NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban arra kívántam fölhívni a figyelmet, bár lehet, hogy nem látszott, hogy itt vagyok az épületben, a babára kellett vigyáznom, a kisgyermekünkre, de tévén a közvetítést nyomon követtem, ezért is tudtam hivatkozni képviselőtársaim felszólalására. (Halász János: És Szőcs Gézát miért piszkálod?) Ettől függetlenül igenis azt gondolom, jogos volt, hogy sérelmeztük azt, hogy államtitkár úr ezt a vitát nem hallgatta végig, és nem folyt bele érdemben. (L. Simon László: Vegye el a szót, elnök úr.) Mint ahogy azt is sérelmezzük általában, ha zárszóként állnak már csak vitába, amikor már reagálási lehetőségünk nincs, és most is csak az elnöki jóindulatnak köszönhetem, viszont érdemben már nem tudok reagálni (Dr. Hoppál Péter: Méltatlan!), de méltatlan volt ez a kis vita.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés