HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetekben a figyelmünket lekötötték a köztársaság elleni (Zaj, közbeszólások.), vagyis a köztársasági elnök elleni támadások (Nyakó István: Mind a kettőben igaza van! A köztársaság nagyobb kihívás!), és nem figyeltünk arra, hogy a Legfőbb Ügyészség hozott egy döntést Mindszenty József rehabilitációjáról. Én most vele mint közéleti szereplővel, és nem mint püspökkel szeretnék foglalkozni, akinek tragikus volt a sorsa, de a jelleme példaértékű volt. Elveihez ragaszkodott, törekvéseiben következetes volt, nemzetéhez és egyházához pedig hűséges ember.

Így ír emlékirataiban: "Emlékeim nagy része a kényszerítés volt, tevékenységben töltött idő valamivel kevesebb. E szomorú korszakban nem jelenthetek sok örvendetest vagy vigasztalót, kivéve az Istenbe vetett hit állandó örömét, amelytől nem tudtak megfosztani."

Aki az igazságot kimondja, az minden diktatórikus rendszer megtorlására számíthat, függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali az a rendszer. Ismét idéznem kell emlékirataiból: "Amikor Magyarország a háború ötödik évébe lépett, már jelentkeztek a kimerültségből származó bajok, így következett be 1918 októberében a teljes összeomlás. A zűrzavarban gróf Károlyi Mihály ragadta magához a hatalmat. A magyar nép többsége nemzeti tragédiának érezte azt, ami történt, mihelyt magához tért, megpróbálta úgy, ahogy tudta, helyreállítani a nemzet rendjét és egészségét. Mi is szervezkedtünk barátaimmal és munkatársaimmal Zalában, az általam szerkesztett lapban bíráltuk a forradalmi túlkapásokat. A törvénytelenség és a terror eszközeit próbálták felhasználni ellenünk azok, akik a demokráciát és a szabad szervezkedés jogát hirdették úton-útfélen."

Így került a Károlyi-kormány idején száműzetésbe, majd következett a nyilas kormányzás ideje, amikor kiállt a származásuk miatt üldözöttek védelmében, és a dunántúli püspökökkel együtt levelet írt Szálasinak az értelmetlen háború befejezése, a Dunántúl harctérré tétele ellen. A következmény Sopronkőhida lett.

Ezután következett a Rákosi-korszakban az, amit mindnyájan ismerünk, a szabadságért, a szabadságjogokért való kiállás miatt az Andrássy út 60. következett, koncepciós per, az '56-os szabadulás után pedig az amerikai nagykövetség.

Mégis, mi lehetett ennek az időszaknak a legfőbb bűne számára? Hadd idézzek abból a körlevélből, ami akkor született. "A zsarnokság visszaélésével számolt le a demokrácia. Természetesen nem az a demokrácia, amelyik az egyik emberi személy korlátlan uralma helyett egy másikét állítja, nem az, amelyik az egyik embercsoport önző és féktelen uralmát egy másik csoport hasonlóan önző és féktelen hatalmaskodásával váltja fel. Az igazi demokrácia alappillére, hogy sértetlen természetjogi elveket ismer el, amelyekhez soha, semmiféle emberi hatalomnak erőszakkal nyúlnia nem szabad. Az igazi demokrácia a lelkiismereti szabadságot, a szülők jogait, a munka rabszolgaságának megtörését írja zászlajára." Természetes, hogy amikor ezeket a szavakat megfogalmazta Mindszenty, akkor a Rákosi-rendszer megtorolta.

Úgy gondolom, hogy mint közéleti szereplő, akinek jelleme példaértékű, minden mai közéleti szereplő számára is példa lehet. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu