MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1., 5., 13. és legfőképpen a 6. és 8. pontját érinti a hozzászólásom. Ezeket egy ilyen győri példán keresztül szeretném érzékeltetni, hogy a különböző pontok miért kell, hogy nagyobb figyelmet kapjanak. Ezek a módosító indítványok legfőképp Ferenczi Gábor és Hegedűs Lorántné képviselőtársaim indítványai.

Győrben egy patikadrága mélygarázs épül manapság, és ennek a tanulságai bizonyítják be ezeknek a pontoknak a fontosságát és azt, hogy ezeket a módosító indítványokat érdemes komolyan venni. Ugyanis rombolni sokféleképpen lehet, a szó fizikai értelmében, például hazugsággal vagy agyonhallgatással, hitegetéssel vagy éppen ezeknek az elemeknek a kombinációjával. Győrben ez a módszer kifinomult, és a haladás, a fejlődés, a XXI. század, a jövő jelszavaival zajlik. Itt múltunk és becses értékeink védelméről van szó, amik sajnos Győrben már egyáltalán nem számítanak szentnek és sérthetetlennek. Pedig Győr műemléki örökségek területén egy kiemelkedő terület, hazánkban a harmadik leggazdagabb városként tartják számon. De úgy látszik, hogy ez senkinek nem számít, és talán nem is akarja a városvezető ezt tudomásul venni.

Sőt, hallottunk már olyan kijelentéseket is, hogy például a mélygarázs mennyivel fontosabb ennek a városnak és mennyivel védendőbb érték, mint akár az a reneszánsz műemlék, amit ezáltal tönkretesznek. Ugyanis a város belsejében a Dunakapu térnek nevezett területen valamely városvezető kiagyalta, hogy mélygarázst kell építeni az önkormányzatnak. Ennek egyébként az oka az lehet, hogy a nemrég átadott bériroda-palota hiányzó parkolóját és ennek híján hiányzó bérlőit is ezzel próbálják majd odacsalogatni. Nem törődtek a figyelmeztetésekkel, hogy maga a tér az elnevezésének megfelelően az aszfalt alatt valószínűleg pompás reneszánsz szögleterődöt rejt, az úgynevezett Duna-bástya romjait. Bármilyen szakembert megkérdeztek, vagy bármilyen szakember azt merte mondani, hogy valószínűleg ezek a feltételezések helytállóak, azt folyamatosan becsmérelték, szakmailag ellehetetlenítették, sőt még hallottunk olyanokról is, hogy megfenyegették.

Tavaly a próbaásatások végett a terület körülbelül 5 százalékát tárták fel, és azt tapasztalhattuk, hogy az előkerült török kori falak és termek pontosan ugyanott helyezkednek el, ahol ez a szakemberek számára előtte is világos volt, és amit korábban jeleztek is. De a városvezetés úgy gondolta, hogy ezzel nincs semmi probléma, és ezzel az 5 százalékkal majd kiszúrjuk a nép szemét, a többi 95 százalékot pedig majd szépen csendben ledaráljuk. Az a helyzet, hogy ma a tervek készek, a város minden építő klientúrával, kivitelezővel már tettre kész, és az előszerződéseket is megkötötte. Gyakorlatilag nem sok remény maradt ennek az őrületnek a megállítására.

Maga a Dunakapu tér helyén egyébként '39-ben még állt a bástya, és a hátoldalához tapadt tüzérházak is. Ekkor volt egy olyan balítélet, egy olyan döntés, amelynek során ezt az épületegyüttest lerombolták, és a föld alatti kazamatarendszerrel együtt betöltötték. Ez lett a mai piactér, ez szolgálta a várost 2011-ig. Milyen szerencse - gondolták korunk neves szakemberei -, hogy ez a reneszánsz szögleterőd, úgynevezett Füles bástyák kétharmada a földfelszín alatt helyezkedett el, és így nem pusztult el a '39-ben történt rombolás miatt.

Úgy gondoljuk, hogy kitűnő turisztikai hasznosítást lehetne majd véghez vinni a romok kiegészítésével, méltó hasznosításával. Nem tartom túlzásnak, hogy a Duna-bástya világviszonylatban is rendkívül ritka reneszánsz hadiemlék, kevés magyar vár romjait lehet ehhez hasonlítani, hiszen Oslótól Nápolyig hívők ezrei imádkoztak, és nevezték Európa védőbástyájának vagy kapujának ezt a reneszánsz váregyüttest.

Ez az erőd az akkor ismert világ legnagyobbja és legkorszerűbbje volt, egyedülálló a maga nemében. Nem véletlen az, hogy elnevezései között a legismertebb a kereszténység védőpajzsa. Amikor a töröktől 1598-ban Pálffy és Schwarzenberg generálisok visszavették, Európa-szerte Győr-kereszteket emeltek, amelyek még ma is sok helyen állnak.

Nos, ennek a várnak esett neki a helyi néhány nagyhatalmú keresztény, konzervatív városvezető csak azért, hogy a Duna-bástya belsejében elkészülhessen a beígért mélygarázs és annak tetején majd rendezvénytérként hasznosíthassák a területet. Itt jegyzem meg, hogy a számítások szerint egy parkolóhely több mint 10 millió forintba fog kerülni a városnak, amit részben hitelből kívánnak majd megvalósítani. Sajnos a mélygarázs, amely valószínűleg kategóriája legdrágábbja lesz ezáltal, a reneszánsz szögleterőd belsejében minden szempontból brutális rombolást és visszafordíthatatlan rombolást fog előidézni. Ráadásul ez a mélygarázs - amellett, hogy a legdrágább ilyen beruházás lesz Magyarországon - Győrben átlagosan ez a létesítés körülbelül minden győri állampolgárra több tízezer forintnyi plusz adósságot fog ráterhelni.

(0.20)

De nemcsak a luxusberuházás, a felesleges pénzköltés, már a kétharmados hatalommal eldöntött ténye zavarja az itt élőket, akik egyébként nagy számban kerestek meg minket is, hanem az a tény is, hogy a beruházás helyigénye miatt egyetlen feltárt ágyúlejáró kivételével mindent le kell majd bontani, a földbe süllyeszthető dobozszerkezet útjában áll. Ez pedig korunk legnagyobb műemléki rombolása lesz, felülmúlja még az ugyanezen garnitúra által három éve elkövetett, a nyomozó hatóság által még le sem zárt Széchenyi tér szándékos lerombolását is. Az érem cinikus oldala, hogy az egyetlen ágyúlejárót a teremgarázsból akarják üvegfalon át bemutatni, ez utóbbi megoldás csak torz és félreértelmezhető képet tud majd adni a teljes tér alatt jelen lévő bástyáról.

Mindezeken túl a műemlékvédelmi törvény szerint az 1711. év előtti régészeti leletek a magyar állam tulajdonát képezik, márpedig esetünkben bőven így van, mégsem törődik ezzel senki, még az utóbbi időben erős politikai hatalom alatt lévő örökségvédelem sem. Úgy tűnik, hogy a helyi hatalom kihasználja, hogy az emberek saját megélhetési problémáikkal vannak elfoglalva, és ezáltal a jövővel semmiképpen nem foglalkoznak, még kevésbé a múlt értékeivel. Így képtelenek összefogni saját épített és kulturális kincseik megmaradása érdekében. Ezen egyébként jó néhány helyi civil próbál Győrben változtatni, és ezúton is szeretném őket biztatni. A magabiztosság olyan mértéket öltött a városvezetők részéről, hogy a mélygarázs szükségszerűségére indokot a közeli alsó rakparti ingyenes parkolók, 650 darabról beszélek, megszüntetésével teremtettek. Itt most nem részletezném, mert nem a témához tartozik, hogy ez a belvárosi kereskedők életére milyen hatást gyakorolt, de a legtöbb kereskedő ezután be kell hogy csukjon a térségben.

A helybeli városvédő egyesület, amely az épített örökség védelmét, gyarapítását tűzte ki célul, felvette a kesztyűt, és két éve vívja a túlsúlyos hatalommal dacolva értékmentő ütközeteit. A Duna-bástya híre már messzire túljutott Győr határán, már akkor sem helyi politikai belügy, ha egyesek ezt szeretnék belőle csinálni. Az ICOMOS és számos híres szaktekintély nyilatkozott már az ügyben, szakértői segítségét is felajánlotta, eddig úgy tűnik, hiába.

De miért ilyen fontos ez a bástya súlyos sebekkel vérző országunkban, ahol nagy gond már a napi bevető falat is sok esetben? A győri vár jó hírét egykor elvitte a magyarok vitézsége a széles nagyvilágba, dacolt a pogánnyal, védte a maradék országot, ahogy erejéből tellett. Mára sajnos nagyon csekély maradéka hirdeti egykori fényét, az egyik ilyen a Duna-bástya. Ez a reneszánsz szögleterőd tematikusan kiegészítve és egységében bemutatható, a többi funkciójával együtt kezelhető lenne. Nem álműemlékről megjelenítése a cél, az alapos kutatások a pontos és hiteles kiegészítés útját megnyitották. Helyrehozható a bástyaterasz, amely új és méltó otthont adhatna az őstermelői piacnak vagy éppen a rendezvényeknek, de úgy gondolom, ezt a település vezetői is feltölthetnék bármilyen hasznos tartalommal.

Újra lehetne építeni a pattantyús házakat vendéglátó, kereskedelmi, szolgáltató helyekként, és akkor még nem is beszéltünk a több száz négyzetméternyi fedett boltozatról, a kazamata térről. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a Mosoni-Duna partján vagyunk, szinte kínálja magát a turisztikai hajóállomás idehelyezése is. Ezzel a Duna-bástya nemcsak a város, hanem a Szigetköz turisztikai centrumává is válhatna. Mindezt a helyreállító munkát pedig nem közpénzből, hanem például a norvég kormány által kiírt, nemsokára tényleges tartalommal feltöltött pályázatból is lehetne végezni, ebben is voltak már egyébként előrelépések, a civilek és egyes szakemberek is érdeklődtek már, és abszolút beleillik ebbe a profilba egyébként a Duna-bástya felújítása.

Erre a műemlék európai jelentőségét tekintve komoly esély is lehetne. Ehelyett a tervek kizárólag közpénzről szólnak meg holmi uniós pályázati lehetőségről, de ez utóbbiban mi, magyarok most ne igen reménykedjünk. Kevés esély adódik mostanság a magyarság összefogásában az együttgondolkodásra, az együtt cselekvésre. A Duna-bástya egy ilyen ügy lehet, és Győrben ilyen üggyé is kezd válni. Ha kell, kimondjuk, a bástya most az ország. Nem hiszem, hogy baj támadna abból, ha egy beruházásból egy egész nép profitálna, és nemcsak néhány bennfentes tömné meg ismét a zsebét.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu