DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném ebben a vitaszakaszban - talán már rövidebben el tudjuk intézni a mondanivalónkat - két olyan módosító indítványra felhívni a figyelmet, ami meggyőződésünk szerint olyan, hogy különösebb presztízsveszteség nélkül - főleg az egyiket - a kormánypárti képviselők azt el tudják fogadni, és támogatni tudják. Az egyik a T/6393/7. irományszámon beadott módosító indítvány, amelyik a hatálybalépést próbálja meg korrigálni.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ön ugyanúgy tudja, meg kormánypárti képviselőtársaim is, hogy az igazságszolgáltatásban is és a nagy rendszerekben is a változtatás, annak megismerése, az arra való felkészülés több szempontból nagyon fontos, de a legfontosabb szempontot szeretném itt aláhúzni, ez a jogbiztonság. Mi úgy gondoljuk, hogy a hatálybalépésre egy minimálisan szükséges felkészülési időt biztosítani kell, ami több kell hogy legyen, mint amit önök a beterjesztésben meghatároztak.

Hogy ha ez egy ellenzéki képviselő vágya vagy kérése lenne, akkor erre nyugodtan legyinthetnének, de az államtitkár úr és képzett jogászkollégáim ugyanúgy tudják, mint én, hogy az Alkotmánybíróság számos határozatot hozott, amelyben a jogszabályok hatálybalépése kapcsán a szükséges felkészülési idő biztosítását alkotmányos követelményként határozta meg. Úgyhogy arra kérem az államtitkár urat, hogy vegye ezt tekintetbe, és figyeljenek erre oda.

Egy másik módosító indítványunk egy hosszadalmas és több részletet is kifejtő módosító indítványunk, a Bírósági Hivatal elnökének hatáskörével kapcsolatos. Mi a parlamentben az általános vitában a felszólalásainkban kifejtettük, és az első vitaszakaszban is beszéltem erről, hogy a bíróság függetlenségét sérti az, hogy a javaslat szerint az OBH elnökének hatáskörébe telepíti a bírák kinevezésével és felmentésével kapcsolatos jogköröket.

A hivatal elnöke kontroll nélkül hozza meg az igazgatási intézkedéseit, mégpedig olyan intézkedéseket, amelyek közvetlen hatással vannak a bírák ítélkezési tevékenységére. A Velencei Bizottság állásfoglalása is kiemeli, hogy az Európa Tanács egyetlen tagállamában sem összpontosul akkora hatalom egy egyszemélyes bírósági vezető kezében, mint Magyarországon az Országos Bírósági Hivatal elnökének esetében.

Az állásfoglalás 60. pontjában a bizottság kifejti, hogy a bírák kiválasztása és kinevezésre való felterjesztése kapcsán semmilyen törvényes garancia nem érvényesül. Erre utaltunk egyébként az első vitaszakaszban is, de e helyütt, a módosító indítványok kapcsán is szerettem volna az indokolásunkat precízen is megismertetni önökkel és a nyilvánossággal, mert úgy gondoljuk, hogy ez egy rendkívül fontos szempont, nem azért, mert egyébként egy tekintélyes szervezet ajánlásában szerepel, hanem azért, mert a magyar állampolgárok jogbiztonsága, a független ítélkezés, a független bírósági szervezetre vonatkozó garanciák ezt igénylik.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Úgyhogy ha valóban van ilyen szándéka a kormánypárti oldalnak, akkor szeretném, hogyha erre nagyobb figyelmet fordítanának. Szeretném, ha nyitott fülekkel és az ellenzék érveit megérteni akarással hallgatnák meg ezeket a mondatokat, olvasnák el ezeket a módosító indítványokat, és reményeink szerint a módosító indítványokról való szavazásnál nem az a presztízsszempont fogja önöket vezetni, hogy ki adta be a módosító indítványt, hanem az, hogy milyen racionalitása van a törvény jobbítása szempontjából annak az adott módosító indítványnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP a legjobb tudása szerint próbálta meg ezt a törvényt reparálni. Ez akkor is igaz, ha egyébként azzal az egész rendszerrel, azzal az egész kontroll nélküli hatalomösszpontosítással, amit a Fidesz-kormány csinál, mi nem értünk egyet. Mégis próbáljunk meg az egyes részeknél korrekciót ajánlani, ami akkor is, hogyha az egész rendszert kritikával illetjük, és minden lehetséges alkalommal elmondjuk, hogy ezt a hatalmi építkezést, ezt a hatalomkoncentrációt, ezt a kiegyensúlyozatlan hatalomkoncentrációt, a hatalommegosztás elvének feladását nem tudjuk elfogadni, mégis a részhez is megpróbálunk viszonyulni azzal a szándékkal, hogy legalább egy-egy helyen próbáljuk meg jobbítani és reparálni.

Köszönöm szépen, elnök úr, a szót.

Forrás: parlament.hu