HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Én őszintén reméltem, hogy érdemi választ fogok öntől kapni ebben a kérdésben, de sajnos csalódnom kellett.
Az a kérdés, ez a konkrét eset, amit felvetettem, ebben a kérdésben nem történt semmi, sőt azt mondták ki, hogy ez az ügy elévült. 2009-es ügyről van szó, teszem hozzá, tehát nem évtizedekkel ezelőtti problémáról, és nyilvánvalóan bűncselekményekre van alapítva a tulajdonjog. Itt nem kellene, már bocsásson meg, bizottságosdit játszani. Tudjuk, hogy a 1998-2002 közötti időszakban már volt ilyen bizottság, és mi történt az osztrák vircsaft ügyében? Volt egyetlenegy zsebszerződés felülvizsgálva? Dehogyis volt! Mivel ez egy olyan ügy, amit már most el lehetne kezdeni, sőt már akkor el lehetett volna kezdeni, és a Legfőbb Ügyészségnek ki kellett volna mondania, hogy bűncselekmény történt! Ilyen egyszerű! Megtörtént a nyomozás, nyilvánvalóan úgy zárták le, hogy vádemeléssel zárták le, és valamilyen nyilvánvaló politikai ügy miatt, valamilyen politikai érintettség miatt kellett az ügyet, hogy így mondjam, elkefélni, elsimítani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés