GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Dr. Apáti István képviselőtársam mondandóját érinti, az általa felvetett ajánlási pontokhoz hozzáillesztetten. Biztos államtitkár úr is emlékszik rá: 1999-ben - ha jól emlékszem - volt egy olyan kormányrendelet, ami arról szólt, hogy 1000 kilométer vonalszakasz megszüntetése, pályabezárás - mindegy, hogy nevezzük. Majd utána 2001-ben a választások előtt ez visszavonásra került. Majd utána volt egy időszak, amikor szárnyvonalak bezárásáról esett szó az előző kormány időszakában, ami jelentéktelen volt ahhoz képest, amit önök elterveztek, és milyen hangosan hirdették az igét az országban.
Majd arra is emlékszik, hogy a Széchenyi-terv keretei között nagyjából 1200 kilométernyi vasúti pályavonal bezárása fogalmazódik meg - 7200 kilométerből 6000 maradna -, valamint a Széll Kálmán-terv keretei között 40-60 milliárd forint éves szinten történő kivonása történik meg a vasúti vonalak, hálózat működtetésének a hátteréből. Ezekre a számokra biztos emlékszik államtitkár úr is.
No, ha emlékszik rá, akkor szeretném a figyelmét a következőkre felhívni. Valószínű, az lenne a célszerű, hogyha akkor és amikor 412-14 járatot meg akarnak szüntetni ebben az országban, akkor figyelembe vennék és tudomásul vennék azt, hogy ne legkiváltképp olyan felületeken történjen ezen járatok megszüntetése - egyébként sem kellene, de hogy ne olyan felületeken történjen -, ahol egyébként is halmozottan hátrányos helyzetben vannak az emberek akár az egészségügyi ellátás, akár a munkába járás vagy a munkafeltételek vonatkozásában. Megint csak ott vesznek el, ahol egyébként két kézzel kellene nyújtani a segítséget, és minden más felületen, ahol erre kevesebb a szükség, ott próbálnak megfelelő feltételeket biztosítani.
(15.50)
Én pedig azt javaslom, mindenütt tegyék meg azt, hogy a megfelelő feltételek biztosítására sor kerüljön.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés