DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam, Schiffer Képviselő Úr! Az öntől megszokott hangnemben kaptuk a felszólalását, és én úgy gondolom, hogy aki nem ismeri ezt a törvényt, illetőleg nem ismeri a szándékát a jogalkotónak, akkor lehetséges, hogy az ön által elmondottak nagyon szimpatikusnak tűnnek. Azok a nagy szavak, amelyeket megpróbáltam itt hirtelen jegyezni, és amit itt elmondott, hogy szétrúgják az alkotmányos rendet, a törvényes bírót megvonják az emberektől, aztán az ügyek terelgetése különböző bíróságokhoz, én az elmúlt időszakban, amikor az általános vitája volt ennek a törvénynek, elmondtam, akkor nem figyelt rám - és ha figyelt volna, akkor talán ezt a megszólalást megspórolhattuk volna -, elmondtam, hogy van egy elnöki utasítás, amelyik a 3/2002. február 20-i OBH-elnöki ajánlás, amelyik ajánlás ezt teljes mértékben kifejti, és ez hatályba is lépett, mégpedig 2012. február 21. napján. Hogyha ezt figyelmesen elolvasta volna, amire felhívtam akkor nagy tisztelettel az ön figyelmét, és nem tette meg, akkor ezt most nem mondta volna olyan bántó módon, mint ahogyan megfogalmazta. Ugyanis ez az Országos Bírósági Hivatal elnöki ajánlása megfogalmazza a kijelölés hatályát, célját és korlátait, és a 2/1. szakaszra hívnám fel a figyelmét önnek, amelyik pontosan kimondja, hogy akkor kerülhet sor, és megismétlem, akkor kerülhet sor erre a kijelölésre, ha a bírósághoz érkezett ügy vagy az adott időszakban érkezett ügyek meghatározott csoportjának elbírálása a bíróság rendkívüli és aránytalan munkaterhe miatt ésszerű időn belül másként nem biztosítható. (Dr. Schiffer András képviselőkkel beszélget.) Most sem figyel rám, pedig önnek beszélek. (Dr. Schiffer András: Ön nem figyel rám.) Az eljáró bíróság kijelölés végső és kivételes igazgatási eszköz lehet a munkateher arányosítására. A 2/2-ben külön kiemeli, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a Pp. és a Be. itt meghatározott fejezeteire. (Az elnök csenget.) Tehát, tisztelt képviselő úr, ajánlom az ön figyelmébe ezt az ajánlást, amely hatályos (Az elnök csenget.), és amelyhez tartja magát az bírói hivatal elnöke.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés