DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Az előterjesztés valóban technikai jellegű, de alkalmat és módot ad arra, hogy az Országgyűlés előtt és a jövőnek szóló jegyzőkönyvekben néhány dolgot rögzítsünk.

Fontos és korrekt volt az írásos előterjesztés és az államtitkár asszony szóbeli expozéja is. Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramot 1986-ban nemhogy a rendszerváltás utáni kormányok, hanem a rendszerváltás előtt hozták létre, az akkor létező szocialista országok közül elsőként. Ma már teljesen furcsának tűnik annak a kornak a szóhasználata. Én azok közé való vagyok, akik az első OTKA-ban egy kutatócsoport tagjaként részt vehettek, és meg kell mondjam, hogy az ilyen kifejezések, mint "alap" vagy "alapítvány" akkor teljesen furcsán csengtek. Egyszerűen hozzá kellett szoknunk ahhoz a kutatásban, az oktatásban, egyáltalán a felsőoktatásban és a kutatásban, hogy ezek a kategóriák mit jelentenek. Valóban minőségi változást jelentett a magyar tudományosságban az OTKA megjelenése, és hogy egyáltalán pályázat útján, az addigi évtizedes megszokáshoz képest tehát nem valamiféle adományként, ilyen-olyan kijárás eredményeként, hanem pályázat révén lehetett hozzájutni.

Ebben az értelemben már nem technikai az, amit mondani kívánok, mert a kifogásom igazából nem az előterjesztéssel kapcsolatos. Szerintem ami ebben az előterjesztésben leírásra került, az egy kormány szabadságjogában áll, hogy így fogja fel, bele lehetne kötni, de felesleges. Egy ponton talán érdemes feleleveníteni: olyan európai uniós normatíva nincs, amely szerint a pályázatban nem nyertes pályázókat, illetve az azon részt vevőket és a pályázat témáját nem lehet nyilvánosságra hozni. Több tucat olyan kollégát tudok, akik nem nyertek el pályázatot európai uniós projektben, és megjelent a nevük. Németországnak például azokban az államaiban, ahol a tudományos kutatás, az innováció más bundeslandokhoz, szövetségi országokhoz képest fejlettebb, mint például Észak-Rajna-Vesztfália, Bajorország vagy Baden-Württemberg tartomány, ott minden további nélkül nyilvánosságra hozzák azoknak a nevét, akik nem nyertek. Ezt inkább inspiratív dolognak tartják, mint megszégyenítésnek.

Nem ezen múlik egyébként az egész OTKA minősége és minősítése, de azt fölösleges felemlegetni, hogy ez valamiféle személyiségi jogot sért. A kutatásban nem ez a személyiségi jog, egész egyszerűen ennek különösebb köze nincsen hozzá. Európai uniós normatívára hivatkozni pedig fölösleges, mivel - valóban ez is elhangzott - nem kötelező ajánlás.

Az előzetes kötelezettségvállalásoknál - miközben ez sem a felszólalásom fő tárgya - jobbnak tartom a jelenlegit. Úgy látszik, úgy látszhat, hogy itt nagyobb szabadságot kap az OTKA, az OTKA-bizottság, és nem az időbeli kiterjesztés, hanem mondom, az előzetes kötelezettségvállalás aránya. De aki egy kicsit ismeri a kutatás természetét, nagyon nehéz ám megmondani egy négyéves OTKA-programnál az első évben, hogy a harmadik év végén a kutatás egészében hol fogok tartani. Ez teljesen ellentmond a kutatás természetének. Ez nem olyan, mint egy mechanikus házépítés, hogy ha jól végzem a munkámat, és tudom nagyjából, hogy milyen az időjárás tavasszal Közép-Európában, akkor ki tudom számítani, hogy mikor kerül tető a házamra.

A kutatás nem így működik, az emberi agy és egy kutatócsoport, hiszen döntő többségében itt nem egyéni, hanem teammunkáról van szó, nem tudja azt előírni, hogy a kutatás negyedik évének első negyedévében hol fog tartani, viszont ha ilyen magas arányban az előzetes kötelezettségvállalás megtehető - azt állítom egyébként, hogy döntő többségében ezzel élni fognak -, akkor a kutatás harmadik-negyedik évében, éppen azért, mert az első évben még nem lehetett látni pontosan, hogy akkor mi jön, jobban megköti a kutató, a kutatócsoport kezét ez a törvénymódosítás, mint a jelenlegi. Látszólag tehát több szabadságot ad, a kutatás természetéből fakadóan pedig azt állítom, hogy egy olyan szélső értéket határoz meg - például a 90 százalékos kötelezettségvállalási lehetőséggel -, ami esetenként bilincs lesz. Ettől még, mondom, ezt a módosítást meg lehet tenni.

Amiért én fontosnak tartottam, hogy szóljak, az egy másfajta környezet. Nincs kétségem afelől, hogy ha a kormány támogatta, akkor a parlamenti többségükkel átviszik, és nem is gondolom, hogy a parlamenti többség - akár saját frakciószövetségén belül, akár a plenáris ülésen - emiatt csapna önmaga körében nagyobb zajt. Szerintem ennek a beterjesztésnek az időpontjával van baj, államtitkár asszony. Nem a beterjesztés, a törvénymódosítás tartalmával, mondom, ezt itt-ott lehet csiszolni, de én nem láttam még olyan törvénymódosítást, amelyen ne lehetett volna csiszolni. Az a környezet azonban, amelyben a magyar felsőoktatást, sok tekintetben a kutatást is alapjaiban kívánják formálni, alakítani, hogy részleteiben milyen lesz, még nem tudják. Egy ilyen környezetben, egy ilyen időpontban az alapkutatásokat módosító törvényjavaslatot behozni szerintem nem szerencsés.

Tehát ha például a felsőoktatási törvény különböző kormányszintű rendeleteinek, később miniszteri rendelkezéseinek egészét látnám már, és arról összefüggő és koherens véleményt tudnék alkotni - bár tartok tőle, hogy vitatkoznánk, hiszen más a felfogásunk erről -, ennek a törvénymódosításnak akkor a környezetét pontosabban és biztosabban látnám. Így azt kell mondjam, hogy egy olyan környezetben kívánják módosítani az OTKA-törvényt, amely környezetet még nemhogy a valóságban, a gyakorlatban, de a jogszabályalkotás szintjén sem ismerik. Nem nagyon csodálkoznék, ha másfél éven belül a kutatás kikényszerítené, hogy az OTKA-törvényt ismét módosítsák, mert nem látszik az a környezetösszhatás, amelyben ez a kutatás a valóságban folyni fog.

Kérem, itt most ne papírokra, hanem a magyar tudományosságban, a tudományos életben azért nem nagy számú kutatóra, teamre tessenek gondolni, akik egyébként így vagy úgy ismerik egymást, egymásnak vagy tanítványai, vagy mesterei voltak, évfolyamtársai, egy ekkora országban ez teljesen természetes.

(23.40)

Én azt gondolom, hogy ez - mint az alapprogramok általában - egy alaptörvény, már hogy történetesen az oktatást befolyásoló alapvető törvényekre épülő felépítmény, ezt akkor lehet jól megcsinálni, ha már biztosan és szilárdan lehet látni, hogy mire alapul, most még nem lehet. Ezért a tartalmával kevésbé, az időpontjával, a beterjesztéssel és azon környezettel, amelyben ezt át kívánják alakítani, én erőteljesen vitatkozom.

Mi tehát nem fogjuk ezt ellenezni, de nem fogjuk támogatni, és nem a tartalma miatt, hanem ahogy említettem, a beterjesztés időpontja miatt. Nem hiszem, hogy ha önök ebben már elhatározták magukat, sokat változtatni fognak, de fél év, háromnegyed év múlva, azt hiszem, hogy kevesebb gondot okoznának önnön kormányzásuknak, mint most, a későbbiekben. Tartok tőle, hogy ezt egy jó, határozott és egyébként a tudományért - biztos vagyok benne - elkötelezett lobbi önökön most átnyomja, de a környezeti változást ők sem ismerik, megpróbálják ezt most bebiztosítani, hogy most talán sok minden változik, ezt most könnyebb átvinni. E tekintetben egyébként igazuk van. A tekintetben nincs igazuk, hogy az egész összhatását ma még nem lehet látni.

Összefoglalva tehát, és kérem, engedjenek meg még egy fél mondatot már csak azért is, mert egy adott tudományág körében az államtitkár asszony nem politikusként, hanem szakemberként, oktatóként és tanszékvezetőként benne élt és él, következésképpen a kutatás sajátosságát ismeri, ne tessék azt gondolni, nem tételezem fel, csak a törvénymódosítás szövege miatt, hogy ebben az országban azért, mert valamit nem hoznak nyilvánosságra egy adott tudományágban, hogy ki nem nyert, az adott tudományterület képviselői körülbelül tíz perc alatt ne tudnák.

A humán tudományok körében én egy viszonylag nagy tudomány művelői közé tartoztam, hiszen a történettudományban a magyar kutatói gárda egészéhez képest viszonylag sokan dolgoznak. Nem volt olyan kutatás, amikor mondjuk, voltunk ötszázan, hogy ha valaki nem nyert el egy pályázatot, azt másnap délután egy másik város tudományegyetemének adott korával foglalkozó teamje ne tudta volna. Természetesen tudta. Álságosság, felesleges dolog. Kérem szépen, hogy ezt tessenek megpróbálni módosítani, mint ahogy biztos vagyok benne, hogy ahogy a humán tudományágakban, úgy a reálszférában ez ugyanígy van. Mi tehát ezt a törvényt nem fogjuk nemmel elutasítani, de nem fogjuk megszavazni, és ez - ahogy említettem - elsősorban annak a környezetnek köszönhető, amiben a beterjesztést most időszerűtlennek és nem jól megválasztottnak látjuk.

Elnök úr, köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu