DR. BELOVICS ERVIN, a legfőbb ügyész helyettese: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Úr! Az a gond, hogy az ügyészségnek a közérdekvédelmi tevékenysége körében sem lehet parttalanul eljárni, tehát a közérdekvédelmi tevékenység esetében is kell lennie egy olyan kezdő aktusnak, amire alapítottan az ügyészség törvényesen felléphet, és ez nem lehet újsághír.

Egyébként nota bene, jegyzem meg, képviselő úr, hogy a felsorolt ügyek közül például a Margit híd felújításával kapcsolatos ügy a büntetőeljárás keretei között is vizsgálat tárgyát képezte, és az ügyészség által felügyelt ügyben megállapítást nyert az, hogy bűncselekmény ebben a körben nem történt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu