DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Március 10-én a kisgazdák, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Kisgazda Polgári Szövetségpárt a Deák téren egy földvédelmi mozgalmat indított el. Szükség volt erre és szükség van erre, mert a föld, a magyar föld bizony védelemre szorul, nemcsak a külföldiek agresszív felvásárlásával szemben, hanem a hazai nagytőkével szemben is.
A világos és egyértelmű kezdeményezésünk nem arra irányult, hogy valamely párt kisajátítsa, így akármelyik, amelyikhez én is tartozom, a kisgazdák vagy mások, ezt az ügyet, hanem arra irányult, hogy nemzeti ügyet tudjunk, az egész nemzet számára hasznos ügyet tudjunk ebből elindítani.
A reakciók meglepően kedvezőek voltak. A reakciók ugyanis nem feltétlenül a médiában, nem is az egyenes kormánymegnyilvánulásban jelentkeztek, hanem közvetett módon. Jól érezhető módon ugyanis, miután mi egy petíciót nyújtottunk át, amelyben hét pontban kértük a törvényhozás felgyorsítását ezekben az ügyekben, mintha mégiscsak elindult volna valami a kormányoldalról. Mintha a kormányoldalon észrevették volna, hogy a magyar föld ügye nem tűr halasztást, a magyar föld ügyét elsőrangú helyre kell emelni.
Tisztelt Ház! Tegnap a miniszterelnök felé számos kérdés hangzott el azokról a haszonbérbe adott vagy haszonbérbe adni szándékolt földterületekről, ami eredetileg 65 ezer hektár lett volna, de aztán valahogy 34 ezer hektárra csökkent, amely 34 ezer hektárból, a mai adatok szerint, 4059 darab benyújtott pályázatból 977 darab van elbírálva, és amelyből szerződést 276 darabra kötöttek.
Ezért tegnap joggal és okkal kérdezték meg többen, hogy vajon mi is a szándék, hogyan fog ez az egész eljárás befejeződni. A miniszterelnök úrnak volt néhány nagyon fontos megnyilvánulása, többek között azt mondta, és ezzel messzemenőleg egyet kell értenem, hogy ez nem földbirtokrendezés - így igaz. 34 ezer hektár haszonbérbe adása messze nem földbirtokrendezés. De földbirtokrendezésre, mondjuk mi, kisgazdák, szükség van. Olyan földbirtokrendezésre van szükség az én meggyőződésem szerint, amely egyértelműen világossá teszi, hogy Magyarországon az a fajta egyensúly, amelyet, úgy tűnik, tulajdonképpen mindannyian megértettünk, hogy szükség van egy nagyüzemi termelést garantáló, de behatárolt nagybirtokra, hogy szükség van egy erős középbirtokra, és biztosítani kell a kisbirtok számára is, elsősorban szövetkezéseken keresztül, a túlélés lehetőségét. Ehhez azonban földbirtok-politika kell, és még valami, ami, azt gondolom, nem mellőzhető. Mi ezt tartjuk a legfontosabbnak.
Világos és egyértelmű üzenetünk a következő: ma Magyarországon érvényes törvények vannak, amelyek 300 hektárban határozzák meg a tulajdonlás lehetőségét, egy család esetében pedig 1000 hektárban. Ez elég bőséges lehetőség. Soha ilyen ajánlat még földbirtokrendezés előtt nem volt, mert a legmagasabb ajánlat is Bajcsy-Zsilinszky Endrééktől 500 holdra vonatkozott.
Hogy világos legyen: ezt azonban ma Magyarországon csak igen kevesen tartják be azok közül, akik egyébként földbirtokot szereztek vagy szereznek, ki tudja, milyen úton-módon, miféle szerződések útján-módján. Mi tehát azt mondjuk - és ez az elsőrangú igényünk és kérésünk, és nagyon-nagyon egyértelművé szeretnénk tenni, hogy ebből nem lehet engedni -, ma Magyarországon csak úgy lehet földbirtok-politikát folytatni és elindítani, ha először elvégezzük azt a világos, egyértelmű fölmérést, hogy kinek mennyi tulajdona van. Bolond, hülye háziasszony az, aki elkezd úgy gazdálkodni, hogy fogalma nincs arról, hogy mi van a kamrában, miből akar gazdálkodni.
Egyértelmű az én számomra, hogy ez a fölmérés egy önbevallási rendszeren kell alapuljon. Ahol az önbevallásnál nem vallják be a saját tulajdonukat, állítólagos tulajdonukat, nem jelölik meg annak a származását, ha nem jelölik meg azt, hogy milyen jogcímen szerezték, ez azt jelenti, hogy az nem az övék. Ebből következően le kell vonni a konzekvenciákat. Hogy ez súlyos dolog? Igen, ez súlyos dolog. De ha ebben az ügyben tovább akarunk lépni, akkor ezen az úton kell elindulni.
Mélységesen sajnálom, hogy ma a kormány nincs itt, a kormány képviseletében nincs itt senki olyan, aki erre érdemben tudna választ adni. (Szilágyi László: Szégyen!) A magam részéről azonban azt kell mondanom, hogy ez semmitől nem rettent vissza minket.
Mi egyértelműen és világosan a következőkben is azt a következetes politikát kívánjuk folytatni, amelynek az eredményeként Magyarországon meg kell tudnunk valósítani azt az igazságos földbirtokrendszert, amelyért ez az ország, ennek az országnak a népe nem most, nem száz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) éve, hanem ezer éve küszködik.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok, valamint az LMP és a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés