VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Idén január 1-jén lépett hatályba a megváltozott munkaképességűek ellátásait rendező, szabályozó törvény. Ez alapján rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás jár a korábban rokkantnyugdíjban részesülő ellátottak számára. A törvény szerint azoknak a személyeknek, akik a tavalyi évben rokkantsági ellátásban részesültek, kérniük kellett az illetékes hatóságoktól idén március 31-ig, hogy az orvosi vizsgálatot, a komplex átminősítést végezzék el rajtuk. Ezt a kiküldött formanyomtatvány visszaküldésével kellett megtenni. Aki ennek a követelménynek nem tett eleget, annak automatikusan megszűnik az ellátása idén május 1-jével, ugyanis jogosulatlanná válik az ellátásra. A törvény vitája során már kifogásoltuk ezt az eljárást.

(16.30)

Felvetettük azt az aggodalmunkat a fordított eljárás bonyolultsága miatt, hogy nem a vizsgálatról való lemondásról, hanem a vizsgálat kérvényezéséről kellett az ellátottaknak nyilatkozniuk, nagyon sokan önhibájukon kívül vagy éppen a minősítésük okaként szereplő akadályoztatásuk miatt, itt gondolok például az enyhe fokon értelmileg akadályozott ellátottakra, esnek ki az ellátottak köréből.

Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdésem lényege az, hogy hányan jelentkeztek március 31-éig erre a felülvizsgálatra, hányan tettek eleget ennek a követelménynek. Ez hány százalékát jelenti az érintetteknek? És tekintettel arra, hogy ha önhibáján kívül akár egy ellátott személy is kiesik az ellátásból, tervezi-e a kormány azt, hogy esetleg egy újabb határidő megadásával, egy újabb lehetőség biztosításával az ellátásból így május 1-jével automatikusan kieső személyek számára egy újabb lehetőséget biztosítson? És ezek alapján nem gondolják-e önök is azt, hogy elhibázott volt ezen forma bevezetése, és hogy jobb lett volna esetleg a fordított eljárás?

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu