíróhoz való hozzájutás szempontjából fontosak egész Európában, fontosak Magyarországon is.
De én azért gondolom, hogy érdemesebb lenne visszatérni a vita menetében a konkrét módosító indítványokhoz, nemcsak azért, mert elnök úr nemsokára rám pirít, hogyha túlságosan elterjeszkedünk, és ezt helyesen teszi, hanem azért is, mert azt gondolom, hogy ha a kormány szándéka valóban az, hogy ezt a törvényt olyan irányba módosítsa, hogy az jobban megfeleljen azoknak az elveknek, amikről az előbb beszéltem, akkor érdemes megfontolni, és nem a szokásos reflexekkel, hanem nyitottan fogadni az ellenzéki módosító indítványokat. Úgyhogy én ezeket ajánlom államtitkár úr és a kormánypárti képviselők figyelmébe.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés