GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy olyan kérdésekről beszélünk, akár Apáti képviselőtársammal közösen, amelyek kellő súlyúak, ezért elvárjuk önöktől, hogy ekképpen viszonyuljanak a dologhoz és kellő türelemmel tárgyalják az általános vita kapcsán ezt a kérdéskört. Igen, azért, merthogy mi joggal aggódunk a tekintetben, hogy az országnak azon részében, ahol egyébként is nehéz körülmények között élik az életüket az emberek, ez az átalakulás, ez az átalakítás, ez az államosítás ahhoz vezethet, hogy még kiszolgáltatottabbak lesznek az egészségügyi szolgáltatások igénybevételi lehetőségét érintően az ott élő emberek. Igen, határozott és egyértelmű válaszokat várunk az államtitkártól, a kormánytól a tekintetben, hogy ez az államosítás nem azt jelenti, hogy az elkövetkezendő időszakban még sanyarúbb egészségügyi szolgáltatási igénybevételi lehetőségekkel kell majd szembenézniük az egyébként is halmozottan hátrányos helyzetben élő embereknek. Egyértelmű, egzakt válaszokat és olyanokat várunk, amelyek felelősséggel és kötelezettségvállalással párosulnak. Igen, olyanokkal, amelyek arról szólnak, hogy akkor és hogyha ezek az államosítások, ezek az átvételek megtörténnek, Babák képviselőtársam, hogy nyugodjon meg, akkor ezek nem azt hozzák, hogy elveszik a lehetőségeket az emberektől (Zaj a kormánypárti oldalon.), hanem azt hozzák, hogy magasabb szintű ellátást biztosítanak. Nem azt hozzák, hogy az aktív ágyszámokat megszüntetik vagy éppen csökkentik, vagy akár a krónikusokat, hanem azt hozzák, hogy a szolgáltatás minőségét emelik meg, mert egyébként is hátrányokat szenvednek el ezekben a térségekben az emberek az egészségügyi szolgáltatások tekintetében. Erre várunk korrekt, egyértelmű és felelősségteljes válaszokat az államtitkártól is és a kormánytól is.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés