ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra az Országgyűlés elnökének jogkörében eljáró Országgyűlés alelnökeként terjesztem elő ajánlásomat. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapon tájékozódhatnak.

Most a napirend módosítására irányuló javaslatokról döntünk.

A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló T/893. sorszámú törvényjavaslat általános vitájának folytatására és lezárására ezen az ülésen kerüljön sor. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a napirend-kiegészítést 49 igen szavazattal, 235 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elutasította.

Az LMP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételével kapcsolatos törvények módosításáról szóló T/30. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége a javaslatot elutasította.

Az LMP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (XI. 30.) országgyűlési határozat módosításáról szóló H/2643. sorszámú országgyűlési határozati javaslat általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! 2012. április 3-ai ülésünkön az Országgyűlés jegyzője bejelentette, hogy a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény módosításáról szóló T/6572. sorszámú törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét az alkotmányügyi bizottság elutasította. Tíz független képviselő kezdeményezte, hogy a tárgysorozatba-vételről az Országgyűlés a mai ülésen határozzon. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásróldöntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most, 13 óra 56 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.

Tisztelt Országgyűlés! Hiller István, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti erőforrás miniszterhez: "A felsőoktatási integrációról" címmel. Hiller István képviselő urat illeti a szó.

Forrás: parlament.hu