HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Rinyaszentkirály, Görgeteg, Lábod, csak néhány azok közül a települések közül, amelyek Somogy megyében már a gyarmatosítók kezébe kerültek. Ezen falvakban egy olasz földesúr, Carlo Benetton használ kétezer hektár földet zsebszerződések által, de további ötezer hektár már ténylegesen is az ő tulajdonában van. Az, hogy hogyan szerezhette meg az ötezer hektár tulajdonjogát, bűncselekmények gyanújának sorozatát vetheti fel olyannyira, hogy ebben a kérdésben már maga az NBH is nyomozott, egyébként eredménnyel, mint azt nyilván az államtitkár úr is tudja. Ám ennek ellenére az olasz tulajdonos és annak helytartója olyannyira birtokon belül érzik magukat, hogy a zsebszerződések elleni demonstrációnk előtt zaklatják, sőt fenyegetik is a helyi lakókat, és rajtuk keresztül mint országgyűlési képviselőt, engem is. Ezért most, tisztelt elnök úr, államtitkár úr, kérem, engedjék meg, felhasználva a tévéközvetítés kínálta lehetőséget, hogy egy üzenetet fogalmazzak meg: Isaco úr, vagy hogyha már ennyire otthon érzi magát, Izsák úr, ez itt ez idő szerint az én hazám, a mi hazánk. A törvényeket nem Rómában hozzák, és a jogtalan bitorlóknak pedig kívül tágasabb.
Tisztelt Államtitkár Úr! Egy március 30-i kormányhatározat tárcaközi bizottság felállítását kezdeményezi a zsebszerződések feltárása érdekében, de ezt a problémamegoldási szintet a magyar földkérdés már réges-régen túlhaladta. Ahogy a konkrét eset is megmutatja, itt azonnal beavatkozásra van szükség: a tulajdonjog megsemmisítésére, a gyarmatosítók által okozott károk megfizettetésére. Ezzel szemben, amikor ez az ügy ön elé mint elszámoltatási kormánybiztos elé, illetve a Legfőbb Ügyészség elé került, semmi sem történt, és az egészet úgymond elévülés miatt lezárták.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, ezek szerint, ha elévülhet ötezer hektár ügye, akkor előbb-utóbb elévülhet akár 93 ezer négyzetkilométeré is? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés