ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most tehát a módosító javaslatokról határozunk. Ennek során nem döntünk az ajánlás 2., 3., 4. és 12. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. Az előterjesztő az ajánlás 1., 5., 6., 7., 11., 13, 14. és 16. pontjait nyújtotta be, és ezeken kívül a harmadik ajánlás 1. pontját is támogatja. Ezek elfogadása kizárja az első ajánlás 15. pontjában szereplő javaslatot.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott javaslatokat az első ajánlás 1., 5., 6., 7., 11., 13., 14. és 16. pontjai, valamint a harmadik ajánlás 1. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 289 igen szavazattal, 48 nem ellenében, tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.

Bizottsági állásfoglalásra figyelemmel még egy javaslatról döntenünk kell. Az első ajánlás 8. pontjában Kósa Lajos és Láng Zsolt a 21. §-t a közigazgatási eljárási törvény 131. §-ának új rendelkezéseivel egészítik ki. Ezekben a közigazgatási bírság közérdekű munkával történő megváltásának lehetőségét terjesztik elő. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 292 igen szavazattal, 49 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. (A kivetítőn 291 igen szavazat jelenik meg.) Az egy plusz szavazat Selmeczi Gabriella képviselő asszony kézfeltartással jelzett szavazata, mivel előzetesen jelezte, hogy a frakció szavazatával együtt adja le szavazatát, ezért külön nem kérdezem meg minden alkalommal - illetve jegyzői feladat lenne, nem az elnöké -, hogy a kézfeltartás igen, nem vagy tartózkodó szavazatot jelent-e.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Az iménti határozathozatalok során az Országgyűlés megállapította a törvényjavaslat sarkalatos rendelkezéseinek körét. Ezek alapján a 7. §, a 37. § 14. pontja, valamint a 24. § (1)-(4) bekezdéseinek elfogadása minősített többséget igényel, ezért a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/6390. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 256 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 37 tartózkodás mellett a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 255 igen szavazattal, 49 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit elfogadta.

(20.00)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/6391. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/6391/126. és 145. számon megkapták. A határozathozatalt segítő főtitkári tájékoztató T/6391/147. számon az informatikai hálózaton elérhető.

Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkári zárszó a részletes vita után már elhangzott, most a határozathozatalok következnek. Először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk, azok kivételével, amelyeknek külön szavazását kérték. Arra figyelemmel, hogy a törvényjavaslat sarkalatossági záradékát módosító indítvány az egyszerű többséget igénylő támogatott módosító javaslatok között szerepel, ezért először ezekről határozunk, ezt követően döntünk a minősített többséget igénylő támogatott módosító javaslatokról.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a tájékoztatóban felsorolt, az előterjesztő által támogatott, egyszerű többséget igénylő módosító javaslatokat, azok kivételével, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő támogatott módosító javaslatokat 271 igen szavazattal, 45 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a minősített többséget igénylő támogatott javaslatokról szavazunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket, azok kivételével, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a minősített többséget igénylő támogatott módosító javaslatokat 267 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, 39 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A továbbiakban szavazásra kerülő módosító javaslatok minősített többséget igényelnek, erre a továbbiakban külön nem utalok. Most a külön szavazásra kért módosító javaslatokról és azok esetleges alternatíváiról határozunk.

A 119. pontban Lipők Sándor a 49. § (3) bekezdés módosításával az azonnali kérdések átsorolásának szabályát és az ahhoz kapcsolódó jogkövetkezményt terjeszti elő. Az előterjesztő támogatja, de az LMP kérésére külön szavazunk.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 265 igen szavazattal, 51 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

A 175. pontban Lipők Sándor a 61. § (2) bekezdésében a hallgatóság kötelező magatartására vonatkozó szabályt módosítja. Az előterjesztő támogatja, de az LMP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 256 igen szavazattal, 59 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

A 206/1. pontban az alkotmányügyi bizottság a 77. § (2) bekezdésében a mentelmi jog alóli kivételek körét bővíti. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP és az LMP kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 291 igen szavazattal, 13 nem szavazat ellenében, 38 tartózkodás mellett elfogadta.

A 221. pontban Farkas Gergely és mások a 83. § i) pontjának módosításával a képviselői összeférhetetlenséget egyes további önkormányzati tisztségekkel kapcsolatban is meg kívánják állapítani. Ennek alternatívája szerepel a 220. pontban.

Most a 221. pontról, a Jobbik kérése alapján döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 37 igen szavazattal, 277 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 220. pontban Papcsák Ferenc és Vas Imre javaslata következik. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 308 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Frakciókérésre és bizottsági állásfoglalásra figyelemmel további javaslatokról is döntenünk kell.

A 22. és 96. pontokban Farkas Gergely és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 54 igen szavazattal, 260 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 43/1. pontban Lipők Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 20 igen szavazattal, 292 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A 61. pontban Farkas Gergely és mások a 20. § módosításával azt kezdeményezik, hogy bizottsági ülésen helyettesítésre ne legyen lehetőség. A Jobbik kérésére szavazunk.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 54 igen szavazattal, 258 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 61/1. pontban Lipők Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen szavazattal, 259 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A 77. pontban Gaudi-Nagy Tamás és mások a 25. §-t az együttműködési kötelezettség megszegésének további szankciójával egészítik ki. A Jobbik kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 38 igen szavazattal, 275 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 86. pontban Lipők Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 9 igen szavazattal, 265 nem szavazat ellenében, 39 tartózkodás mellett elutasította.

A 103/1. pontban Karácsony Gergely a 43. §-t a képviselők ülésrendjére vonatkozó szabállyal egészíti ki. Az LMP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 13 igen szavazattal, 300 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 122. és 125. pontokban Mesterházy Attila és mások az 52. § (1) és (2) bekezdésének módosításával a tárgyra térés és a szómegvonás alkalmazásának egyik szabályát változtatják meg. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 73 igen szavazattal, 269 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Közben megnyugtatom Selmeczi Gabriella képviselő asszonyt, hogy nem hiába lesz izomláza, minden alkalommal figyelem, hogy szavazásra feltartja-e a kezét. Köszönöm.

(20.10)

A 128. és 130. pontokban Mesterházy Attila és mások az 54. § (1) és (2) bekezdésének módosításával a rendreutasítás és szómegvonás alkalmazásának egyik szabályát változtatják meg. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 35 igen szavazattal, 270 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett elutasította.

A 133. pontban Schiffer András és Dorosz Dávid az 54. § (3) bekezdésében a képviselő kizárására vonatkozó egyik szabályt módosítják. Az LMP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen szavazattal, 254 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 147. és 149. pontokban Schiffer András és Dorosz Dávid az 56. § (1) bekezdés módosításával és (3) bekezdés elhagyásával azt kezdeményezik, hogy a fizikai erőszakot alkalmazó képviselővel szemben pénzbírság kiszabására ne legyen lehetőség. Az LMP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 22 igen szavazattal, 294 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 154. pontban Ujhelyi István és mások a törvényjavaslat kiegészítésével a pénzbírság kiszabásának szabályát terjesztik elő nem megengedhető kifejezések használata esetén. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 35 igen szavazattal, 268 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett elutasította.

A 169. és 171. pontokban Ujhelyi István és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 73 igen szavazattal, 269 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 181/1. pontban az alkotmányügyi bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 14 igen szavazattal, 299 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A 204. pontban Szilágyi Péter és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen szavazattal, 256 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 209. pontban a mentelmi bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen szavazattal, 269 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 216/1. és a hozzá kapcsolódó pontokban Kovács Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 4 igen szavazattal, 308 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A 217. pontban Farkas Gergely és mások javaslata következik. Ennek alternatívája szerepel a 236/1. pontban.

Először a 217. pontról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 54 igen szavazattal, 262 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 236/1. pontban Schiffer András képviselő javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen szavazattal, 253 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 228. pontban Szilágyi Péter és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen szavazattal, 262 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 235. pontban Kepli Lajos képviselő javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 47 igen szavazattal, 266 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A 239. és a 353. pontokban a mentelmi bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 9 igen szavazattal, 307 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 240. pontban Gaudi-Nagy Tamás és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen szavazattal, 263 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 242. pontban a mentelmi bizottság javaslata következik.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 275 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 260/3. pontban az alkotmányügyi bizottság javaslata következik. Ennek alternatívája szerepel a 260/1. és a 260/4. pontokban.

Először a 260/3. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 23 igen szavazattal, 294 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 260/1. pontban Lipők Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 21 igen szavazattal, 295 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 260/4. pontban az alkotmányügyi bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 273 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 265. pontban Szilágyi Péter és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 61 igen szavazattal, 251 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A 316/1. és 317/1. pontokban Vitányi István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 69 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 46 tartózkodás mellett elutasította.

(20.20)

A 336/1. és a hozzá kapcsolódó pontokban Michl József és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 45 igen szavazattal, 218 nem ellenében, 47 tartózkodás mellett elutasította.

A 336/2. pontban Kovács Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 254 igen szavazattal, 47 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta.

A 347. pontban a mentelmi bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen szavazattal, 252 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem határozott az Országgyűlés. (Nincs jelentkező.) Nincsen.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Lázár János, Gulyás Gergely, Szűcs Lajos, Fidesz, Harrach Péter, KDNP, képviselők önálló indítványát H/6392. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig H/6392/29. és 35. számon kapták kézhez.

Most a határozathozatalok következnek. Felkérem Göndör István jegyző urat, ismertesse az ezzel kapcsolatos információkat.

Forrás: parlament.hu