KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Itt ellenzéki képviselőtársaim már nagyjából elmondták azt, amit el lehet mondani erről a törvényjavaslatról, bizonyos szempontból csak ismételni tudom ezeket. De azért elmondanék én is néhány konkrét kritikát, és aztán egy kicsit tágabb összefüggésben beszélnék arról, hogy az elmúlt, lassan két évben mi is történt tulajdonképpen a régészeti feltárásokkal kapcsolatosan, és hogy mi lehet a kiút abból a slamasztikából, amibe, most úgy tűnik, bele fog kerülni a magyar kulturális örökség védelme. Itt általában beszélnék arról, hogy milyen a kultúra érdekérvényesítő képessége ebben a kormányban.

Valóban, ez a javaslat, ha szembeállítjuk egymással a beruházók és a kulturális örökség védelmét, akkor teljesen egyértelműen kimondja az ítéletet, hogy a beruházók oldalára állt. Az a javaslat, amit három hónappal ezelőtt fogadott el a parlament, és ami szintén nagy felháborodást váltott ki a magyar régészeti szakmában, ennél a javaslatnál is továbbmegy azon az úton, hogy kiszolgálja a befektetők érdekeit. Az egyik kérdés az elfedés, amivel kapcsolatosan, amennyire át tudtam tanulmányozni a szakmai véleményeket, még azok is, akik azt gondolják, hogy ez egy járható út, azt gondolják, hogy az elfedésnek ez a definíciója tulajdonképpen csak az egyes régészeti leletek fizikai védelmére koncentrál, ez teljesen tarthatatlan. Hiszen az örökségi elemek sérülhetnek a beruházás által okozott nem fizikai jellegű változásoktól is, tehát amikor nem közvetlenül a beruházás váltja ki ezeket. Például a talajszint változása vagy vegyi anyagok kémiai hatása révén is elpusztulhatnak a leletek.

Továbbhaladva az egyes paragrafusok mentén, többen szóvá tették, én is szóvá teszem azt, hogy innentől kezdve a próbafeltáráshoz nem kell örökségvédelmi hatósági engedélyt kérni. Ez egyfelől persze gyorsítja a folyamatot, másfelől pedig teljesen egyértelműen csökkenti azt a hatósági kontrollt, amit gyakorolni kellene a beruházások felett. Az is teljesen abszurd határidő, hogy 5 nap áll rendelkezésre a próbafeltárás végén a régészeti feladatellátás érdekében benyújtható irományok benyújtására, ami szintén szakmai szempontból nehezen tartható. És ami talán a legszigorúbb határidő, ami legkevésbé tűnik szakmailag megalapozottnak, az az, hogy 10 nap áll a gépi földmunka elvégzésére, illetve egyáltalán, hogy a javaslat teljesen egyértelműen ketté akarja választani, és külön akarja ütemeztetni a régészeti feltárás során a földmunkát, illetve a későbbi feltárást, hiszen ezeket nagyon nehéz egymástól elválasztani.

A visszamenőleges jogalkotás szép példája az, hogy az elfogadás után 3 nappal a javaslat életbe lép, és a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik. Ez azért érdekes, mert a 47-es út felújításánál, Békéscsaba környékén már egy jókora botrány kezd készülődni, ahol valóban egy nagyon fontos lelőhelyet találtak a régészek, és ez valóban lassította a 47-es út befejezését. Valószínűleg ennek a javaslatnak is az az egyik értelme, hogy ott megsürgessék a régészeket, és kiebrudalják őket onnan, hogy végre elkészüljön az út.

Szintén teljesen abszurd az a bruttó 200 millió forintos költségplafon, amit ugyancsak szóvá tettek már képviselőtársaim, ami nyilván a töredéke annak, amit egy nagyobb beruházás esetén feltárásra kellene fordítani.

Van még egy érdekes, és azt hiszem, kielemzésre érdemes része a törvényjavaslatnak, ami azt mondja, hogy a szabályozás részletes szabályainak kidolgozása a kormány feladata, tehát kormányrendelet fog ezekről dönteni. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a Nefmi kiszorul egy olyan rendeletalkotási területről, ami az ő kompetenciája kellene hogy legyen, és ahol azért elvárhatnánk azt, hogy a szakmai szempontok legalábbis surranópályán a rendeletalkotás terén visszaérkeznek.

Ez a javaslat, azt gondolom, ebben a formában botrányos. Egy módosítás mindenképpen kellene hozzá, hogy nem a kulturális örökség védelméről szóló törvénynek nevezzük ezt, hanem inkább a lerombolásáról szóló törvénynek. Éppen ezért mi nem is fogunk módosító indítványokat benyújtani, mert az egész, úgy, ahogy van, nyilvánvalóan nemcsak szakmaiatlan, hanem egyszerűen teljesen más szempontokat vesz figyelembe, mint amit a kulturális örökség védelménél figyelembe kellene venni.

Egy kicsit kitágítva a horizontot, én is arról beszéltem, hogy ha így állítjuk szembe az érdekeket, és azt a kérdést tesszük föl, hogy a beruházók vagy pedig a kulturális örökség védelmét kell jobban érvényesíteni, akkor nyilván ez a javaslat leteszi a garast. Ugyanakkor nem gondolom azt, hogy ne lehetne olyan szabályozást, illetve olyan ösztönzőket kialakítani, ami ennyire élessé teszi ezt a konfliktust. Ugyanis az elmúlt időszakban az a látszat alakult ki ugye, hogy a régészek abban érdekeltek, hogy jó sok beruházás legyen, ahol jó sok feltárást kell majd végezni, de valójában örökségvédelmi szempontból egyáltalán nem ez a legideálisabb, hanem az, amikor a régészek az ásatások során előre tervezett módon tárják fel ezeket az örökségvédelmi szempontból fontos helyeket, és nem egy időkényszer és egy állandó konfliktus keretében kell feltárniuk ezeket a helyeket.

Sajnos, ez a szabályozás, ami Magyarországon az elmúlt időszakban kialakult, illetve az a helyzet, hogy a megyei múzeumok így lettek finanszírozva, és a megyei múzeumokon keresztül nagyon sok megyei kulturális intézmény úgy lett finanszírozva, hogy érdekeltté vált abban, hogy jó sok pénzt szedjen be a befektetőktől régészeti feltárásokra. Ez alakította ki ezt a konfliktushelyzetet. Ezen semmit nem változtatott az, hogy később aztán központosították a feltárások egy részét, majd utána visszaadták a megyéknek a feltárás jogát. Az LMP-frakció annak idején megszavazta ezt a törvénymódosítást, nem azért, mert azt gondoltuk, hogy ez megoldana minden problémát, hanem azért, mert láttuk azt az akut forrásigényt, ami kialakult a megyei múzeumoknál.

(10.40)

De mióta a megyei múzeumokat államosították, és remélhetőleg a sorsuk ezzel nem fog megpecsételődni, hanem rendeződni fog, ezzel kapcsolatosan még sajnos nem tudunk végső döntésről, hogy végül is mi lesz a megyei múzeumok sorsa, de végül is nem sikerült megtörnünk eddig a hamis szembeállítást, ami a beruházók és a kulturális örökség védelme között van. Még egyszer mondom, mindenkinek az lenne az érdeke, hogyha a kulturális örökség vagy a régészeti feltárások nem a beruházásokhoz kapcsolódnának, hanem a saját logikájukat követve tárnák fel az ország területét, és a beruházók is pontosan tudhatnák azt, hogy ott, ahol éppen beruházást kívánnak megvalósítani, van vagy nincs olyan, örökségvédelmi szempontból fontos régészeti lelőhely, amely befolyásolja az ő beruházásuk sikerét is.

De beszélnem kell arról is, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy a Nefmi egy olyan törvényjavaslatot nyújt be, ami nyilvánvalóan a kulturális ágazat érdekeit sérti. Államtitkár úr a tegnapi bizottsági ülésen, ahol udvariasan szabadkozott azért, hogy elkésett a téma tárgyalásáról, azt mondta a tegnapi napjára, hogy a vis maiorok mentén való sodródás jellemezte ezt a napot. Én azt gondolom, hogy általánosan is használhatnánk ezt a leírását a kulturális államtitkárságának

Ami az érdekérvényesítő képességet jelenti a kulturális területen, azt gondolom, hogy az a legrosszabb az összes humánterület közül. Soha annyi pénzt kultúrából nem vontak ki, mint az elmúlt két évben, soha olyan sok veszteséget az ágazatok közötti küzdelemben a kulturális tárca vagy ágazat nem vághatott zsebre, mint ebben a ciklusban. Az összes jól finanszírozott vagy többé-kevésbé jól finanszírozott kulturális ágazat elkerült a Nefmitől - lásd a filmügyeket vagy pedig a külföldi magyar intézetek fenntartását -, ami ott maradt, abba pedig egyre kevesebb pénzt folyósít az állam.

Részben ez a konfliktus is, aminek, mondom, szimbolikus eleme az, hogy a régészeti feltárásokkal kapcsolatos részletszabályokat kormányrendeletben szabályozzák és nem miniszteri rendeletben, magyarán megkerülik a Nefmi - azért mégiscsak meglévő - kompetenciáját és - azért remélem - elkötelezettségét a kulturális ügyek iránt. Ez szimbolizálja azt, hogy az egész kulturális ágazatnak milyen súlya van a magyar kormányzatban, és ez a magyarázata annak, hogy miért is áll ilyen csehül a kultúra ebben a kormányzati ciklusban.

Hogy kicsit bővítsem a kört, itt azért nemcsak arról van szó, hogy a régészeket ebrudalják ki a nagyberuházások környékéről, hanem az állampolgárokat is és a természetvédelmi szakhatóságot is. Más törvények vitájához tartozik, de szeretném azért elmondani, hogy részben az állampolgári részvétel, az átláthatóság és a környezetvédelmi, természetvédelmi engedélyezés szabályait is próbálják lazítani.

Ezzel kapcsolatosan a nagyberuházásokról szóló törvény vitája is itt van a Ház előtt, meg van nyitva ez a törvény, aminek egyébként az elfogadása az előző parlamenti ciklusban ötpárti konszenzussal történt. Szerintünk, az LMP szerint, ez egy teljesen vakvágány, ugyanis nyilván nagyon fontos Magyarországon, hogy legyenek beruházások, nagyon fontos, hogy legyenek új munkahelyek, de minden nagyberuházásnál, főleg ott, ahol nagyon komoly állami pénz is forog, hiszen amikor az állam a beruházó, akkor mindenképpen az adófizetők pénzét költi, amikor meg nagyberuházások történnek magáncégek esetén, ott is szinte mindig van valamilyen állami támogatás - az állam vagy adókedvezményt ad, vagy pedig konkrétan állami támogatás formájában -, ami egyébként önmagában persze helyénvaló lehet, de az ilyen esetekben különösen fontos lenne az, hogy minden adóforintot a lehető legátláthatóbb módon költsenek el.

Az előző kormányok is mindent megtettek azért, hogy az állampolgárok lehetőségeit szűkítsék a közérdekű adatokhoz való hozzáférés terén, de az a javaslat, amit a múlt héten Font Sándor képviselőtársam nyújtott be, ami szakirányú diplomai végzettséghez kötné a közérdekű adatok kikérését, azt gondolom, hogy egy nyílt hadüzenet az állampolgárok felé.

Ahogy említettem, bár ebben talán még nem a rossz irányba dőltek el a dolgok, de napirenden van az a javaslat is, hogy nemcsak az örökségvédelmi, hanem a természetvédelmi engedélyezés határidejét is szűkítsék.

Ebből kirajzolódik egy elég világos kormányzati filozófia. Ez a filozófia nemcsak azért kritizálandó, mert mondjuk mi nem értünk vele egyet, hanem azért, mert azt gondolom, hogy a magyar választópolgárok nem arra adtak felhatalmazást önöknek, hogy olyan módon vezényeljenek le Magyarországon nagyberuházásokat, hogy azok a kulturális és a természeti örökségünk sérelmére történjenek meg, és olyan módon, hogy az állampolgároknak diplomát kell szerezni ahhoz, hogy kikérjenek bizonyos közérdekű adatokat ezzel kapcsolatosan.

Nyilvánvaló, hogy ki diktál a kormányzatnak, és akkor ez kinyit egy sokadik kérdést, ez pedig a korrupció kérdése. Ahol nagyberuházás van, ott mindig nagyon figyelnünk kell arra, hogy a nagyberuházással kapcsolatosan született kormányzati döntések úgy szülessenek meg, hogy ne legyen a döntéshozókon semmilyen korrupciós nyomás.

Egy általános kérdésről beszélek, nem konkrétumokról, de mondjuk a sukorói beruházás, ami egy konkrét történet, amit viszonylag jól ismerünk, egy állatorvosi lova annak, hogy mi van akkor, hogyha nagyberuházásokat úgy akarunk levezényelni, hogy tulajdonképpen a politikusok kimondják azt, hogy mi ezt a beruházást szeretnénk, ehhez adnak pénzt, paripát, fegyvert, hatósági engedélyezéseken való átlépést, és akkor ilyen ügyeket fog produkálni az élet.

Most egy törvényjavaslatról beszélünk, ami ugyanezeket a kapukat nyitja ki, és tulajdonképpen minden akadályt el akar hárítani a nagyberuházók elől.

Nagyon könnyű védeni az ilyen típusú törvénykezést azzal az érvvel, hogy Magyarországon több munkahelyet szeretnénk, és nem is ezzel szeretnék vitatkozni. Azzal szeretnék vitatkozni, hogy be szabad-e áldozni a természeti és a kulturális örökségünket bármilyen beruházás miatt. Úgy tűnik, ebben a kérdésben az önök álláspontja világos, önök azt mondják, hogy igen; az LMP álláspontja is világos, mi azt mondjuk, hogy nem. Éppen ezért nem fogjuk tudni ezt a javaslatot támogatni.

Nagyon bízom abban, hogy legalább egy picit szelídülni fog, hiszen a kulturális bizottságon belül az ott lévő kormánypárti képviselőtársaim egyértelműen elutasították ezt a javaslatot, legalábbis a szemük villantása ezt mutatta, és amikor szavazni kellett, akkor nem lehetett megszámolni az igen szavazatokat, mert olyan alacsonyra tették a kezüket. (Halász János: De azért sikerült.) Nyilván nem szívesen adták a nevüket ehhez a javaslathoz.

Ezzel együtt is szeretném újrahangsúlyozni, hogy valahogy teljesen más mederbe kellene terelni a régészeti feltárások ügyét, mert azt gondolom, hogy az a konfliktus, ami most kiéleződik ezáltal a javaslat által a beruházók és a kulturális örökségvédelmi szempontok között, egy kicsit enyhíthető lenne azzal, hogyha a régészeti feltárások ügyét megpróbálnánk abba az irányba átterelni, hogy a régészeti szempontokat figyelembe véve tervásatások során tárnánk föl a földben rejlő kulturális örökségünket, és nem csak akkor találnánk erre forrást, amikor éppen egy beruházó akar majd valamilyen nagyberuházást megvalósítani.

Nyilván ehhez koncepció kellene meg nyilván pénz is. Azt, hogy pénz nincs, még inkább el tudom fogadni, mint azt, hogy koncepció nincs. A koncepciótlanságot mutatja azt hogy három hónap után újra hozzányúlunk a törvényhez. Egyszer már teljesen újraszabtuk a régészeti feltárások ügyét, odaadtuk a megyéknek a feltárás lehetőségét, majd a megyéktől elvettük az intézményeket. Azt gondolom, hogy ez minden, csak nem koncepció.

Nagyon szomorúan tapasztalom azt, hogy a Nefmi folyamatosan elveszít minden politikai küzdelmet a kormányon belül, ami a kulturális ágazatot érinti. A Nefmi egyetlen sikerágazata egyébként pont talán a sport, ahol újabb források jelentek meg, és újabb beruházások lehetnek a látványsport miatt. (Halász János: Meg az egészségügy, meg a szociális terület, meg az oktatás, mindegyik sikeres.) Még az is lehet, hogy a sportberuházások miatt kell majd elveszítenünk bizonyos kulturális örökségvédelmi szempontból fontos lelőhelyeket. Nem a sport ellen beszélek, de nagyon szeretném, hogyha egy kicsit összeszedné magát a Nefmi és a kulturális államtitkárság. Sajnálom, hogy államtitkár úr már elment, hiszen elsősorban neki címzem ezeket a szavakat, hiszen az általános politikai államtitkár nyilván az összes ágazatot egyformán fontosnak kell hogy találja, de az a vesszőfutás, amiben a kultúra van ebben a kormányzati ciklusban, azt gondolom, hogy rendkívül veszélyes.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu