VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyértelmű az, amit már az előttem szólók is elmondtak, hogy ez egy olyan határozati javaslat, ami egyértelmű, borítékolható, hogy egy teljes parlamenti támogatást fog élvezni, és így a Jobbik frakciója is támogatni fogja ezt a határozati javaslatot igen szavazatával.

(11.50)

L. Simon László képviselőtársam előterjesztőként elmondta azt, hogy ez egy szimbolikus jellegű határozati javaslat. Egyértelmű, hogy ez egy szimbolikus jellegű határozati javaslat, de egy szimbolikus jellegű határozati javaslatot is követhetnek akár olyan intézkedések, akár egy szimbolikus jellegű határozat is gyakorolhat olyan nyomást akár a kormányra, akár a magyar diplomáciára, hogy vehemensebben és erőteljesebben képviselje a nemzeti értékek védelmét mind a határon belül egyébként, mind a jelenlegi gúnyhatárokon kívül élő magyarság, illetve az össz Kárpát-medence tekintetében.

Szóba kerültek az egyházak, a történelmi egyházak szerepe akár a határon túli magyarság kultúrájának megőrzése érdekében. Ez olyan szempontból is fontos kérdés, hogy nagyon sok esetben találunk példát a határon túli magyarság tekintetében arra, hogy akár egy történelmi egyházhoz tartozás, akár egy történelmi egyházi felekezethez tartozás is kifejezi a magyarságot, és ilyenkor egyértelműen annak a felekezetnek a képviselői, az egyház képviselői, a papjai vagy akár a gyülekezetei lehetnek azok, akik annak a magyar kultúrának a továbbvivői lehetnek, annak a magyar kultúrának a megőrzői, illetve ápolói lehetnek. Ezért fokozott figyelmet kell fordítani az Országgyűlésnek nem csak határozati szinten, illetve a diplomáciának is fokozott figyelmet kell fordítani ezen egyházak segítésére, ezen egyházak ilyen jellegű missziójának a támogatására. Példaként az előterjesztői expozéban szóba került a csíksomlyói búcsú kérdése, hogy román kormányzati intézkedések vannak arra, hogy ezt az UNESCO-nál a világörökség részének minősítsék. Elképzelhető egyébként az, hogy elég nagy nyomás van a román kormányzaton, ugyanis egy elég nagy, elég széles tömegeket, néptömegeket megmozgató eseményről van szó, amely nem feltétlenül jelenti azt, hogy a román kormány egyetért ennek a búcsúnak a szakralitásával és azzal, amit számunkra, a magyar nemzetben gondolkodó és a magyar nemzetért tenni akaró képviselők vagy akár nemzet részei számára jelent, tehát itt elképzelhető az is, hogy itt a tömegek, illetve az emberek száma is befolyásolja ezt a döntést, illetve ennek a döntésnek a támogatását, ugyanakkor figyelnünk kell arra is, ami ekkora tömegeket nem mozgat meg. Szintén az előterjesztői expozéban szóba kerültek az épített értékek, akár egy parasztház formájában, akár egy település formájában, akár a kultúra formájában. Ilyenkor nem mehetünk el amellett, hogy például komplett tájegységek rohannak Erdélyben az elrománosítás felé, a magyar kultúra szerves részét, illetve meghatározó részét képező Mezőségre gondolunk akár, amely zenei, tánc és egyéb szellemi kultúráját tekintve kimagasló része a magyar nemzeti kultúrának, a magyar hagyományoknak, és sajnos azt tapasztalhatjuk a mezőségi kisfalvakban, hogy szinte magyar emberrel már nem találkozhatunk, és ez előrevetíti annak a képét, hogy ennek a színes kultúrának, ennek a széles és mély kultúrának az élő jelenléte teljesen meg fog szűnni. Valószínűleg egyébként nemcsak politikai, hanem egyéb eszközök is, de valószínűleg erre politikai eszközök is lennének, hogy ezt a folyamatot fékezni vagy akár megakadályozni lehessen, és igenis ez is felelőssége a magyar kormányzatnak, illetve a mindenkori magyar diplomáciának, és itt mutat túl a szimbolikus jellegén ez a határozati javaslat. Ugyanis ha egy ilyen határozatot az Országgyűlés teljes egyetértésben elfogad, akkor onnantól fogva kötelessége a diplomáciának és a kormányzatnak ezen értékek védelmét minden fronton és minden lehető eszközzel megteremteni.

Vagy akár nem mehetünk el szó nélkül a magyarok jogait lábbal tipró intézkedések mellett határon túl, ugyanis ezek a magyarság jogait lábbal tipró intézkedések szervesen kapcsolódnak a kulturális értékek megőrzéséhez. Ugyanis a jogok lábbal tiprása egyértelműen magával vonzhatja a felgyorsuló asszimilációt is. Egy felgyorsuló asszimilációban a kulturális értékeket nagyon nehéz megmenteni, nagyon nehéz őrizni és nagyon nehéz életben tartani, és ez is a magyar diplomácia felelőssége, tehát visszautalva erre, hogy egy ilyen komoly támogatással megszülető határozati javaslatnak igenis kell hogy következménye legyen a súlyos, a helyén kezelt és a minden lehető, illetve határokat feszegető kormányzati és diplomáciai intézkedések foganatosítása. Tehát én túlmutatnék az előterjesztő által elmondott szimbolikus jelentőségén ennek a határozati javaslatnak, és igenis a kormányzat és a diplomácia használja fel ezt a szimbolikus jelentőségű határozati javaslatot, illetve a határozatot arra, hogy a teljes Országgyűlés által feljogosítva feszítse a határokat, lépje át nagyon sokszor azokat a határokat, amennyire az általa oly nagy becsben tartott, számunkra annyira nem oly nagy becsben tartott európai uniós értékeket, illetve határokat figyelembe véve akár, de tegyen meg minden lehető intézkedést és lépést arra, hogy ne csak a nagy és reflektorfényben lévő nemzeti kulturális értékeket felmutató események, épített, illetve szellemi kultúra maradjon meg határainkon belül és határainkon kívül, hanem az elrejtettek, a reflektorfényben annyira nem lévők, az átlagember számára annyira nem láthatók is kincsként, gyöngyszemként a Kárpát-medencében és a magyarság számára megmaradhassanak.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu