GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Bödecs képviselőtársam említette, ezért újra előhozom, és újra erősítem azt a logikát, ami arról szól, hogy a helyi közlekedés tekintetében, tehát ami nem az országos, nem a regionális, nem az elővárosi közlekedéshez kapcsolódó, hanem a helyi menetjegy térítésének munkáltatói oldalról nézve a kedvezmények rendszerét érinti, nekem például és szerintem a szocialista frakciónak sincs semmilyenfajta kifogása, hogy a munkavállaló kedvezményezettje legyen ennek a történetnek.

Csak azt szeretném még egyszer beégetni, azt szeretném, ha tiszta és világos lenne, hogy ennek nem úgy kell megvalósulnia, hogy ez a munkáltatókra, a munkaadókra történő tehertöbblet áthárításával születik meg. Azért, mert ez ellehetetlenítést hoz a végén a munkavállalók számára, és ez nem lehet cél, ez nem lehet eredmény. Vagy olyan szintű ellehetetlenítést, hogy egyébként meg a különféle juttatásokat, kafetériarendszert, sok minden egyéb mást kezdik el majd szűkítgetni, azért, mert többletterhei vannak a munkáltatónak a helyi közlekedéshez kapcsolódó támogatások kifizetését érintően. Vagy ami ettől sokkal rosszabb helyzet, hogy azok, akik adott esetben a kormány elhibázott gazdaságpolitikájából fakadóan a munkáltatókra való átruházott teherként hozzájutnának, mondjuk, helyi közlekedési támogatásokhoz, azok utána a munkahelyüket fogják elveszíteni, mert a munkaadók nem fogják tudni kitermelni mindazt, amit ki kellene termelni, mert nem olyan a gazdasági környezet.

Magyarul, azt akarom mondani, hogy csináljon először a kormány olyan gazdaságpolitikát, olyan gazdaságpolitikai környezetet, ahol a munkáltatók tisztességes módon tudnak létezni és élni, és ennek kapcsán a munkavállalók számára is meg tudják fizetni mindazt, amit a törvény előír vagy épp azon túlit. De ez ma még csak illúzió.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu