GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Három ajánlási pontot szeretnék érinteni, a 95., a 99. és a 129. ajánlási pontokat.
Államtitkár úr Borsod-Abaúj-Zemplén megyét jól ismeri, Észak-, Északkelet-Magyarországot is. Ilyen értelemben nyilván ő is tudja, hogy a térségnek vannak olyan települései vagy a települések között vannak olyan járatok, amelyek tekintetében a napi három járatpár biztosítása nem elégíti ki azt, ami az igény.
Ilyen értelemben szeretném az ő érzékenységére való hivatkozással megint a figyelmet felhívni arra vonatkozóan, hogy természetszerűen a mindenkori tapasztalások határozzák meg azt, ami a szükséglet oldaláról, illetve a kormány részéről a szerződéskötéseket megalapozza.
Azt gondolom tehát, hogy nem kellene leragadni annál az alapvetésnél, amit megfogalmaz a kormány, hogy három járatpár biztosítása valami, mert ha ezt teszi, akkor nagyon sokan elszenvedői lesznek ennek a történetnek. Ez az egyik része a dolognak.
A másik része pedig az, hogy nyilván nem ugyanazzal a kapacitással, nem ugyanazzal a kihasználtsági fokkal működnek a kistelepülések közötti járatok a személyszállítás tekintetében, mint mondjuk, az előbb említett, például Sátoraljaújhely és Budapest közötti nyomvonalon, ahol persze ilyen értelemben a Füzér intercity megszüntetését nem kellene nagyon exponálni, hiszen meg kellene nézni, hogy mondjuk, az intercity látogatottsága, illetve az intercityre történő felszálló utasok száma hogyan is néz ki jelen esetben, meg az elmúlt időszakra visszamenőlegesen.
Magyarul, azt szeretném államtitkár úr figyelmébe ajánlani, hogy ha már mindenképpen járatokat akarnak megszüntetni, ha már mindenképpen be akarnak zárni adott esetben majd vonalszakaszokat vagy bármit, akkor ezeket a szempontokat mérlegeljék, és mindenképpen vegyék figyelembe, bár az ígéretük nem erről szólt. Nem arról szólt, hogy majd ők járatokat fognak megszüntetni, jelesül nem több százat, négyszáz felettit, és nem arról, hogy majd vonalszakaszokat fognak gyakorlatilag megszüntetni azáltal, hogy a megszüntetett járatok magával hozzák a későbbiekben, hogy a szolgáltatás visszaszorul, más utakat keresnek az emberek, akár az egyéni közlekedés formátumában, akár más területen, a Volán-szolgáltatás igénybevételén keresztül, vagy másképpen.
Én azt gondolom, hogy nem arra kellene jelesül a kormánynak törekedni, hogy vonalszakaszok bezárását és járatok megszüntetését tegye meg, főleg nem akkor, ha ez ellenében harcolt.
Újra felhozom, és fel fogom hozni mindaddig, amíg nem kapok rá visszaigazolást, hogy és mi van az ígéretekkel, államtitkár úr. Szilvásvárad-Putnok. És mi van annak a szárnyvonalnak a megnyitásával, amiért oly harcosan küzdöttek annak előtte, most pedig semmibe sem veszik a korábbi ígéreteiket, hogy megnyitják ezeket a szárnyvonalakat?
A másik ajánlási pont a 99-es, ami az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatás kérdéskörét érinti. Itt az fogalmazódik meg, hogy ennek a szolgáltatásnak az alábbi igényeket kell kielégíteni: alapvetően az életszükséglethez, annak a kielégítéséhez kapcsolódóan, a munkába járáshoz, az oktatáshoz, az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez, és van egy pontja, ami arról szól, hogy az egyéb célú tevékenységek támogatására.
(16.50)
Nekem nem ezzel van a bajom, hanem utána van ugyanennek a folytatásaképpen egy másik pontja, ami meg arról szól, hogy az (5) bekezdésben meghatározott igényektől eltérően az egyéb célú utazások önmagukban nem teszik indokolttá az alapellátást meghaladó személyszállítási közszolgáltatási kötelezettségek előírását, illetve fenntartását. Valahogy szinkronba kellene hozni ezt a kettőt egymással, mert az (5) bekezdés d) pontjában elhagyásra javasoljuk azt, ami a 6. pontban a bekezdés kizárása alapján megfogalmazásra kerül az egyéb célú utazások és alapellátást meghaladó személyszállítási közszolgáltatási kötelezettség előírását illetően, annak fenntartásával kapcsolatosan. Szóval jó lenne a szinkronitást itt megteremteni.
A harmadik ajánlási pont, amivel foglalkozni szeretnék, a 129. ajánlási pont. Ebben az ajánlási pontban gyakorlatilag a szociálpolitikai kedvezmények, a menetdíj-támogatások megállapításával foglalkozik a módosító javaslatot tevő, és itt, ebben a pontban az alapvetések között a törvény tervezetében szerepel, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott demográfiai adatok alapján történik a számításba vétel a jogosultak körét érintően. Afelől szeretnék érdeklődni, hogy valójában ennek mi a módja, mi a metódusa, hogyan és miképpen rakódik össze ez a történet, mert az, hogy a törvénytervezetben ez leírásra kerül, engem nem nagyon elégít ki, mert sokkal inkább az elégítene ki, hogyha látnám, ha tiszta és világos lenne, hogy hogyan is áll össze ez a metódus. Akkor fogható és követhető...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés