GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Látszólag egy nagyon egyszerű és kicsi módosítást javasoltak független képviselőtársaink hárman az 1. pontban. Arról most nem akarok a részletes vitában értekezni, hogy mi a preambulum szerepe egy törvény esetén, de meggyőződésem, ismerve és tényleg végigvitatva az egész törvényjavaslatot, az a jelző, amit ők használnak, azt gondolom, teljesen beleillik tökéletesen ebbe a preambulumba, mert olyan valamit jelenít meg már itt az elején, ami később visszaköszön. Tényleg nagyon hosszan lehetne erről beszélni, hogy maga a törvény arról szól, még akkor is, ha időnként nem kell pályáztatni, de aki nem pályázik, de megbízzák, az is ezért juthat hozzá egy-egy járathoz, azért vehet részt ebben a személyszállítási szolgáltatásban, mert minőségi szolgáltatást tud nyújtani.

Tehát kérem, hogy gondoljuk végig mindannyian, és a kormány is, hogy ezt a jelzőt fogadjuk el, még akkor is, ha nem kormánypárti képviselők nyújtották be, mert valójában ez van. A megrendelő jobb minőséget akar, mi utazni vágyók valóban egyre javulót, folyamatosan javulót, és tisztában vagyunk azzal, hogy a költségvetés jelen helyzetében ezt nem lehet így, hogy mire hármat számolok, megvalósuljon, de törekedjünk arra, és törekedjenek arra a személyszállítási szolgáltatók, tehát szerintem számukra, ha itt bevesszük azt, hogy a minőségi szolgáltatás az, amelynek a fenntartható finanszírozását biztosítani akarjuk, azt hiszem, hogy ez sok mindent kifejez. Kezdve a járműparktól az információn, a kommunikáción keresztül egészen a menetrendi potosságig, de ezeket már nem kell ismételni, mert az általános vitában ezekről mind-mind beszéltünk.

Kérem tehát, államtitkár úr, gondolják végig! Kérem a kormánypárti képviselőket is, hogy fontolják meg, és azt gondolom, hogy ezt mindannyiuknak támogatni kellene. Nem zavarja meg, javítja a preambulumot.

Köszönöm szépen a szót.

Forrás: parlament.hu