GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselőtársaim biztos tudják, hogy nagyon sokaknak más volt ez a húsvét, mint önöknek, szerényebb, sokaknak sanyarúbb. Nem véletlenszerű ez, hiszen két évvel ezelőtti ígéreteikhez nem híven, hanem attól eltérően cselekedtek az elmúlt két esztendőben. Egymillió új munkahelyet ígértek és radikális adócsökkentést, és ugye, tudják, mit csináltak: 3,8 millió ember az, aki nagyjából dolgozik ebben az országban, a 85 százalékukat érintően nem hasznot termeltek, hanem kárt okoztak az egykulcsos személyi jövedelemadóval vagy éppen az adójóváírás kivezetésével. Azzal is tisztában vannak, hogy amikor bevezették Európa legmagasabb áfaszázalékkulcsát, a 27 százalékot, akkor kit sújtottak, nem magukat, hanem őket, megint csak a kis jövedelmű embereket. Most meg még 30 százalékról vizionál Matolcsy miniszter? Döbbenet!

Azt szeretném mondani önöknek, hogy mindeközben üzemeket zárnak be, gyárak zárnak be, de a közszférában vagy az MTVA-ban is létszámleépítésre, elbocsátásra került sor. Mindez nyilván a munkanélküliség tekintetében azt hozza, hogy a legtragikusabb az elmúlt húsz esztendőben az az állapot, amellyel szembe kell nézni, 11,6 százalékos a munkanélküliségi ráta értéke, egyes regisztrációk szerint közel 700 ezer ember van a munkanélküliek körében. De még a szám önmagában nem is mond semmit, ha hozzáteszem azt, hogy ezen számadatokon belül gyakorlatilag a pályakezdő munkanélküliek helyzete a legtragikusabb, hiszen szinte majdnem minden harmadik fiatal ott kezdi a regiszterekben az életét, 46-48 százalék azoknak a köre, akik tartós munkanélküliek, legalább egy éve bent vannak a regiszterekben, akik semmifajta ellátásban nem részesülnek. 9 hónapról 3 hónapra, Európában a legrövidebb időtartamra csökkentették az ellátás időszakát. Persze hozzáteszem, a járulékokat a munkaadóktól és a munkavállalóktól maradéktalanul beszedik, csak a kiadási oldalon nem jelenítik meg mindezt az ellehetetlenült emberek irányába. 160-180 ezer között mozog az elmúlt hónapokban az a többlet munkanélküli létszám, ami a gazdasági-pénzügyi világválság beköszöntét megelőző időszakban volt és ma van Magyarországon. A pályakezdők esetében több tízezerrel több a munkanélküliek száma.

De mindezek mellett azt is hozzátehetném, hogy a dolgozói szegénység is felütötte a fejét, akik dolgoznak minimálbérért vagy nem sokkal magasabb pénzért, azok is elszenvedői ennek a történetnek, ezen intézkedések sokaságának. Nem véletlen, hogy más volt a húsvét az ő számukra, mint korábban vagy mint önöknek. Hozzáteszem azt is, hogy galádnak tartom azt a gondolkodást magát, amely a családtámogatás rendszerét, akár a családi pótlékot, akár a gyest vagy bármilyen más ilyen típusú támogatást Erzsébet-kártyán keresztül akar oda juttatni, ahova annak el kell jutnia. Galádnak tartom, és kérdezhetem önöket, önök nem tartják-e gazemberségnek, hiszen ezen keresztül pont a legszegényebbektől veszik el megint a forráslehetőség felhasználását. Egy piacgazdaságban a pénz a fizetőeszköz, nem az Erzsébet-utalvány. Ha az Erzsébet-utalványt fogják pénzzé váltani, akkor annak töredékéhez fognak hozzájutni. A kisfalvakban, az elszigetelt közösségekben, mit gondolnak, hol, hogyan, miképpen fogják tudni ezeket beváltani?

Azt gondolom, önök még a szegénység vámszedőiként is megjelennek e tekintetben, ami szégyen. És a foglalkoztatás tekintetében mi a helyzet? Hát láthatják, mi a helyzet. Ha nézzük a pénzügyi-gazdasági világválság beköszönte előtti állapotot és a mait, akkor 100-110 ezerrel kevesebb a foglalkoztatottak száma, mint ami volt akkor. Akkor, abban az időszakban és a mai időszakot hozzáhasonlítva, amikor önök 1 millió új munkahelyet ígértek, amikor radikális adócsökkentést ígértek, szóval, egy szó mint száz, amit tesznek, az mind azoknak az embereknek a kárára van, akik nem tehetősek, akik szerényebb jövedelmi viszonyok között élik vagy kénytelenek élni az életüket. Az a gazdaságpolitika, amelyet önök folytatnak, gyakorlatilag egyértelműen - nyugodtan mondhatom - káros. Káros, mert vesztesei vannak nagyon sokan. Vesztesei a munkaadók, igen, mert az önök elhibázott gazdaságpolitikájának a következményét áthárítják a munkaadókra. Azt mondják nekik, kompenzáljatok ti helyettem, az én hibáimból fakadóan bért az embereknek, hogy ne keressenek kevesebbet, nemhogy többet, nem, hanem kevesebbet. De ha az inflációt számoljuk, akkor még kevesebbet is keresnek. Ha nem teszitek meg, akkor szankcionállak benneteket, akkor nincs közbeszerzés, nincs pályázati pénzforráshoz való hozzájutás és sok minden egyéb más. Ja, és az igazi vesztesek hol vannak? A munkavállalók szintjén, mert vagy többet dolgoznak kevesebb pénzért, vagy nincs munkahelyük az elkövetkezendő időszakban.

Azt gondolom tehát, hogy ezen kellene önöknek elgondolkodni, hogy ne abból csináljanak még szegényebbet, aki eddig is szerény sors közepette élte az életét, és ne abból még gazdagabbat, aki eddig is tehetős volt. Ezt a politikát folytassák, azt gondolom, az eredményesebb lesz, mint az elmúlt két év politikája. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu